Túlságosan hasonlítasz a párod anyukájára? A szakértő elmondja, van-e ezzel gond

Van valami tudat alatti dolog a háttérben?

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Míg a nők úgy működnek, hogy többgenerációs tapasztalásokat is figyelembe véve a férfiakról általában formálnak véleményt magukban, a férfiak legtöbbször egyetlen női minőséghez mérik a nőket. Ezért meghatározó az a kép, amit az édesanyjukról alkotnak.

Ezt vetítik aztán rá a kiszemelt partnerre is. Ha tehát az utadba kerülő férfi nagyon ragaszkodik az eredeti mintához, vagy fél tőle, netán gyűlöli, bizony fontos szempont lehet a kiválasztásnál, hasonlítasz-e az édesanyjára, vagy sem.

Véletlen szerencsefaktor

Induljunk ki onnan, önmagában annak, hogy külsőleg, illetve bizonyos viselkedéseddel, tulajdonságaidban emlékeztetsz az anyósodra, nem mindig van különösebb jelentősége. Sőt! Ti, nők remekül kijöhettek így egymással, hiszen előállhat a félszavakból is értjük a másikat esete, ami rivalizálás helyett kellemes, bizalmon alapuló, szövetséges hangulatot teremthet.

Másrészt a társad pontosan tudja majd, mikor mi zajlik benned, nem lepődik meg a reakciódtól, és nagy rutinnal kezeli még a hangulatingadozásaidat is.

Nézd meg az anyját, mérd fel a fiát

Az első alkalommal, amikor meglátogatod a párod szüleit, nagyon figyeld majd meg, vajon tényleg a felnőtt férfi visz haza téged bemutatni, vagy a szülői ház küszöbét átlépve hirtelen egy kisfiú ácsorog már melletted. Utóbbi esetben, pláne, ha rádöbbensz arra is, hogy az anyósjelölted hasonmása vagy, kezdj el gyanakodni.

11 dolog, amit tegyél meg, ha jóban akarsz lenni az anyósoddal

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ilyen eseteknél nagyon gyakori, hogy a férfi gyerekminőségben választott ki, a kérdés már csak az, vajon milyen feladatra. Amennyiben szoros a viszonya az édesanyjával, bizony anyapótlékot keres. Ez fontos szerep, ám jól gondold meg, bevállalod-e érte, hogy lemondasz mindarról, amit a felnőtt nők megélhetnek egy egyenrangú párkapcsolatban. Helyette folyamatos gondoskodásra váltasz majd át, azzal a biztos hátránnyal, hogy soha nem leszel olyan jó számára semmiben, mint az igazi édesanyja.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Szerelemről szó sem volt

Akkor is nehéz helyzetbe kerülhetsz, ha a párod megoldást keres valamire a segítségeddel. Szeretné, mondjuk, boldogabbnak látni az édesanyját, és úgy fejti meg, talán az édesapja viselkedésén kellene ehhez változtatni.

A családállítás módszere arra jött rá, hogy ilyenkor a gyereklélek megpróbálja a problémát lemodellezni valahol máshol, például egy párkapcsolatban. Azért fontos, hogy hasonlítasz az anyjára, mert a párod így magabiztosabban tudja kipróbálni rajtad az apja stratégiáit, illetve azok ellentétét. Még az is lehet, hogy ti ezzel együtt kellemesen éltek, csak azt érzed, valami nem stimmel, nincs a helyén. Igen, ez nem a valós viszonyrendszeretek, olyan, mintha egy színházi előadásban lépnétek fel. Az igazság pillanata akkor jön el, amikor a társad kizökken a szerepéből, és hirtelen világossá válik mindkettőtöknek, csupán lelki üzletet kötöttetek, valamilyen közös céllal.

Vérfertőző uralkodók

A régi világban volt példa rá, hogy az emberek nemhogy rájuk hasonlítóval, hanem valóban a saját rokonaikkal kezdtek kapcsolatot. Kattints, és nézz meg hét híres példát!

Nagybátyjához ment hozzá a hercegnő

Nézegess képeket!

Elolvasom

A számodra megfelelő férfi

Ideális esetben teljesen mindegy, kire hasonlítasz, illetve kire nem. Amennyiben egy lélekben független, felnőtt életre és harmonikus párkapcsolatra felkészült társat fogtál ki, téged önmagadért szeret majd akkor is, ha nagyon hasonlítasz az anyjára.

Mi kell mindehhez? Nem kevesebb, mint az, hogy a párod időben leváljon lélekben a szüleiről, azaz ne keverje össze a szülő- és partnerviszonyt. Megfelelően kezelje a férfi mintáját - viszonyát az apjával -, valamint pontosan definiálja a saját férfi minőségét, hogy ő hogyan szeretne férfiként élni.

Ezt is szeretjük