Féltékennyé és magányossá tesz a Facebook

A közösségi portál árnyoldalai

Az internet torzítja a képet az emberi viszonyokról, ami káros lehet.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Facebook napjaink legnépszerűbb közösségi portálja, statisztikai oldala szerint több mint 500 millió aktív felhasználóval, akik átlagosan 130 ismerőssel rendelkeznek fejenként. Ha belegondolunk, ennyi emberi kapcsolatot hagyományos módszerekkel igen nehéz lenne fenntartani és rendszeresen ápolni, azonban az internetes oldal segítségével mindez könnyedén megvalósítható.

Hiszen elég egy státuszüzenet a faladra, egy kattintás a mára ikonikussá vált felfelé görbülő hüvelykujjra, és számtalan embernek adhatsz hírt magadról. Azonban az egyre népszerűbb internetes kapcsolatápolásnak sajnos hátulütői is lehetnek, és ezúttal nem csak a súlyos testi és pszichés függésre gondolunk.

Válságba sodorhatja a kapcsolatot

A közösségi oldalak a párkapcsolatok terén is hoztak némi változást. Sokak számára ugyanis egy új szerelem kapcsán többé nem az a legérdekesebb, hogy mikor mutatják be a párjukat a szülőknek, hanem az, vajon ki mikor állítja át a kapcsolati státuszát a profiloldalán.

Azonban nem csak az összetartozás mindenki számára nyilvánvaló fóruma lehet a Facebook - adott esetben a konfliktusok is a többiek szeme láttára zajlanak. Egy kutatás adatai szerint meglepően sokan - a megkérdezettek 25%-a - a párjuk Facebook-adatlapjáról tudták meg, miszerint a másik már nem gondolja úgy, hogy együtt vannak - hiszen átállította az állapotát egyedülállóra. Ugyanakkor nemcsak az adatlap frissítése, de egy meggondolatlan poszt is vezethet komoly összetűzésekhez.

Az emberek ugyanis élőben jobban meggondolják a szavaikat, míg az internetes kapcsolati hálón nem mindenkiben merül fel, hogy kommentjeit az ismerősök ismerősei is láthatják. Így egy véletlen megosztás a szerelem végét is jelentheti, amellyel a pár egyik tagja leleplezi magát egy inkognitóban töltött este után, de az ellenkező nemű ismerősök túl gyakori hozzászólásai még gyakrabban vezetnek összetűzésekhez.

15 jel, hogy a pasi megcsal

Nézegess képeket!

Elolvasom

Felerősíti a féltékenységet

Egy 2009-es kutatás tanúsága szerint, amelyet a Facebookon végeztek, a féltékenységhez még csak az ellenkező neműek kommentjei sem feltétlenül kellenek. Az eredmények alapján ugyanis az emberek nagy része az exeket is felveszi ismerősként, és amikor ellátogat az oldalra, nemcsak a saját profilját ellenőrzi, de olykor másokét is, köztük természetesen a párjáét.

Persze azoknál, akik egyáltalán nem hajlamosak rá, a Facebook sem generál féltékenységet, azonban az, hogy az egymástól külön töltött idő alatt is ellenőrizni lehet a másik adatlapját, sokakat arra buzdít, hogy ezt meg is tegyék.

Ezen a ponton pedig elég egy frissen felvett ellenkező nemű ismerős és néhány furcsa poszt ahhoz, hogy a féltékenység erősebb lángra kapjon, mint ha a pároknak nem lenne mindennapos hozzáférése a másik bizalmas tevékenységéhez. Arról nem is beszélve, hogy a partner profiljának nézegetése a féltékenységre hajlamos embereknél akár rögeszméssé is válhat, melynek végeredményeképpen magukra maradhatnak.

Nem találod a párodat?

Többek között a kóros féltékenység is lehet egy olyan hiba, ami miatt nem találod a szerelmet. Ha gondot okoz a párkeresés, nézd meg videónkat!

Magányossá tesz

A közösségi oldal azonban nem csak a párkapcsolatokra lehet negatív hatással. A barátságokat is befolyásolja, legalábbis az egyéni érzéseket, amelyek a többiek adatlapjait böngészve eluralkodhatnak rajtad.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A Stamford Egyetemen végzett pszichológiai kutatás során ugyanis bebizonyosodott, hogy a mosolygós képeket és többnyire pozitív eseményeket megosztó üzenetek kapcsán az emberek hajlamosak úgy érezni, hogy ismerőseikkel csupa jó dolog történik, míg őket mindez elkerüli. Ennek következtében magányosnak és a többiekhez képest kevésbé attraktívnak érezheti magát az ember, ami - bár egyelőre tudományosan nem igazolt az összefüggés - hosszabb távon akár depresszióhoz is vezethet.

Persze, ahogy a féltékenység esetében, a magányosságra is igaz, hogy csak azt tölti el hasonló érzésekkel a közösségi portál, aki hajlamos a kishitűségre. Akinek az önbizalma a helyén van, minden bizonnyal nem lesz szomorú a többiek kicsattanóan pozitív üzeneti láttán, de mivel ez sok emberre nem igaz, a legjobb, ha hasonló helyzetben a saját profiltörténetedet is visszanézed. A közös bulikról készült képek és néhány rég elfeledett komment minden bizonnyal jobb kedvre derít.

Ezt is szeretjük