Sztojka Edina: „Azt mondták, nehogy már egy cigány szerezzen diplomát" - Szily Nóra interjúja
Sztojka Edina, Aranypánt-díjas diplomás ápolónővel beszélgetett Szily Nóra a romák helyzetéről, az előítéletekről és motiváló élettörténetéről.

sztojka edina cover
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Egy igazi példaképpel beszélgettem. Aki nem azt nézte, hogy az álmaiból mit miért nem lehet megvalósítani, hanem hittel, kitartással, igazán tiszteletre méltó teherbírással, küzdelemmel érte el, hogy ma egyrészt büszke lehet magára, másrészt mindannyian büszkék lehetünk rá.  

- Először is gratulálok az Aranypánt díjhoz és mindenhez, amit megvalósítottál eddigi életedben! Az érdekel, hogy is jutottál el idáig… Megakadt egy mondatodon a szemem, olvasgatva rólad. Nevezetesen, hogy ha valaki cigánynak születik, akkor mínusz tízről indul. Ha roma nőként jön a világra, akkor is így fogalmaznál?

- Nem lehet teljesen különválasztani, hogy cigány nő vagy férfi. De tény, hogy a tradíciók okán még a 21. században is nehezebb a roma nőknek. Gondolok a kiteljesedésre, önmegvalósításra. Vannak dolgok, amiket el kell engedjünk ahhoz, hogy nőként meg tudjuk állni a helyünket az életben.

- Jó, hogy szóba hoztad a hagyományt, mert szeretnék visszamenni a gyerekkorodba. Elváltak a szüleid, édesapád Dobozra ment, édesanyáddal Gyulára költöztetek. Mellette cseperedtél, olyan közösségben, ahol nem voltak romák. Anyutól milyen női mintát láttál?

- Az édesanyám nem roma, az édesapám az. Gyerekkoromtól kezdve ez a kettős identitás alakult ki bennem. Anyám egy visszahúzódó, inkább megalkuvó nő, aki 19 évesen szülte a nővéremet. Szülésznőnek tanult, és amikor megismerkedett édesapámmal, abbahagyta az iskolát. Édesapámnak az volt az elképzelése, hogy örökké együtt fognak maradni, bárhogy is viselkedik a házasságban. Azóta felismertem, hogy édesanyám nem tudta a saját nőiességét úgy megélni, ahogy szerette volna. Apám - aki azóta már sajnos meghalt - nem tudta feldolgozni, hogy édesanyám új életet kezdett, és nagyon ellenezte később az én válásomat is. Nem gondolom, hogy egy házasságban benne kell maradni, ha nincs meg az összhang, nem ugyanazzal a szemlélettel van jelen két ember a kapcsolatban. A roma hagyomány szerint nagyon fiatalon megismerkednek - akár szinte gyerekként. Én is tizenhat voltam, amikor a gyermekemet szültem. Egy lány ennyire fiatalon még nem tudja megélni a valódi nőiességét. Anyává válik, de nővé nem. Minden életszakasznak megvan a maga női lépcsőfoka. A roma kultúrában ezért is nehéz. Gyerekként anyává válva olyan szerepet kap egy lány, ami még nem neki való. Én sem tudtam, miként funkcionáljak egy házasságban, hanem egy kislány voltam, aki anya lett. De mivel a szüleim válásáig előttem volt a minta - sokáig én is azt képviseltem. Fontos, hogy egy lány mit lát otthon. Édesanyám és édesapám soha nem fogták meg egymás kezét. Nem láttam ezt a fajta intimitást, és hogy ez is kell ahhoz, hogy két ember szereti egymást. Tabutéma volt. Nem csak a romaságra igaz, hogy minden lány abból a mintából merít többnyire, amit lát. És gyakran olyan férfit is választ… Folyamatában értettem meg, mennyire boldogtalan az apám, és anyám sem tud úgy élni, ahogy szeretne. Én mást akartam. Most is vallom, hogy fontos, hogy együtt maradjon egy pár. De ha nem működik, akkor legyen lehetősége bármelyik félnek kilépni. Csak a hagyományért együtt maradni - egyenlő a boldogtalansággal, ami a gyerek számára sem jó példa.

