„Cigány kisgyerekkel azt éreztetni, úgysem lesz belőled senki, az iszonyú!” - Helyszíni riport a Csörögi Tanodában

„Szia, te ki vagy?” - néz fel a munkafüzetéből a cserfes, kefehajú kisfiú. Megmondom a nevem, és elmesélem, azért jöttem, hogy jól körbenézzek itt, beszélgessek Yvette nénivel, és aztán mindazt, amit láttam és hallottam, megírjam egy újságba. Felcsillan a szeme, jönne ő is beszélgetni, de még nincs kész a mateklecke. Megígérem, hogy vele is beszélgetek, miután befejezte a házi feladatot. 

A lányok már megírták a házit, társasoznak. A kislányomat is beveszik. Pár perc múlva nevetéstől hangos a belső szoba. Nemsokára a fiúk is elkészülnek, indulhat a szabad program. Van, aki mesét szeretne nézni a tableten, a többiek játszanának, én meg betartom az ígéretem, és meghallgatom, hogy Aladin rendőrnek készül, ha nagy lesz, azt, hogy mindent szeret itt csinálni, és nagyon szereti a tanodát. És a tesója is.

A Csörögi Tanodában vagyunk, a cigánysor szélén. A délutánonként itt tanuló hátrányos helyzetű gyerekek iskola után érkeznek, meghatározott napokon. Tanulásukat, a tanodában folyó fejlesztést és tehetséggondozást önkéntesek segítik.

- Rendkívül igazságtalannak tartom azt, ami ezekkel a gyerekekkel történik, és ez engem a végletekig inspirál. Nincs rendben, hogy ma Magyarországon az emberek életét teljes mértékben meghatározza az, milyen körülmények közé születnek. Ha valaki hátrányos helyzetű családba születik, nagyon kicsi az esélye arra, hogy képes legyen kitörni. Ebben nem látok előrelépést. A Csörögi Tanodában ennek az esélyét próbáljuk növelni - néz végig a gyerekeken Kalina Yvette, a tanoda alapítója és vezetője.

Kalina Yvette a tanoda megalapítása előtt a Közgazdasági Politechnikum Alternatív Gimnáziumban dolgozott, alapító tagja az iskolának. Már a Poliban is indítottak cigányprogramokat, mert fontosnak tartották a középiskolás diákok érzékenyítését. 2011-ben érkezett Csörögre Szűcs Teréz irodalomtörténésszel.

A munka közösségépítéssel kezdődött. A település akkori vezetése szívesen fogadta a kezdeményezést. A tanoda először mint drogprevenciós ötlet merült fel, mert a közösségépítés során a résztvevők a falut érintő legnagyobb problémának a drogfogyasztást- és kereskedelmet látták. Így eleinte szombatonként tartottak kézműves foglalkozásokat, meseolvasást tartottak. A cél az volt, legyen a gyerekeknek értelmes szabadidős tevékenysége, legyen egy olyan közösség, ahol jól érzik magukat.

A tanodáig vezető út igen hosszú és göröngyös volt. A település vezetői által biztosított ingatlanból kénytelenek voltak kiköltözni, ám ez a helyzet nem várt pozitívumokat hozott magával.

- Az egyik cigány család fogadott be minket, az otthonukban tarthattuk meg a foglalkozásokat. Ez viszont lehetőséget teremtett arra, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, hogy jobban megismerjük őket, a mindennapi életüket. És a szülők is látták, hogyan foglalkozunk a gyerekekkel. Rálátást kaptak a munkánkra - emlékezik ezekre az időkre Yvette.

2016-ban aztán egy Angliában működő alapítvány, ami a világ több országában támogat hátrányos helyzetű gyermekek segítésével foglalkozó civil szervezeteket, vásárolt a tanoda számára egy házat. Itt rendezkedtek be véglegesen.

- A kezdeti időszak arra nagyon jó volt, hogy kapcsolatokat építsünk. Az már igen korán, a hétvégi kézműves foglalkozások, meseolvasások alatt feltűnt, hogy a szövegértéssel problémák vannak, és a szókincs fejlesztésére is nagy hangsúlyt kell fektetnünk. Én azonban nem hiszek a jelenlegi, rigid iskolarendszerben. A mostani oktatási rendszer nem abból indul ki, hogy hol tart a gyerek, hanem meghatározza, hogy hol kellene tartania. A leterhelt tanárok ebben a kötött rendszerben dolgoznak, ebben a formában pedig lehetetlen szoros emberi kapcsolatokat kialakítani.

