5 furcsa mód, ahogy talán még nem csináltad
Meghökkentő, humoros, bájos módok az ismerkedésre. Neked melyik szimpatikus?
Az ismerkedés hagyományos formái, mint például a spontán vagy a közös hobbi általi találkozás mellett ma már rengeteg mód van arra, hogy az ember megtalálja a párját. A netes ismerkedéstől a rapidrandiig már bizonyára sok mindenről hallottál te is, ám mindig van új a nap alatt.
Következzen öt olyan új keletű ismerkedési forma a womansday.com cikkéből, amelynek nagy divatja van mostanság a szinglik körében. Némelyik bájos, mások viccesek, de akadnak köztük megdöbbentőek is. Te melyiket próbálnád ki?
Randizz a haverommal
A lényege, hogy a bulira érkezők mindegyike hoz magával egy jó barátot, ismerőst, aki ellenkező nemű, mint ő, és épp egyedülálló. Ezek után szabad a gazda, lehet ismerkedni, illetve segíteni a fiatalokat egymásra találni, mint a jóságos tündérkeresztanya a Hamupipőkéből.
Feromonbulik
Kissé bizarr, ám van benne fantázia. A bulira érkezők közül mindenki hoz magával egy pólót, amit előtte három napig egyfolytában viselt, és ami így természetes, a vonzalomért felelős illatukat magába szívta. A póló egy azonosító jellel bekerül egy dobozba, ahonnan később illat alapján választhatnak a párt keresők. Amelyiknek az illata tetszik nekik, azzal meg tudnak ismerkedni az azonosító és egy fotó segítségével.
Összehoznak a mobilok
Egy új, GPS segítségével működő mobilalkalmazás értesíti a használóit, ha szingli van a közelükben. Mindössze be kell pötyögni a mobilba, éppen hol tartózkodik az ember, és a jelen lévő, az alkalmazást használó, társkereső profillal rendelkező szingliket azonnal jelzi a készülék.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Csoportos vakrandik
Facebook-profilok alapján a kerítő szolgáltatás keres meg lakhely, kor, iskolázottság és hobbik alapján szingliket, majd küld egy értesítőt arról, hol lesz a találka. A szinglik két barátjukat kell, hogy magukkal vigyék. Érkezés után a barista vagy az éttermi recepciós mutatja be egymásnak az embereket. A szolgáltatás 20 dollárba kerül, de ebben benne van egy welcome drink is.
Prezentáció
Ha valaki tud prezentációt készíteni, annak nyert ügye van, ugyanis az egyik legújabb társkereső módszernek ez a lényege. Hatperces kiselőadás során az ember mesél magáról, életéről, hobbijairól, de ezt úgy teszi, hogy közben grafikonokkal, táblázatokkal illusztrálja is. Az előadás végén kihirdeti e-mail címét, majd várja a jelentkezőket, akik szimpatikusnak találták.
OLVASD EL EZT IS!
- szerelem
- párkapcsolat
Szégyenlős, macsó vagy jó fiú?
- férfi
- nő