IMG 8729

- Végül az édesanyád lépett. Azt olvastam, hogy Gyulán sehova sem tartozónak érezted magad, míg, ha Dobozra mentél, ahol sok roma volt - otthon voltál. Ez volt a kettősség. 

- A nem roma emberek között úgy kellett viselkednem, mint egy megszelídített oroszlánnak. Láttam, hogy a velem egykorú lányok bulizni, szórakozni járnak, és persze én is mentem. Anyu engedett, tehát én is megéltem ezt a fiatalságot, de amikor elmentem apukámhoz, mindez tiltott volt. Ott más hagyományt láttam. Az unokatestvéreim szintén korán házasodtak, nem tanultak tovább. De az ellenpélda engem inkább előrevitt. Tudtam, hogy hogyan nem akarok élni. Nem akartam megalkuvó lenni abban, ami akadályozza a kiteljesedésemet. Ápolónő szerettem volna lenni, vagyis továbbtanulni - és az álmomat nem adtam fel.

- Azt láttad, hogy sok roma nő belesimul a házasságba, a gyerekek nevelésébe, és nem is mer másra vágyni?

- Mivel ott a családról, gyerekekről, háztartásról szólt az élet - bár nem akarok megbántani senkit -, de úgy láttam, hogy nem volt érték a tanulás. Feleségszerepbe került egy tizenhat-tizennyolc éves, aki még nem is élt. Attól kezdve, mintha elvágták volna az életét. És bár én is korán szültem, a középiskolát félbehagytam, de attól még megmaradtak a céljaim. 11 évig éltem a gyermekem édesapjával, közben pedig azt éreztem, hogy nem lehettem önmagam. Huszonöt évesen egyedül maradtam a gyerekemmel, és attól kezdve kezdtem kiteljesedni.

- Számodra mit jelent ez a kifejezés?

- Kell, hogy egy nő is autonóm életet tudjon élni, ne legyen kiszolgáltatott. Ne a férjétől függjön az élete egzisztenciálisan is alárendeltként - hisz akkor nem tud lépni. Kell az a függetlenség, amikor tanulhat, dolgozhat, és azt csinálhatja, amit és ahol szeretne. Meg tudja élni a szabadságot szűk korlátok nélkül, és közben önmaga lehet.

- Ilyen szempontból a roma hagyományban a nők korlátok között élnek vagy éltek?

- Igen, de ennek is megvan az előnye. Például édesapám megtanított arra, hogy ne legyek közönséges. Olyan nehéz jól megfogalmazni… Mert szép dolog, hogy szűzen menjen egy lány férjhez, nevelje a gyerekét, maradjon együtt a férjével! Csak emellett lehessenek más álmai is. Akár egy jogosítvány, továbbtanulás és egy munkahely. Én kórházban dolgozom, ahol orvosok, férfi ápolók vesznek körül, nem tudom elképzelni, hogy a párom azt mondja, hogy nem mehetsz, mert mit fognak rólad mondani! Tehát a szép hagyományok mellett kell az önállóság. 

IMG 8741

- Magad is gyereklányként szültél, mégsem adtad föl, és mellette dolgoztál, tanultál. Hogy volt erőd, időd mindehhez?

- Azért is szültem korán, mert szerettem volna olyan családi modellt felépíteni, amit csak megálmodtam, de soha nem élhettem át. Elhatároztam, hogy a gyerekemben fogom azt megvalósítani, ami nekem nem adatott meg, és annyira hiányzott. De mivel a férjemmel nem működött a kapcsolatunk, be kellett lássam, hogy sajnos ugyanabba a hibába eshetek, amibe a szüleim. Tudtam, hogy végzettség nélkül nem sikerül, hogy anyagilag segítsem a fiamat, és hogy belőle értékes ember váljon. Mindent nekem kellett megmutatnom, hiszen a gyerek nem azt figyeli, hogy mit mondok, hanem hogy mit teszek. És ő azt látta, hogy küzdök. Nekem a gyerekem adott erőt, és talán mellette nőttem fel, váltam anyává és nővé. Sokáig mindig erősnek mutatkoztam előtte, aztán felvállaltam, hogy időnként gyenge vagy fáradt vagyok. Mertem előtte sírni is, hogy lássa, egy nő hogyan működik.