Ez, ahogy itt mi együtt vagyunk, sokkal személyesebb. A tanuláshoz nemcsak épületre, intézményrendszerre van szükség, hanem elfogadásra, bizalomra, szoros és élő kapcsolatra a családdal is, hogy a gyerekek fejlődni tudjanak. Személy szerint engem a tanoda mint forma jobban inspirál, mint az iskola, mert ez teljesen személyre szabott.

Jelenleg 42 gyerekünk van, és a testvéreket is egyre korábban bevonjuk a tanoda életébe. A Covid-járvány előtt elkezdtünk az óvodás gyerekekkel is foglalkozni, ugyanis már ebben az életkorban óriási hátrányok halmozódnak. A felzárkóztatást már itt el kellene kezdeni, hogy kompenzáljuk a hátrányokat. Sajnos kevés olyan törekvés látok, hogy több szakembert delegáljanak azokba a térségekbe, intézményekbe, ahol sok a hátrányos helyzetű család. Tavaly nyáron is voltak óvodás foglalkozások, és idén is tervezzük.

Hat munkatársunk megbízási szerződéssel dolgozik, és nagyon sok önkéntes segíti a munkánkat. Húszan vannak azok, akik konkrétan a gyerekekkel foglalkoznak, sokan pedig lazábban kapcsolódnak a tanodához.

A gyerekek az általános iskolás kor után is jöhetnek hozzánk, és azt sem utasítjuk el, aki nem akar velünk tanulni. Az sem értelmetlen, ha idejön csocsózni vagy biliárdozni, focizni délután. Akkor is adunk neki valamilyen értelmes szabadidős tevékenységet. De nem ez a cél.

Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a tanoda nem napközi, és nem játszóház. Sokáig tartott, míg ezt a szülőkkel elfogadtattuk. Volt olyan gyerek, akit azzal büntettek, ha rossz volt, nem jöhetett át délután. Hosszú időbe telt, míg elmagyaráztuk, és megértették, hogy itt közösen tanulunk, és a gyerekek fejlődése a cél.

Van szabadidős tevékenység és szabad játék is, de elsősorban egyéni és csoportfoglalkozásokat tartunk. Méréseket végzünk, és ennek megfelelően fejlesztjük a gyerekeket.

Mivel úgy nem lehet a gyerekekkel foglalkozni, hogy a családdal nem tartjuk a kapcsolatot, havonta egyszer szülőfórumot tartunk. Ez a járvány alatt sem maradt el, csak átkerült az online térbe. Rendszeresen, hetente látogatjuk a családjainkat. A szülők részére is szervezünk programokat, legutóbb egy csapatépítő-önismereti tréningen vehettek részt az egyik nagyvállalati együttműködésünk keretében. De megyünk együtt színházba, és családos kirándulásokat is szervezünk. Sok szülő a tanodás kiránduláson látta először a Balatont.

A gyerekek iskoláival is kapcsolatban állunk: a sződi iskolával szoros az együttműködés, de a két váci általános iskolával is. Sokszor ők keresnek minket: a tanoda egyfajta híd szerepét is betölti az iskola és a család között, és ez nagyon fontos. Nem jellemző, hogy a gyerekek pedagógusai eljönnek, és megnézik itt a gyerekeket, de volt már rá példa.

Az egyik kislányunk egyszerűen nem volt hajlandó iskolába járni. Rábeszéltem a tanító nénijét, jöjjön el, látogasson meg itt minket. Eljött. A kislány számára ez igen jelentős üzenettel bírt: hogy fontos a tanító néninek az, ő járjon iskolába. Most már nincs vele ilyen probléma. De a gödi piarista iskolából is ellátogattak hozzánk, ezeknek mindig nagyon örülünk.

Együtt kell működnünk, ez nem megy másként. Mindannyiunknak. A gyerekek érdekében. És ezt mindenkinek be kell látni.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a gyerekeink szentek, szeretnek iskolába járni, és mindegyikük kitűnő tanuló. Amikor ideérkeztem a budapesti elit iskolából, persze azt gondoltam, hogy a tanodából mindenki egyetemre fog menni. De ez egy sokkal lassabb folyamat. És azt gondolom, haladunk. Az elmúlt években itt felnőtt egy generáció. Több olyan gyerekünk is van, aki már felnőtt, és családot alapított. Látom a haladást. A lányok nem szállnak ki szülni hetedikben, úgy tűnik, hogy befejezik a középiskolát. Korábban ez nem így volt.

