A 4 legsértőbb férfi húzás
Szerelmes éjszaka helyett a takaró alatt magadat matatni nem szép dolog, de néhány hasonló bakit szintén jobb kerülni. Tudd meg, mitől borul a bili a nőnél!
A férfi, az nehéz műfaj. Sok nő bicskája tört már bele a nagy megszelídítési projektbe, de a kis herceg rókája helyett többnyire ellenállással, sértődéssel és lelépéssel kell számolni.
Meglátni és megszeretni úgy látszik, könnyebb, mint megtartani és elviselni, mert a sértés vákuumcsomagolva, grátisz jár a pasi mellé, a nő pedig – ahogy annyi más helyzetben is – nyeli, vagy nem nyeli.
Mobilmánia
Akár tetszik, akár nem, az eseményeknek mindig van egy jól kiszámítható forgatókönyve. Ha tehát összehoz a sors a tökéletes és bájos Hamupipőkével, és az első csók is elcsattan, jobb, ha tisztában vagy vele, hogy a nagykönyvben úgy van megírva, hogy másnap felhívod. Ha nem keresed, akkor a nő elkönyveli magában, hogy csak egyetlen éjszakára szeretted volna megkapni, és a jövőben udvarolhatsz akármilyen hévvel, nagyon nehéz lesz visszaszerezned a bizalmát. A találkozás utáni telefon azt jelenti, hogy számít neked, hogy komolyan gondolod vele, és nem csak egy újabb nőcsábász vagy, aki előkerült a ködből, a naiv hölgy számát pedig jól elraktad a gyűjteményedbe, és addig nem jelentkezel újra, amíg kedved nem szottyan egy könnyed éjszakához.
Bírhatatlan mehetnék
A biztonság a nő számára nem azt jelenti, hogy alkalmanként elétoppansz egy csokival vagy egy kedves ajándékkal. Férfifejjel kevéssé érthető ez az elvárás, legalább annyira, mint a nő számára az, hogy miért nem lehet a koszos alsónadrágot húsz centivel arrébb, a szennyeskosár fölött kiejteni a kezedből. Nem lehet, és kész. Így van ezzel a nő is: ne lépj le, pont.
Mert a biztonság azt jelenti, hogy mindig ott vagy, valahol a nagyvilágban, és ha akar, könnyen megtalálhat téged. Ebbe nem fér bele, hogy napokra eltűnsz kikapcsolt telefonnal, mintha ő a világon sem lenne, és éled a garantáltan nem túl erkölcsös agglegényéleted, ami ugyebár nincs. Ha egyszer felvállaltad, hogy befogadsz az életedbe egy nőt, akkor az ismeretlenben megejtett röpke találkáknak, és a vastag, piros filccel áthúzott heteknek a naptárban vége.
A szexfüggő
Egy dolgot le kell szögezni: a szex a világon az egyik legkellemesebb szenvedély, aminek a nő is hódolni vágyik, ahányszor csak lehet. Kevés rosszabb dolog van azonban az életben, mint amikor valakit egy szexfüggő pasival hoz össze a sors. Bár a férfiak előszeretettel panaszkodnak a nimfomán nőkre, itt ugyebár az a helyzet, hogy ha nincs felvonva a zászló, nincs otthon a királynő, tehát a probléma egész egyszerűen megoldódik.
A nő azonban a fejfájástól a piroscímkés napokig egészen szerteágazó kifogások repertoárjával állhat elő, ha te úgy akarod, hogy most hancúr legyen, előbb vagy utóbb úgyis ráveszed. Ami pedig nem jó, mert lehet, hogy kedvesed időnként megszakítás nélkül óhajtana végignézni veled egy esti filmet. Persze választhatod azt a kerülőutat is, hogy leszögezed, hogy akkor majd a film után, de ez sem kimondottan működő taktika. Az előre bejelentett szex ugyanis legalább annyira nyomasztó, mint a szülők által, két éves korban eltervezett házasság az ismerős helyes szöszke fiacskájával, és a nő, ha tud, keres kiskaput. Ez pedig nem azért van, mert frigid vagy prűd, csak spontaneitásra és meghitt romantikára vágyik.
Éjjeli játék
Tévedtünk. Akad rosszabb a szexfüggő pasinál, mégpedig a számítógépfüggő. De még ennél is van lejjebb. Annál, ha reggelbe nyúlóan rátapadsz a monitorra, és a külvilágról tudomást sem véve játszol, csak egy rosszabb van: ha kedvesed az éjszaka közepén arra ébred, hogy furcsán mocorog a takaró.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A játéknak ideje és helye van: a számítógéppel akkor, amikor kedvesed elfoglalt, és nem a meghitt családi idillt rombolod szét a lövöldözős pötyögéssel, önmagaddal pedig akkor, ha párod legalább ötszáz méteres körzeten kívül tartózkodik. Mert ez az a részlet, amire a nő nem kíváncsi. Mindenki tudja, hogy nincs férfi sűrű karizomgyakorlatok nélkül, de látni azt nem feltétlenül óhajtja. Kivéve egyetlen helyzetben: az ágyban, szexuális játszadozás keretei között, amikor a tevékenység kölcsönös.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!
- szex
- szerelem
Hogyan becézed a szerelmedet?
- szex
- szerelem
Amire minden férfi vágyik a párkapcsolatban
- szex
- szerelem