Ott voltam végzettség nélkül, és tudtam, valamihez kezdenem kell. Nem élhettünk napszámból! Ő volt az az inspiráló erő. Lehet, hogy elvesztem volna, ha nem születik meg. Arra ösztönzött, hogy meg tudom csinálni. Tudtam, hogy csak bennem bízhat, rám kell felnéznie, és nekem kell őt húzni előre. Akkor kezdtem el dolgozni a kórházban, elvégeztem a gimnáziumot úgy, hogy vittem őt is magammal. Szegény sokszor látta, hogy nagyon fáradt vagyok. Hazamentem a munkából, és mondtam, fiam, csak két óra hosszát hadd aludjak! Muszáj volt helytállnom, mert azt éreztem, hogy nem adhatom fel, nem gyengülhetek el - én vagyok előtte a példa.

- De akkor sem álltál le, harmincnégy évesen szerezted meg a diplomádat.

- 2016-ban, igen. Nekem az önmegvalósítás is ott volt az álmaim között. Nem volt segítségem, sem anyagi, sem a szüleim - tudtam, hogy az egyetlen út a tanulás. Semmi nem hullott az ölembe. Ezt mind magam miatt tettem, és én sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítottam egy érettséginek, mint mások. Akkora erőt adott, hogy azt akartam, hogyha már ápolónő leszek, akkor a legmagasabb szinten tudjam a hivatásomat végezni. Sokan nem bíztak bennem, a környezetem, a származásom miatt. Bántottak is emiatt. Volt olyan is, aki azt mondta, hogy “nehogy már egy cigány szerezzen diplomát”. Az a baj, hogy sokakat a negatív kritikák leépítik, és azt gondolják, hogy tényleg annyit érnek, amennyit a környezetük mond. De bennem volt egy dac, hogy meg fogom mutatni csak azért is!

- Hogyan tudtad ezeket a bántásokat túlélni, feldolgozni vagy visszaverni?

- Érzékeny ember vagyok. Szerintem az embernek a lelkébe beleég ez a sok bántás, és mai napig bennem vannak. Talán az adott önbizalmat, hogy ültem a nővérpultnál, és azt kérdezte egy hozzátartozó, hogy tudna egy nővérrel beszélni? Igen, mondtam, én vagyok az, tessék!

IMG 8888

Igen, én, a Sztojka Edina, aki lediplomázott, én vagyok az, aki tud neki segíteni. De ahhoz nekem kellett tennem, hogy mindezeket már magam mögött tudjam. Letettem annyit az asztalra, hogy büszke lehessek magamra, hogy igen, roma származásom ellenére tanultam, és megcsináltam!

Szerintem így lehet csak a cigányoknak bizonyítani. Sajnos bizonyítani kell, mert a saját roma társadalmi rétegünkben létezik egy bizonyos szint, ami miatt ezeket az előítéleteket kapjuk. Pedig nem szabadna mindenkit egy kalap alá venni. Aki ebből ki szeretne törni, kapjon lehetőséget. A gyerekemet is mindig erre tanítottam, hogy meg tudod mutatni, fiam, hogy nem olyan vagy, mint azok, akikre gondolnak. Te becsületes vagy. Nevelés kérdése, hogy mivé válik egy roma gyerek. A szülői mintán múlik, hogy milyen értékrendet ad át. Szerintem a fiam ezért lett rendőr, hogy talán ő is megmutassa: nem olyan, mint amilyennek sokan bélyegeznék. 

- Hazajársz-e Dobozra még? Mit szólnak hozzád, mit gondolnak rólad?

- Most vagy régebben?