Nincsenek durva történeteim direkt megkülönböztetésről. De vannak olyan felnőttek körülöttük, akik azt sugározzák feléjük, hogy nem viszik semmire. Ez iszonyú. Egy gyerekkel azt éreztetni, hogy hiába, belőled úgysem lesz semmi, senki…

Lassan ránk esteledik, érkeznek a szülők a gyerekekért. Lakatos Edit, Dzsesszika és Csabika édesanyja, amíg a gyerekek készülődnek, szívesen beszél a tanodáról.

- Nagyon nagy segítség a tanoda. Mindenben. Akárkihez fordulunk, amit tudnak, mindent megtesznek. Itt mindenki segítőkész.

Edit elmeséli, az anyósa szólt neki a tanodáról. Csabi négyéves korában, Dzsesszika háromévesen kezdett. A kisfiú hétfőn és kedden, a kislány csütörtökön és pénteken délután jár a tanodába.

- Nem is értem a feladatokat, és nem is tudom úgy elmagyarázni. Igyekszem, a gyerekek gyakorolnak mindennap, de nehézségeim vannak. Csabi a matekkal van gondban. Én meg még nagyobb gondban vagyok. És az idegen nyelv, abban sem tudnék neki segíteni. Az online tanuláshoz is kaptunk táblagépet, az is nagyon nagy segítség volt. Akkor is tartottuk a kapcsolatot, szinte naponta, ha valami nem ment, bárkinek írhattam, akár este is.

Edit nemcsak a tanulásban nyújtott segítségért hálás, azt is elmondja, hogy a tanoda a szülőket, a közösséget is összekovácsolja. Ő is részt vett abban a betlehemes játékban, amit a szülők a gyerekeknek rendeztek meglepetésül. A próbák alatt sokat nevettek, kikapcsolódtak. A felnőttprogramokon is részt vesz, és a hétköznapi problémákkal is fordulhat Yvette-hez és az önkéntesekhez. Csabival ugyan most kicsit nehéz, mert kamasz, de büszkén mondja, hogy a fia szeretne továbbtanulni. Még nem döntötte el, hova megy, de továbbtanul.

- Itt mindenki a gyereket nézi. Ami tőlük telik, azt megteszik. Mindenkinek az igénye szerint. Csak a gyerek számít - veszi át kisfiától az iskolatáskát Edit.

- Neked mit ad a tanoda? - fordulok oda a szép arcú, fiatal nőhöz. Balog Vivien két fiú, Brendon és Rikárdó édesanyja. A fiúk egy héten háromszor jönnek a tanodába.

- Bizalmat. Tudok rájuk számítani. Számíthatok rájuk, nem vagyok magamra hagyva. Attól jobb dolog nem kell, hogy tudom, hogy a gyerekeimet rájuk bízhatom. Tanulnak, játszanak, jól érzik magukat, jó helyen vannak.

Itt úgy viselkednek velük, mintha a saját gyerekeik lennének. És ezt értsd szó szerint. Mindenkivel, aki ide jár. Sok szeretetet és törődést kapnak. Mondják is a gyerekek.

Fontos nekem a tanoda, és az is fontos, hogy a gyerekek tanuljanak. Én is tanulok velük, muszáj is. Nekem van érettségim, szakmám is. Már megvolt mindkét fiam, de nem hagytam abba a tanulást. Nem is volt szándékomban, hogy ne tanuljak. Szeretném, ha ők is továbbtanulnának. Mindenben mellettük állok, és támogatom őket - mondja.

A kis ház elcsendesedik. A járvány a tanoda életét is megváltoztatta, de sikerült gyorsan reagálni. A digitális oktatás bevezetését követő héten már kiosztották az egységesített szoftverrel ellátott számítógépeket, tableteket a családoknak. Mire az iskolák elkezdtek digitálisan működni, már a tanoda is készen állt. Ha lehet, a kapcsolatok még szorosabbá váltak. Mivel a szülők érezték, hogy ebben a helyzetben a többség segítség és technikai eszközök nélkül maradt volna, a tanoda megítélése megváltozott. Most még jobban megbecsülik. Yvette meséli, nagyon szép és megható pillanatoknak is tanúi lehettek. Az egyik szülő például a digitális oktatás alatt beült a saját gyereke mellé, és ő is tanulta a tananyagot. Egy másik anyuka saját magának kért különórát, mert a kislánya megszenvedett a nyitott mondatokkal. Az anya és az önkéntes ültek le matekozni, hogy el tudja magyarázni otthon a gyereknek a példákat.

