Van valami, ami az extrovertáltaknak nagy kihívást jelent - Fontos lenne fejleszteni ezt a készséget
Sokaknak okoz problémát, de az extrovertáltaknak még nehezebben megy ez a dolog, pedig nagyon fontos az élet minden területén.

Az introvertáltak és az extrovertáltak sok mindenben különböznek egymástól. Mindegyik személyiségtípusnak vannak előnyösebb és hátrányosabb vonásai, pozitív és negatív tulajdonságai, és olyan területek, amelyek kevésbé az erősségeik - és ezzel nincs is semmi baj. A készségek ugyanis egy kis tanulással és odafigyeléssel könnyen fejleszthetők.
Az introvertáltak általában csendesebb, visszahúzódóbb emberek. Energiáikat felemészti a társas érintkezés, az egyedüllét tölti fel őket igazán. Társaságban ritkábban kezdeményeznek beszélgetéseket, és nem is szeretik annyira, ha a rájuk összpontosul a figyelem, ugyanis csak az olyanok körében oldódnak fel igazán, akikhez közel állnak. Viszont nagyon jól tudnak figyelmesen hallgatni, ami az extrovertáltaknak nagy kihívást jelent.
Ami az extrovertáltaknak nagy kihívást jelent
Az extrovertáltak nyitottabbak, társaságkedvelőbbek, szeretik, ha ők lehetnek a középpontban, szeretnek beszélni, ezért is jelenthet számukra nehézséget az, hogy meghallgassák a többieket, aktívan figyeljenek rájuk, ne vágjanak a szavukba, és ne tereljék magukra a szót. Sokszor a kommunikáció során csak azt várják, hogy végre ők is megszólalhassanak, és szinte nem is figyelnek oda a másik mondandójára, nem reagálnak rá, vagy nem kérdeznek vissza.

Természetesen jellemükből fakadóan erről nem tehetnek, és a legtöbbször észre sem veszik a problémát. De fontos, hogy fejlesszék a hallgatás készségét mind a magánéletük, mind a karrierjük, mind pedig a társas kapcsolataik érdekében.
Az aktív hallgatás azt jelenti, hogy az illető megpróbálja megérteni a beszélgetőpartnere üzenetét és az ahhoz kapcsolódó érzéseit. Csendben figyel, szemkontaktust tart, nyílt testtartást vesz fel, és megfelelő helyen tett észrevételeivel, kérdéseivel bátorítja a beszélőt a folytatásra. Van, akinek ez természetesen megy, de sokaknak úgy kell megtanulniuk - köztük számos extrovertáltnak is.

Boomerek és Zoomerek - Miért nehéz a generációk közötti kommunikáció?
Steigervald Krisztián generációkutató a Femina Klub áprilisi előadásán arra keresi a választ, hogyan érthetjük meg egymás világát, hogy a különbözőségek helyett a kapcsolódási pontokra koncentráljunk. Hogyan lehet megtalálni a közös nyelvet a digitális bennszülöttek és az analóg világban felnőttek között? Milyen eszközökkel segíthetjük elő az együttműködést, és hogyan tanulhatnak a generációk egymástól, ahelyett hogy egymás ellen dolgoznának?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. április 9. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Hogy tanulj meg aktívan hallgatni?
Az aktív hallgatás könnyűnek tűnik, de nem mindenkinek az. Ezért, ha úgy érzed, nálad is gyengébb pont, a következő lépésekkel fejlesztheted ezt a készségedet.
Figyelj tudatosan, és ne szakítsd félbe!
Beszélgetés közben mindig koncentrálj magadban arra, hogy tényleg hallgasd a másikat, fókuszálj a mondandójára. Ha egy kicsit is elkalandoznál, vagy önmagadra akarnád terelni a témát, szólj magadra fejben, és hallgasd tovább az illetőt.
Igyekezz kérdezni!
Ne szakítsd félbe a másikat a mondat közepén, de ha hozzád kerül a szó, igyekezz olyan valóban hasznos és érdeklődő kérdéseket feltenni, amikkel előremozdíthatod a beszélgetést, hozzájárulhatsz ahhoz, hogy igazán produktív legyen, és lehetőséget adsz a másiknak, hogy megnyíljon az érzelmeiről, gondolatairól.

Ne csak egy-egy szóban reagálj!
Aki nem tud aktívan hallgatni, az jellemzően megpróbálja egy-egy szóval lerendezni a beszélgetést, hogy olyan témára terelhesse a szót, ami vele kapcsolatos, vagy ami őt érdekli, amiről ő szeretne beszélni. Ügyelj arra, hogy ez ne így legyen. Igyekezz produktív, kölcsönös társalgást kialakítani, és próbálj az adott dologról kommunikálni.
Érzékeltesd, hogy tényleg figyelsz!
Néha szavakkal is érzékeltetheted, hogy tényleg figyelsz a másikra, és érdeklődsz iránta, valamint a mondandója iránt. Mondd, hogy „figyelek rád” vagy, hogy „hallgatlak”, vagy azt, hogy „megértelek”, de a folytatásra is biztathatod: kérd meg, hogy meséljen még az adott témáról.
Nézd meg a mémeket, amik minden introvertáltnak ismerősek!
Ha te is a visszahúzódóbb, introvertált személyiségek közé tartozol, ezekben a mémekben biztosan magadra ismersz majd.
8 mém, ami minden introvertáltnak ismerős lesz - Te melyiket érzed át a legjobban?
Ha te is a visszahúzódóbb, introvertált személyiségek közé tartozol, ezekben a mémekben biztosan magadra ismersz majd.
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!

- személyiség
- személyiségtípus