Hálószobatitkok
Szerelem, szexualitás, gyengédség, testiség… Olyan témák ezek, amelyekről korántsem mindenki gondolkodik egyformán.
A különböző párok egészen másként élik meg házasságuknak ezt az oldalát. Sőt, akár a párokon belül is egymástól eltérő meggyőződést, szükségletet és elképzelést vallhatnak a felek... Egy sarkított és erősen általánosító nézet szerint: „A nő szexet ad a gyengédségért cserébe, a férfi pedig gyengédséget ad a szexért cserébe.” Noha ez az álláspont nagyon leegyszerűsíti a kérdést, azért rávilágít egy olyan igazságra, amit magunk is tapasztalhatunk, de nem szívesen mondunk ki.
Markáns különbségek
A párkapcsolatokban a szerelemnek és a testiségnek egyaránt komoly szerepe van. Ezért fontos tisztáznunk a rangsorukat illetve egymáshoz való viszonyukat.
Jegyezd meg!
A nők és a férfiak között alapvető különbség van abban, ahogyan kapcsolatukat megélik. Ebből számos konfliktus vagy meg nem értés adódhat, ugyanis a szerelem és a szex terén valóban markáns különbségek vannak a két nem között.
A szexualitás elsősorban biológiai szükséglet, amely kisebb vagy nagyobb mértékben valamennyiünkben ott él, és a testi kielégülés felé hajt bennünket.
A szerelem ezzel szemben inkább egyfajta lelki igény, amely nem minden emberbe van egyformán „betáplálva”. További különbség, hogy a szexuális vágy a kielégülés után eltűnik - mint az éhség egy ötfogásos ebéd után -, ugyanakkor a szeretett személytől való elválás erős vágyakozást vált ki.
A házasság arca…
Nézzük meg, hogy egy egészséges párkapcsolatban hogyan viszonyul egymáshoz a testiség és a lelkiség, a szex és a szerelem! Ebből az aspektusból a legtöbb házasságot három különböző „skatulya” valamelyikébe lehet besorolni.
-
A házasság olyan szerelmi kapcsolat, amelynek alapja a szex.
E nézet szerint a szerelmi viszony alapját a szexuális kielégülés felé vezető hajtóerő képezi. A szerelem így a szex „melléktermékévé” válik. E nézet legprominensebb képviselője Sigmund Freud volt, aki élesen elválasztotta egymástól a szerelmet és a szexualitást, és pesszimista módon nem hitt abban, hogy az ember valamennyi szexuális vágya kielégíthető lenne egy tartós párkapcsolat keretein belül. Aki tehát a házasságnak ezt a meghatározását vallja, annak vagy a tartós párkapcsolat biztonságáról, vagy pedig a szexuális beteljesülésről kell lemondania. -
A házasság olyan szexuális kapcsolat, amelynek alapja a szerelem.
Ez a nézet a másik szélsőség. Akik ezt az elképzelést vallják, azok túlidealizálják a szerelmet, míg a szexualitás szerepét alábecsülik. Legnevesebb képviselője Abraham Maslow, a szükségletpiramis megalkotója, aki a szexualitást az alacsonyabb rendű - bár nélkülözhetetlen - szükségletek közé sorolta, míg a szerelmi beteljesülést az önmegvalósítás felső kategóriájába helyezte. Aki tehát ennek a definíciónak a szellemében él, annak a szex csak egy ösztönös, biológiai tényezők által befolyásolt cselekménysor, egy megkerülhetetlen állomás a magasabb rendű lelki egyesülés felé vezető úton. -
A házasság olyan szerelmi kapcsolat, amelynek része a szex.
A két szélsőséges nézet után jómagam ezt tartom kiegyensúlyozott, egészséges meghatározásnak. A szerelmi kapcsolat nem létezhet szex nélkül, ugyanakkor nem is a szex az egyetlen és mindent meghatározó alapja. A szex is egy arca a házasságnak, ugyanúgy, mint ahogyan a közös célok, a kommunikáció, a konfliktuskezelés, a pénzügyek irányítása vagy a szabadidő eltöltése. Ez nem csökkenti a szexualitás jelentőségét, csak segít azt a megfelelő helyre tenni. Ha attól félsz, hogy ez az álláspont jelentősen csökkentené házasságodban a szexualitás szerepét, gondolj csak arra, mi lenne, ha annyiszor szeretkeznél kedveseddel, mint ahányszor pénzt költ, kommunikál vagy éppen gyermeket nevel! Ugye mindjárt nem is olyan jelentéktelen ez a szerep?!