Yvette a szülőknek is tervez oktatásokat, mert úgy látja, nagy szükség van rá. Most főleg arról, hogyan tudják megkülönböztetni az álhíreket a valódiaktól. A Coviddal kapcsolatban is rengeteg tévhit, álhír terjed, emiatt alacsony az oltási hajlandóság.

Csörögön az elmúlt években sok minden változott. A tanoda indulásakor a cigány családok közül szinte egy felnőttnek sem volt munkája. Tervben volt egy közösségi sajtüzem létrehozása, de sajnos nem sikerült egy EU-szabványoknak megfelelő üzemet létrehozni, így ez a kezdeményezés elhalt. Az évek során azonban egyre többen el tudtak helyezkedni. Ez jórészt betanított munkát, segédmunkát vagy fizikai, több műszakos munkát jelent. De az, hogy van munkájuk, nem ad biztonságot a számukra: a cigányság mindig nagyon megérzi a gazdasági változásokat, őket bocsátják el először. Most, a Covid alatt is érezhető a visszaesés a foglalkoztatottságban.

- Az, hogy dolgoznak, nem jelenti azt, hogy nem szegények. Sok gyereknek nincs íróasztala, kevés gyümölcsöt és zöldséget fogyasztanak. Problémát jelent az egészségtelen életmód is. És a drog. A településnek ez a legnagyobb problémája, és ez még nem oldódott meg. A tanodás gyerekek családjai is is érintettek.

Mozgás támad, megérkezik a Baranyi család, nagyon vártuk őket. Kiki, a nagyobbik fiú a Csörögi Tanoda sikertörténete. A kisfiú tavaly óta a váci piarista gimnázium nyolcosztályos évfolyamának tanulója.

Baranyi Krisztián és öccse, Dominik 2017 óta járnak a tanodába. Dominik beszédes, huncut szemű kisfiú. Édesapja később, a fotózás alatt mosolyogva odasúgja, „a szeme se áll jól”.  Nem is kell kérdezni, rögtön mesélni kezd:

- Én hétfőnként szoktam jönni, fél négykor. És tanulni szoktam. Megcsináljuk a házi feladatot, aztán, ha végzünk, akkor játszunk. Focizunk, fogócskázunk. Csocsózunk, és van fönn az emeleten egy biliárdasztal is! Lehet kosarazni, pingpongozni is. Ha valaki nem tudja a szorzást, megtanítják nekünk. És jó itt tanulni, játszani, meg együtt lenni.

- Ezt a felnőttek úgy mondják, hogy felzárkóztatás, tehetséggondozás. És úgy látom, te ezt nagyon élvezed!

- Igen. Tanulni jó dolog.

Krisztiánhoz fordulok.

- Kiki, te vagy a sikertörténet a tanodában, jól mondom?

- Igen! - vágja rá büszkén.

- Mesélj, hogy történt mindez?

- A váci piarista gimnáziumba járok. Én azt szeretem a tanodában, hogy a tanoda tanított engem úgy, hogy ilyen okos legyek, és ez segített engem a piarba. Nagyon jó a közösség. A tanárok is. Megyünk kirándulni és táborba. Amit eddig nem tudtam, azt már tudom, mert segítenek. Ötödikes vagyok. Nagyon tetszik, sok barátom van. Az egész osztály, és más osztályokból is vannak barátaim. Képzeld, a piarban van műfüves focipálya! És büfé is!

- Hű! És mondd, mi leszel, ha nagy leszel?

- Orvos.

- Kiki, mit gondolsz, az, hogy most a nyolcosztályos gimibe jársz, az részben a tanodának köszönhető?

- Nem részben, hanem a legnagyobb részben! Hogy orvos legyek, sokat kell tanulni! A matek a kedvencem. És a környezet.

- Én azt is gondolom, hogy te is legnagyobb részben kellettél ehhez! Gratulálok neked!

- (nevet) Hát, igen. Köszönöm!

- A tanodának régi és jó kapcsolata van Kiki iskolájával - meséli Yvette - önkénteseink is vannak onnan, az együttműködés szándéka pedig kölcsönös volt a jelenlegi igazgatóval. A piarista egy tanító rend, és komolyan veszik a hivatásukat. Úgy gondolkodtam, a nyolcosztályos gimnázium ideális, mert nem mindegy, milyen közegben kamaszodik egy gyermek. És nem véletlenül esett Kikire a választás. Krisztián egy nagyon jóindulatú, barátságos és rendkívül kitartó fiú. Értelmes, okos. Biztosak vagyunk abban, hogy ő ezt végigcsinálja.

Krisztián belepirul a dicséretbe. A szülőkhöz fordulok. Az első kérdésem teljesen felesleges, mindketten mosolyogva válaszolják: nagyon büszkék rá.