- Beszéljünk mindkettőről.

- Mikor édesanyámék elváltak, másfél évig nem láttam az apukámat, és utána én mentem hozzá nyári szünetre. Akkor ott éreztem, hogy megélhetem a romaságom. Hogy egy cigány kislány vagyok, ahol ez nem szégyen. Ahol önmagam lehetek, mezítláb szaladgálhatok, ahol akkor ettünk, amikor éhesek voltunk. Ez a szabad élet nagyon tetszett. És a családi összetartás is a hatalmas rokonsággal.

Kényesnek hívtak engem, mert mikor ők a sárban ott ugráltak, akkor én megálltam, hogy nehogy piszkos legyen a cipőm… Aztán levettem, és én is csináltam mindazt, amit ők. Szinte mindent szabad volt. Anyukám mindig azt mondta, hogy amikor hazajöttem, egy hét kellett, míg vissza tudott szoktatni a városi elvárásokhoz.

IMG 8878 (1)

Jó, hogy megtanultam mind a kettőt megélni, és ez máig bennem van. Tehát ha romákkal beszélek, akkor sokkal felszabadultabb vagyok, amikor nem, akkor mindig bennem van, hogy viselkednem kell, szépen kell beszéljek. Megélni a kettő dolgot nehéz, de mégis gazdagságnak érzem.

- Amikor azt mondtad, hogy a szívemben a romaság, a roma identitás, akkor igazából ez mit jelent? 

- Sokkal összetartóbbak vagyunk a barátnőimmel például, akik romák, mint akik nem azok. Jobban megértjük és segítjük egymást. Ha az egyik bajban van, olyan nincs, hogy a másik ne teremjen ott rögtön. Az a szeretet, amit szerintem mi sokkal intenzívebben élünk meg.

- Aztán Edina tanult, tanult, tanult, miközben olyan korán szült, mint ahogy a roma kultúrában ez jellemző, de ment előre. Vonzó kép lettél, vagy inkább elutasítandó?

- Érdekes, mert az édesapámnak fontos volt a tanulás. Tehát a négy testvéremet továbbtaníttatta a szegénységből. Én magamat neveltem, taníttattam. Mindent munkából. Napszámból tettem félre. De apukám mindig mondta, hogy tanuljatok, mert csak így lehet ebből kitörni. Tehát ő egy fontos mintát mutatott. A rokonságból van, aki jogi egyetemet végzett, vagy zenei pályán mentek tovább egyetemre. De van, akinek ez nem volt fontos, és nem is tanultak tovább. És most már azt látják, hogy késő. Én pedig azt gondolom, hogy soha nem az! De már úgy látom, hogy a 21. században a romák többsége feléri azt ésszel, hogy ha már ő nem, de legalább a gyerekét továbbtaníttassa. Azokat az elmulasztott dolgokat, ami nekik nem sikerült, a gyerekükben próbálják megvalósítani. Tehát büszkék rám, példamutatás számukra, hogy igenis meg lehet csinálni!

Ebben szeretnék segítséget nyújtani, és ezért is szeretnék egy alapítványt, hogy a hátrányos helyzetű roma gyerekeknek motivációt adjunk a tanuláshoz. Hogy hogyan lehet a mélyszegénységből kitörni. Az, hogy valaki szegény, nem ok arra, hogy ne tanuljon tovább. Van kiút, nem szabad megállni. Én albérletről albérletre költöztem a gyerekemmel, miközben a lépcsőházban tanultam szigorlatra, államvizsgára. Akkor sem adtam fel, mert tudtam, hogy az az egyetlen kitörési lehetőség, ha meglesz a végzettségem. Az már ad egy löketet egy roma embernek - ha van szakmám, nagyobb esélyem van arra, hogy munkám is legyen. Tehát nem lehet arra fogni, hogy azért nem vesznek fel, mert roma vagyok, miközben nem értek semmihez. Lehet, hogy hamarabb alkalmaznak egy nem roma embert, mert van ilyen is, de azt gondolom, hogy ha van egy végzettsége, akkor sokkal hatékonyabban tudja megállni a helyét a társadalomban. 

