A sikeres emberek így kezelik, ha nem kedvelnek valakit - A legtöbben épp az ellenkezőjét teszik
Vannak olyan apróságok, amikre figyelni kell, és trükkök, amiket érdemes bevetni az ellenszenves személyek esetében.
Természetes, hogy mindenkinek van olyan személy, akit kevésbé, illetve egyáltalán nem kedvel, hiszen lehetetlen a környezetünkben élő összes emberrel remekül kijönni. Előfordul, hogy konkrét oka van az ellenszenvnek, de olyan is megesik, hogy csak úgy nem szimpatizálnak egymással a felek.
Az biztos, hogy nem könnyű kezelni, ha valaki a közvetlen környezetében, a baráti társaságában, vagy, ami talán még rosszabb, a munkahelyén nem jön ki jól egy vagy több emberrel. Sokan ilyenkor igyekeznek kerülni az illetőt, míg mások szurkálódnak, konfrontálódnak, és érzékeltetik a véleményüket. Azonban a szakértők szerint ez egyáltalán nem helyes megoldás. Teljesen más lenne a lehető legokosabb viselkedés.
Nem mindenki kedvelheti egymást
Susan Krauss pszichológus a Psychology Today oldalán mondta el, hogy először is fontos elfogadni, ha valaki nem kedvel valakit, vagy esetleg vele nem szimpatizálnak egyesek. Megesik az ilyen, sőt, teljesen hétköznapi, ezért nem szabad rajta rágódni, nem szabad túl sok energiát és időt fektetni egy ilyen kapcsolatba, csupán túl kell lendülni a dolgon. De ügyelni kell közben a viselkedésre.
Az emberek hajlamosak arra, hogy az antipatikusnak tartott személyeket bizalmatlanul kezeljék, azonban nem szabad belelátni minden szavukba a rosszat, vagy azt, hogy más ellen áskálódnak. Igyekezni kell semlegesnek maradni a mondandójukkal szemben, főleg akkor, ha egy kollégáról van szó. Nem szabad sértésnek venni a kritikát, és tudatosítani kell, hogy egyáltalán nem biztos, hogy rosszat akar.
Figyelni kell az érzelmekre
Deep Patel, vállalkozó, író és marketingszakember - aki a világ legsikeresebb embereivel dolgozik együtt már évek óta - egy blogposztjában hangsúlyozta az érzelmek kontrollálásának fontosságát. Mert, bár az ellenszenves emberek viselkedése sokakat őrületbe tud kergetni, ezt semmilyen formában nem szabad kimutatni. Ugyanolyan tisztelettel és higgadtsággal kell kezelni őket, mint másokat, mert hátrány származhat abból, ha valaki érzékelteti, mit is gondol róluk. Sőt, akár igen negatívan befolyásolhatja az illetőt, főleg a munkahelyén.
Jó megoldás ilyenkor, mondjuk egy szakmai beszélgetés során, a rövid szünetet választani: kérni kell egy kis időt, lehiggadni egy picit, és nyugodt állapotban folytatni tovább az ügy megtárgyalását. Szintén beválhat, ha ilyen esetekben inkább e-mailben, telefonon folyik a kommunikáció, amennyiben lehetséges.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Amikor egy viselkedés idegesítő
Előfordul, hogy egy személynek csak egy-egy viselkedése, szokása zavaró. Ha így van, és elkerülhetetlen vele a gyakori találkozás, szólni is lehet érte - persze óvatosan és kedvesen. Természetesen egy ügyfél esetében ez nem megoldás, de egy kolléga vagy egy családtag esetében jó döntés lehet a szakértők véleménye alapján. Deep Patel szerint a „Ne csináld ezt, kérlek” vagy a „Ne haragudj, ez kicsit zavaró, tudnád esetleg ezt csinálni helyette?” kezdetű, valamint az ezekhez hasonló mondatok egyszerűnek tűnnek, de nagyon is hatásosak. Enyhék, és csak igen ritkán okoznak sértődést, mégis megoldhatják a problémákat.
Elengedés és harmadik fél
Ha azért alakult ki az ellenszenv, mert a másik folyamatosan bántó vagy sértő megjegyzéseket tesz, vagy lekezelően viselkedik, a legrosszabb viselkedés a hirtelen harag és a visszatámadás lehet. Ezzel csak még nagyobb löketet kap az illető, és nagyobb hatalmat adunk a kezébe. Semlegesen kell reagálni inkább, elengedni és figyelmen kívül hagyni a gonoszkodást.
Előfordul azonban, hogy muszáj valamilyen módon konfrontálódni ezzel a személlyel, vagy megvitatni az eltérő nézeteket, ötleteket. Ilyenkor a legjobb felkérni egy harmadik személyt, hogy csatlakozzon a beszélgetéshez. Ő reálisabban, az érzelmeitől és a véleményétől eltávolítva láthatja a helyzetet, és segíthet dűlőre jutni komolyabb vita vagy nézeteltérés nélkül.
Mindezeken kívül lényeges, hogy igyekezni kell figyelmen kívül hagyni a viselkedésüket, de nem szabad direkt kerülni őket. Koncentrálni kell a tudatos önfegyelemre a jelenlétükben, és gyorsan másra terelni a gondolatokat, ha valami zavaró, bosszantó dolgot tennének.