Dudoli Zsuzsanna, az édesanya elmeséli, Kiki egy kisgyerekkori beszédhiba miatt került speciális iskolába. Beszéd közben gyakran felcserélte a szavakat a mondatokban. Aztán a fiúk a tanodába kerültek, és Yvette-ék segítségével akkorát fejlődtek, hogy Kiki tanítói keresték fel a szülőket azzal, a kisfiúnak nincs szüksége speciális iskolára.

- Így van - veszi át a szót Baranyi Krisztián, az édesapa. - A srácok nagyon szeretnek idejárni. Sokat foglalkoznak velük. És szeretik a gyerekeinket. Dominikra ráfér a segítség, és itt nagyon odafigyelnek rá. Észrevettük a fejlődést a tanulmányi eredményeiben. Krisztián is nagyon szeret idejárni. Nekünk is jó, mert tudjuk, hogy jó helyen vannak a gyerekek. Jó kezekben vannak. Nagyon meg vagyunk elégedve.

- Ez a közösség egy nagy család. Ha bármi problémánk van, Yvette-ék segítenek nekünk - mosolyog Zsuzsanna.

Tudjátok, az én anyám mindig azt mondta nekem, én tanuljak, hogy nekem ne kelljen olyan nehéz fizikai munkát végeznem, mint neki. Az ő generációja nagyon hitt a tanulásban, azt egy kitörési pontnak gondolták. Ha visszagondolok, azt mondom, igaza volt - merengek el egy pillanatra. 

- Igaza volt - bólint Zsuzsanna. - A mi családunkban nincs érettségije senkinek. Mi sem tanultunk tovább. És ennek most nagyon látjuk a hiányát.

- Most, felnőttként isszuk a levét. Sima nyolc általánossal nem nagyon érünk semmit. Én is hibáztam, kamaszként belekeveredtem egy társaságba, nem tanultam. És ezáltal megnehezítettem a saját életemet. Tisztességesen dolgozom, hogy a családomnak mindene meglegyen, ebben a hónapban egy szabad szombatom sem volt. Nem nézek a rossz útra, látástól mikulásig dolgozok, hogy be tudjuk fizetni a számlákat, a gyerekeknek az iskolába meglegyen minden, ami kell. Nem nélkülözünk, de nagyon nehéz. Ha nincs papír, nincs szakma, a legnehezebb munka jut. Nem a főnök tehet róla, ez nem megkülönböztetés. De ettől még minket küldenek el először, ha úgy alakul. Az egyik segédmunkás jön, a másik megy - mesél Krisztián.

Zsuzsanna bólogat.

- Én is megbántam, hogy nem tanultam tovább. Hamar vállaltam a gyerekeket is, 18 évesen. Most nem is dolgozom, a párom a családfenntartó. Ha lenne egy szakmám, könnyebb lenne az életünk. Azért is szeretném, ha továbbtanulnának a gyerekeim, mert attól, hogy cigányok vagyunk, mi is el tudunk mindent érni. Ne különböztessenek meg minket emiatt!

- Nem így kellett volna az életünknek alakulni, ezt most látjuk - mondja Krisztián. - De azt is tudom, hogy ez az én hibám. Csavargás, lógás helyett tanulni kellett volna. Én is szeretnék más, nagyobb beosztást, könnyebb munkát, de nincs papírom, érettségim, és emiatt nagyon nehéz. Rengeteget dolgozom. Azt is aláírom, hogy vannak köztünk olyanok, akik úgy élnek, hogy megkülönböztetést kapunk miattuk. De az se jó, hogy mindenkit egy kalap alá vesznek. A cigányoknak az általánosítás nem tesz jót.

Mi ezt az életet nem akarjuk a fiukra átörökíteni. Dominikkal nehezebb dolgunk van, mert konok és akaratos, de úgy látom, jó úton haladunk. Kiki jó helyen van. Az osztálytársai szeretik, barátkoznak vele. Hívják szülinapi buliba, játszanak vele. Látjuk, hogy az osztálytársak jobb módúak, mint mi, de emiatt őt nem éri hátrány, nem lóg ki a sorból. Tudjuk, hogy Kiki végig fogja vinni. Mert okos és szorgalmas. Végig fogja csinálni. Tudom.

Fotók: Polyák László

A kitörés lehetséges.

• cigányság
• tehetség
• oktatás
• hátrányos helyzet
• interjú
• csörögi tanoda
• kalina yvette
• tehetséggondozás
• felzárkóztatás
• Lélek&Test