Eljegyzés esküvő nélkül
Teljesült végre a vágyad, és megkérte a kezedet, ám nehéz rávenned, hogy pontosítsátok az egybekelésetek dátumát? Derítsd ki, mi az oka.
Már hónapokkal ezelőtt megkérte a kezed, de még nem tűztétek ki az esküvő időpontját? Örülsz a gyűrűnek, amit tőle kaptál, de mindenféle átlátszó ürüggyel folyamatosan csak tologatod a szertartás napját? Tudd meg a családfelállítás segítségével, mi állhat a habozás hátterében.
Rita négy éve jár együtt Áronnal, ebből három és fél telt el felhőtlen szerelemben. Az elmúlt hat hónapban azonban egyre nő közöttük a feszültség, pedig nem történt más, mint hogy megtartották az eljegyzésüket, és elkezdték komolyan tervezni a közös jövőt.
Rita nem talált rá magyarázatot, mi az, ami őt megrémíti abban, hogy beteljesülhet a gyermekkori álma. Amióta az eszét tudja, mindig menyasszonyosdit játszott ugyanis a babáival, felnőve pedig konkrét elképzelése volt arról, hogyan ünnepli majd meg élete egyik legfontosabb napját.
Most meg nem tetszenek a meghívó minták, nem tud dönteni a ruhája stílusáról, és minden lehetséges esküvői időpontról azt deríti ki, hogy épp akkor valami egészen más, és persze nagyon fontos elfoglaltsága lesz. A 31 éves lánynak szemernyi kétsége sincs afelől, hogy Áron az igazi társ számára, de akkor vajon mi nem stimmel? - Miért szabotálom el a boldogságomat? - tette fel a lány a kérdést egy családállítási csoportban.
Rég elfeledett családi dráma
Számtalan oka lehet annak, hogy valaki sarokba szorítva érzi magát, amikor már karnyújtásnyira van attól, hogy elérjen valami számára nagyon fontos dolgot.
Sokféle érzés, félelem, családi minta raktározódhat el a tudattalanjában, amelyeknek szolidaritásból, hűségből próbál megfelelni. Ha ugyanis valamelyik családtagja rosszul járt egy nagyon hasonló helyzetben, akkor úgy érezheti, ő sem érdemli meg azt, hogy sikerüljön. Rita esetében például az derült ki a családfelállítás segítségével, hogy az anyai nagymamáját épp az esküvője napján hagyta magára a vőlegénye, akit a németek az utcán gyűjtöttek be, és erőszakkal elvitték a frontra.
Hosszú évek teltek el, semmi hír nem jött a nagymama nagy szerelméről. A hűséges fiatal lányból közben érett nő lett, akit aztán vénlánynak kezdtek csúfolni. Végül férjhez ment Rita nagyapjához, de soha nem volt boldog, haláláig az első vőlegényét várta haza. Furcsa belegondolni, hogy Rita édesanyjának, és persze magának Ritának is azon múlt az élete, hogy az a hajdani fiatalember meghalt a Don-kanyarban.
Rita édesanyja soha nem ment férjhez, nem véletlenül irtózott ugyanis az esküvőtől. Rita viszont mindig is nagy lagziról álmodozott - ő akarta valóra váltani a nagymama álmát. Az utolsó pillanatokban azonban feltámadt benne a páni félelem, és ez vezette a lelkében: én nem akarok úgy járni, mint a nagymamám.
Még mindig őt szeretem
Nagyon gyakori az is, hogy valaki a párkapcsolata véglegesítésekor mer csak szembenézni azzal, a lelkében még mindig az előző társához vonzódik. Nem zárta le a korábbi szerelmet, ezért nem tud jó szívvel nősülni, avagy férjhez menni. A családállítás módszere ilyenkor is sokat segíthet, mivel megmutatja a kötődéseket, segít mérlegelni, dönteni. Olykor jobb egy elhalasztott esküvő ugyanis, mint egy elkapkodott, boldogtalan frigy. A másik fél persze becsapottnak érezheti magát, hogy épp a finisben derült ki, ő csupán pótszer volt, a túlélés eszköze. A szakítás azonban nem automatikus. Hiszen olykor épp egy ilyen tisztázás menti meg a párkapcsolatot, teremt tiszta, szilárd alapokat a családalapításhoz.
Tudod, miért viselik a gyűrűt a negyedik ujjon? 10 ősi szerelmi szokás, ami nem megy ki a divatból
Nézegess képeket!
ElolvasomA múlt fontos, ám élni a jelenben lehet
Ritának sikerült elfogadnia, hogy ami a nagymamájával történt, nem az ő dolga, még akkor sem, ha a nagymama boldogtalansága árán született meg. A saját esküvőjével azonban nem áll módjában semmit sem jóvátenni, és nincs szükség az önfeláldozására sem - ezzel már az édesanyja is hiába próbálkozott. Ő csupán a saját sorsáért és boldogságáért felelhet. A családállítás rávilágított arra is, hogy valójában a révbe érése teszi elfogadhatóvá azt, ami a nagymamával történt évtizedekkel korábban. Ha ugyanis a következő generációk tagjai boldogulnak, boldogan élnek, a nagymama szenvedése nem volt hiábavaló.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Áron eleinte megdöbbenve, hitetlenkedve fogadta a lány időt kérő magyarázatát. Aztán egy kis gondolkodás után rábólintott, azzal a feltétellel, hogy egy éven belül újra visszatérnek a témára. Végül nem kellett 12 hónapot várnia. Rita szilveszterkor egy 2012-es naptárral ajándékozta meg, amiben pirossal bejelölt egy nyári szombatot.
OLVASD EL EZT IS!
- párkapcsolati probléma
- családállítás
3 gyakori tévedés, amire könnyen rámehet a párkapcsolatod
- családállítás
- apa és anya
Az apa nélkül is lehet boldog a gyerek?
- párkapcsolati probléma
- családállítás