IMG 8812 (1)

- Hogyha lenne egy varázspálcád, és így a 21. században bármit előhívhatnál a romák számára, mit tennél? 

- Nagyképűen hangzana, amit mondanék.

- Mondd, ami eszedbe jut!

- Arra a kitartásra, amivel én ezt végigvittem, legyenek képesek ők is! Nagyon sok roma gyerekkel beszélgettem, és mindegyiknek van álma… És amikor azt mondja, hogy szeretne orvos, fodrász vagy bármi lenni, akkor ezt meg tudják valósítani. Kívánnám nekik az erőt és azt, hogy bízzanak önmagukban - meghátrálás nélkül! És találjanak egy olyan társat, mint én, aki mindent megért, és mindenben támogat… Azt a bizalmat, kiteljesedést, ami oda-vissza működik. Ne korlátozzuk a másikat. Attól működik egy kapcsolat, hogy mind a ketten szárnyalunk. Legyen meg az a normális szabadságunk, amire szüksége van egy embernek. Szerintem ez kell ahhoz, hogy működőképes legyen egy kapcsolat, és utána példamutatóan tudjunk a gyerekeinknek átadni mintákat.

- Mint nő, most hogy érzed magad a bőrödben? Jól vagy?

- Igen. Azért, mert autonóm életet élek. Meg tudtam teremteni tanulással, végzettséget szerezve, hogy tizenhét éve egy munkahelyen dolgozom. Lehetőség kaptam, a további már rajtam múlott. Ez is fontos, hogy a romáknak adjanak esélyt arra, hogy bizonyítani tudják, hogy megállják a helyüket. Én kaptam. A további már rajtam múlott. A kitartásomon. Tudom, hogy reggel hatkor be kell érjek a munkahelyemre, és becsülettel le kell dolgoznom azt a tizenkét órát. Aztán ebből utána meg tudtam teremteni a saját kis egzisztenciámat, és nem vagyok kiszolgáltatott. Nekem ez óriási biztonságot ad.

- Önbizalmat és büszkeséget is?

- Igen. És ezt most tudom megélni. Azért mondom, hogy tizenhat éves lányként még nem lehetett. Huszonöt évesen éreztem, hogy nő lettem. Az, hogy valaki külsőre nő, attól még - a tradícióra visszautalva - nagyon fontos, hogy megtartsa a méltóságát. Tudjon viselkedni. Ne legyen közönséges. És nem csak a külső számít, mert sajnos nőként hajlamosak vagyunk csak azt nézni, hogy hány kiló vagyok, hogy nézek ki, milyen a hajam, miközben belül meg nincsen...

- Rend.

- ...és mély önismeret, vagyis hogy ki is vagyok valójában? Tehát meg kell találnunk nekünk roma és nem roma nőknek azt az arany középutat, ahol önazonos nők is maradhatunk, és kiegyensúlyozottan élhetünk a párunkkal a kapcsolatunkban.

Ürge-Vorsatz Diána: „A gyerekem ölelése többet ér, mint bármilyen szakmai siker, amit elértem”

A Femina nagyszabású interjúsorozatában Szily Nóra tíz alkotó, kreatív és sikeres nőt kérdezett meg arról, mit jelent számukra 21. századi nőnek lenni, milyen problémákkal küzdenek, milyen változásokat tapasztalnak, mi az, amit ők szeretnének megváltoztatni. Ürge-Vorsatz Diána klímakutató, Magyarország vezető klímaszakértője is megszólalt a témával kapcsolatban. Szily Nórát idézve: "Vélhetően sokunk számára új szempontokat vet fel, ahogy él, gondolkodik, és ami a tudományos munkája is. Magam is elgondolkodtam azon a vele való beszélgetés után, mennyi apróságnak tűnő dolgot csinálhatnék másképp és jobban. A gyerekeink érdekében is."

(Fotók: Sárközy Marianna)

Ezt is szeretjük