Amikor a legjobb…
Ez a szemlélet képviseli a szex és a szerelem kiegyensúlyozott viszonyát. Ezt sok pár tapasztalata is alátámasztja.
Nemzetközi felmérések szerint a legtöbb ember átélt már olyan szexuális kapcsolatot, amely minden érzelmi hátteret nélkülözött. Férfiakkal ez némileg többször esik meg mint nőkkel, ám a különbség nem jelentős. Ennek ellenére a megkérdezettek döntő többsége egyetért abban, hogy a szex akkor a legjobb, ha olyan partnerrel történik, akibe szerelmesek vagyunk, akihez komoly érzelmi szálak kötnek bennünket. Ezzel ellenkező véleményt csak elenyésző kisebbség vall.
Ingoványos talaj...
Egy szerelmi kapcsolat hosszútávon nem működhet harmonikusan a testi intimitás nélkül, ugyanakkor nagyon ingatag talajon áll az a kapcsolat, amely csak a testiségre épül.
Mit kezdjünk a féltékenységgel?
Ha a szexualitásról gondolkodunk, akkor csupán karnyújtásnyira van tőlünk az a probléma, ami elválaszthatatlan a szextől, és nagyon sok pár életét megkeseríti. Ez pedig nem más, mint a féltékenység. Ahogyan a szexualitásról, úgy a féltékenységről is rengeteg nézet, meggyőződés és elképzelés létezik. Már a fogalom meghatározásánál is különböző vélemények bontakozhatnak ki, így például:
-
a féltékenység a bizalmatlanság jele, és megterheli a párkapcsolatot
-
a féltékenység a szeretet jele, és védi a párkapcsolatot a külső betolakodókkal szemben.
Nos, a féltékenységnek több fajtája is van:
Beteges féltékenység
Beteges féltékenységről abban az esetben beszélhetünk, amikor a pár egyik tagja indokolatlanul gyakran és hevesen reagál olyan történésekre, amelyekben más semmi kivetnivalót nem lát.
Gyakori kísérőjelensége az erőszakkal való ijesztgetés, ami a hűtlennek vélt partnert vagy az elképzelt riválist fenyegeti. A legtöbb esetben ez a fajta féltékenység nem párkapcsolati probléma, hanem a féltékeny fél személyiségzavarára vezethető vissza.
Tudnod kell!
Ilyen helyzetben mindenképp érdemes külső segítséget igénybe venni pszichoterápiai vagy pszichiátriai kezelés formájában.
„Normális” féltékenység
Vannak olyan helyzetek is, amikor a pár egyik tagja azért féltékeny társára, mert ennek van kisebb vagy nagyobb valóságalapja. A párkapcsolat védelme érdekében érdemes komolyan foglalkozni azokkal a kérdésekkel, amelyek a féltékenységet kiváltották. Ilyen esetről beszélhetünk például akkor, ha a pár egyik tagja hűtlen volt, de mindkét fél meg akarja menteni a kapcsolatot.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Egy ilyen esetet követően nélkülözhetetlen a bizalom újbóli felépítése, amit viszont akadályozhat minden olyan viselkedési forma, amely a megcsalt félben féltékenységet gerjeszt. Hasonló helyzet áll fenn azoknál a pároknál, akiknél az egyik fél olyan szabadságot követel magának, amelyet a másik nem tud tolerálni.
Hasznos tudnivaló!
Mivel a hűtlenség nem egy idegen ágyában kezdődik, jó, ha minden pár megfogalmazza magának, hogy mit ért hűség alatt, és milyen magatartás esetén veszíti el a biztonságérzetét.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!
- szex
- szerelem
Hogyan becézed a szerelmedet?
- szex
- szerelem
Amire minden férfi vágyik a párkapcsolatban
- szex
- szerelem