Illetlennek tűnsz, ha ezekre nem figyelsz egy esküvőn: a legfontosabb etikettszabályok a vendégeknek
Vendégként számos illemszabályt be kell tartani egy esküvőn. Ha ezekre nem figyelsz, kínos helyzetbe kerülhetsz.
Egy esküvő mindig örömteli nap mind a párnak, mind a vendégeknek, de az illemszabályok betartásáról ezen az eseményen sem szabad elfeledkezni. Már egészen onnantól figyelned kell az etikettre, hogy megkapod a meghívót, a ceremónián pedig még több részletre érdemes ügyelni.
Ha nem követed az alapvető viselkedési elvárásokat, illetlennek tűnhetsz mások szemében. Sorra vesszük, mik a legfontosabb szabályok, amiket jó észben tartani.
A meghívóval kapcsolatos teendők
Ha megkaptad a meghívót, minél hamarabb válaszolj rá olyan módon, ahogyan azt a pár kérte, hiszen sok teendőhöz szükségük van a vendégszámra, enélkül például az ételt és a helyszín elrendezését sem tudják intézni. Illik ezért megkönnyíteni a dolgukat, és gyorsan reagálni az invitálásra, emellett pedig a meghívó minden részletét alaposan el kell olvasni. Egyrészt tudnod kell, csak a templomba vagy a lagzira is szól-e az invitálás, vihetsz-e magaddal plusz főt, másrészt sokan ebben kérnek visszajelzést az olyan egyéb részletekről, mint például az ételallergiák, vagy ebben említik meg a dress code-ot, így muszáj minden apróságra odafigyelni.
Sose variálj az utolsó hetekben, napokban!
Mindig alaposan gondolj át mindent, amikor választ adsz, mert borzasztóan kellemetlen helyzetbe hozod a párt, ha az utolsó hetekben, napokban variálsz. Csak olyat jelölj plusz főként, akiben biztos vagy, hogy el tud menni, és a kiválasztott ételeken sem illik változtatni, miután elküldted a választ. Mindig azt vidd magaddal, akit a meghívóban említettél, és ne akarj egynél több embert meginvitálni, ha a jegyesek erre nem adtak lehetőséget.
Figyelj az öltözködésedre!
Ha a szerelmesek adtak meg bármilyen dress code-ot, akkor ez alapján kell összeválogatnod az összeállításodat, ha viszont nem, akkor az esküvői öltözködési szabályokat kell figyelembe venni. Kerüld a fehér, a krémszínű, a fekete és a piros szetteket, és ne viselj túl csillogó, túl áttetsző vagy túlzottan rövid, kihívó ruhákat!
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Okosan válassz ajándékot!
Manapság már egyre több pár ír listát arról, mit kérnek nászajándékba, de talán még népszerűbb az, hogy a szerelmesek a tárgyak helyett inkább pénzt szeretnének a vendégektől. A kívánságukat minden esetben teljesíteni kell - még akkor is, ha neked lenne egy jobb ötleted a meglepetést illetően. Ha mégsem jelölnék meg, mire vágynak, érdemes kerülni az olyan sablonos dolgokat, mint az étkészlet vagy a konyhai eszközök, hiszen egyrészt valószínűleg már van nekik ezekből otthon, másrészt pedig nagyon sokan hasonlókat szoktak adni a friss házasoknak. Jó ötlet lehet ilyenkor még a vásárlási utalvány vagy akár egy élményutalvány is.
Ne késs, inkább érkezz kicsit korábban!
A szertartásra és a lagzira is a megjelölt időpont előtt egy kevéssel illik érkezni, hiszen borzasztóan kínos tud lenni, ha késel, és mondjuk, úgy sétálsz be a templomba, hogy megzavarod a ceremóniát. Mindig légy pontos, és tartsd tiszteletben a pár kéréseit, elvárásait!
Amire a szertartás alatt figyelni kell
A szertartáson le kell némítani a telefont, és lehetőleg kerülni kell, vagy minimálisra csökkenteni a beszélgetést. Emellett arra is ügyelj, hogy ne akadályozd a fotós munkáját, ne állj az útjába, vagy ne takard ki azt, amit éppen meg akar örökíteni! Ha esetleg bármi kérése lenne, a lehetőségek szerint teljesítsd azt!
Mindent a megfelelő időben
Az esküvők során érdemes követni a tömeget, és hallgatni arra, amit a vőfély vagy a ceremóniamester mond, illetve kér. Sose siess, ne menj addig be a templomba vagy a lagzi helyszínére, amíg még nincs ott senki, vagy fel nem szólítják erre a vendégsereget!
Kerüld a kritikát és a sértődést!
Egy esküvőn nincs helye a kritikának vagy a vitának, sértődésnek. Borzasztó illetlenség megszólni bármit is: kerülni kell a helyszínt, a zenét, az étel- és italkínálatot vagy épp a menyasszony ruháját érintő negatív megjegyzéseket még akkor is, ha azt épp a pár nem hallja. Minden vendégnek észben kell tartania: ez nem az ő nagy napja, és nem az a legfontosabb, hogy ő elégedett legyen minden apró részlettel, hanem az, hogy a szerelmesek szerint legyen tökéletes.
Légy együttműködő!
A vendégeknek illik együttműködni a párral, a vőféllyel, a ceremóniamesterrel vagy épp a fotóssal, így ha bármit kérnek tőled, a lehetőségek szerint teljesítsd! Ne húzd ki magad a táncból vagy a fényképezésből, nehogy megbántsd a friss házasokat, vagy kellemetlen helyzetbe hozd őket! És ami még fontos: sose erőltess rá semmit másokra, ami nem volt a tervben, és lehetőleg ne kezdeményezz váratlan ötletekkel a párnál sem!
Ne indulj el köszönés nélkül!
Távozáskor is érdemes odafigyelni néhány illemszabályra. Egyrészt, hogy akármilyen jól is szórakozol, sose akarj tovább maradni a lagzin annál az időpontnál, amit zárásképp megjelöltek. A pár ugyanis ezt egyeztette a helyszínnel, a cateringesekkel, és nagyon kínos tud lenni, ha a vendégek nem indulnak el időben. És ami még fontos: sose menj úgy haza, hogy ne köszöntél volna el a házaspártól, és ne köszönted volna meg a meghívást!
Amit sose viselj esküvőn
Szeretnéd részletesebben is megtudni, melyek azok a ruhák és kiegészítők, amiket nem illik felvenni egy esküvőre? Az alábbiakban sorra vesszük őket.
Illetlennek tűnsz, ha így jelensz meg egy esküvőn: 10 tiltólistás ruha és kiegészítő
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek: Getty Images.)
OLVASD EL EZT IS!
- kvíz
- viselkedés