Hogyan utáltasd meg magad a munkahelyeden?
A munkahelyi hétköznapok során is megvannak az íratlan szabályok, hogy mit szabad, és mit nem.
Bár jobbára az ember dolgozni jár a munkahelyére, azért az köztudott, hogy egy-két kávészünet, vagy legalábbis az ebédszünet erejéig nyílik lehetőség a lazításra is. Ezek az időszakok pedig remek alkalmat szolgáltathatnak akár az ismerkedésre, akár a kapcsolataid ápolására, azonban nem árt arra is vigyázni, hogy a szórakoztató társasági alak karakterét ne vidd túlzásba.
Ha ugyanis túl nagy hangsúlyt fektetsz arra, hogy minél többen megkedveljenek, fennáll a veszélye annak, hogy sokan megkérdőjelezik: vajon mindezek mellett hogyan jut, vagy egyáltalán jut-e időd a munkádra is? Ha tehát puszta barátságos igyekezetből nem szeretnél te lenni a fekete bárány, akit végső soron mindenki utál, a következő dolgokat ne tedd!
Ne célozd meg a főnököt
A főnökkel jóban lenni taktikusnak tűnhet, hiszen ha ő a bizalmasod, már a többi kollégánál sem lehet nehéz dolgod - gondolhatnád. Azonban ez nem egészen így van. Természetesen nem tilos, hogy ha éppen úgy alakul, akkor a főnökkel kerülj barátságos viszonyba. Amennyiben azonban nem akarod, hogy mindezt a karriered bánja, és az összes többi munkatársad ferde szemmel nézzen rád, bizonyos szabályokat be kell tartani.
A társadalmi életben ugyanis egészen egyszerű jelek árulkodnak arról, hogy két ember közt milyen a viszony. Ami az első pillanatban szembeötlő lehet, hogy milyen messze állnak egymástól a felek: míg a barátok általában 45 centire helyezkednek el egymáshoz képest, addig a formális zóna távolsága másfél méter.
Arra tehát ügyelj, hogy akármelyik feljebbvalóddal is ápolsz baráti viszonyt az irodán kívül, a munkahelyen ezt a másfél méteres távolságot tartsd be velük, az alkalomhoz illő beszédstílusról és gesztusokról nem is beszélve. Ha tehát nem akarod megutáltatni maga, bizony a főnökkel való jó viszonyoddal nem szabad büszkélkedni.
Vigyázz a pletykákkal
A munkahelyen, akár egy kisvárosban, többnyire mindenki tud mindent, és a legtöbben az új információkat is örömmel fogadják. Azonban érdemes óvatosan bánnod azzal, hogy te legyél a központi pletykagazda, hiszen a történetek sokszor a forrás nevével együtt terjednek szájról szájra. És minél nagyobb cégnél dolgozol, annál inkább fennáll a veszélye annak, hogy nemcsak a többiekhez, de ahhoz az illetőhöz is eljut a sztori, aki történetesen szerepel benne.
Ha csak egy egyszerű munkatársról van szó, jobbára az ellenszenvére számíthatsz, amennyiben azonban a feljebbvalóidról terjesztett pletykában vagy aktív résztvevő, az akár az állásodba is kerülhet.
Mindenkivel cigizni, kávézni jársz
Egy-két kávészünet persze mindenkinek jár, különösen azokon a munkahelyeken, ahol a feladat elvégzése nem munkaidő kérdése, vagyis addig csinálja az ember, amíg a végére nem ér. Azzal azonban a legtöbb munkáltató tisztában van, hogy a dohányosok esetében nagyjából fél órával kevesebb hasznosan töltött időre számíthat egy nap, annak tehát senki sem örül, ha valaki a saját szenvedélybetegségén kívül a másikénak is hódol.
De ha ismerkedésre, beszélgetésre próbálod kihasználni a többiek kávé- vagy éppen cigiszünetét, ezért a legtöbb emberhez csatlakozol, az nemcsak a főnöknek, a kollégáidnak is szemet szúrhat.
Hiszen a legtöbben mégiscsak azért járnak az irodába, hogy elvégezzék a munkájukat, amennyiben pedig valaki másfél óránként feláll az asztaltól, hogy mindig mással beszélgethessen, az számukra sem annyira szimpatikus. Hiszen sokakban minden bizonnyal felmerül, hogy a megmaradt munkát is be kell fejezni, és senki nem akar egy lusta kolléga helyett dolgozni.
Berúgni munkanapon
Egy feszített hét, hónap után mindenkinek szükséges van arra, hogy kiengedje a gőzt, de a legtöbben nem napokra lebontva teszik mindezt. Nem csoda hát, hogy a karrieredet is veszélybe sodorhatod azzal, ha rendszeresen erőteljes másnapos alkoholfelhővel magad körül érkezel a munkahelyedre, ráadásul még szerda előtt teszed mindezt - így a közelgő hétvége sem szolgálhat mentségül.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ezzel a vezetőségen kívül ugyancsak kivívhatod a kollégáid ellenszenvét is, hiszen a másnapos kolléga pontos, lelkes munkavégzésére a legritkább esetben lehet számítani. Másrészt pedig az sem eshet jól a többieknek, hogy netán mialatt ők túlóráztak a projekttel, te buliztál, tehát helyetted is ők dolgoztak. Mindez persze csak abban az esetben igaz, ha sorozatosan fordul elő a dolog, és nem is próbálod leplezni az alkohol miatti csökkent munkaképességedet. Nagyritkán egy féktelen bulit, még ha az véletlenül hétköznapra esik is, a legtöbb kolléga elnéz annak, aki egyébként ugyanolyan keményen dolgozik a közös sikeren, mint ők.
OLVASD EL EZT IS!
- munkahely
- hivatalos
Törtető, anyagias és a főnök kedvence
- munka
- munkahely
Így lehet tökéletes a karriered!
- siker
- szeretet