Enélkül nem lehet boldog egy kapcsolat

Nálatok megvan?

Kíváncsi vagy, min múlik, boldogok lesztek, vagy sem? Ezekre talán nem is gondolnál.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ha nem azt listázod, mi nem stimmel, inkább értékeled, mi mindent nyújt neked ez a szerelem, és el tudod fogadni a párodat éppen olyannak, amilyen, nos, akkor jó úton haladsz.

Ez a közös hullámhossz teremti meg ugyanis a boldogság semmivel össze nem téveszthető bizonyosságát.

Magad vagy a másik feled is

Soha ne a párodtól várd el, hogy biztonságot nyújtson, és úgy szeressen, ahogy azt te elképzeled magadnak. Erre ugyanis legfeljebb csak az tesz kísérletet, aki maga is szeretne cserébe megkapni valamit.

Ezek a furcsa lelki háttérüzletek - például: pótold nekem egy kicsit az apámat, én meg helyettesítem neked az anyádat - azonban ideig-óráig működnek, legfeljebb addig, amíg az egyikőtök rá nem jön arra, hogy a feladat lehetetlen. Ami ugyanis a gyerekkorotokból hiányzik, az most már örökre hiányozni fog, hiszen felnőttetek.

Utóbbi bizonyítja egyébként azt, hogy valójában nincs is szükségetek pótlásra, hiszen túléltétek a gyerekkorotokat. Így tehát nem a másik feledet kell felkutatnod, mert akkor nagyon is sebezhető félemberként lépsz be egy párkapcsoltba. Előbb talán válj kerek egésszé - engedd el azt, amin nem tudsz változtatni -, és akkor megtalálhatod a számodra megfelelő társat.

Tényleg a mesterséges intelligencia irányit mindent 20 év múlva?

Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. október 24. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Próbálj szemüveg nélkül is tisztán látni!

Óvatosan bánj az ideáiddal. Ha ugyanis nagyon konkrét elvárásaid vannak a nagy Ő-vel kapcsolatban, addig kell keresned, amíg meg nem találod pontosan azt az embert, aki tökéletesen belepasszol a sablonba. Persze megpróbálhatsz minden utadba kerülő jelöltet átformálni  az elképzeléseidnek megfelelővé. Sajnos a többség úgyis ellenáll, majd elmenekül. Ilyenkor persze sóhajtozhatsz, hogy nincs szerencséd.

Ez a 7 legkiábrándítóbb női tulajdonság a férfi szerint

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mi lenne, ha inkább eltépnéd a sablonodat? Ahhoz, hogy boldog párkapcsolatra találj, nem a célszemélyt kell előre megrajzolnod. Fogalmazd meg inkább, hogy te mit szeretnél, hogyan képzeled el az életedet. Hidd el, az, aki téged keres, azonnal ki fogja szúrni, hogy nagyon hasonlít a kívánságlistátok, ami lehetővé teszi aztán közös célok felállítását is.

Ami nem vonz, az kiegészít

Ne riadj meg attól sem, hogy a párodnak vannak olyan dolgai, tulajdonságai, elfoglaltságai, elképzelései, amelyek nagyon is eltérnek a te világodtól. Egyrészt a különbözőség biztosítja, hogy megőrizhettek egy jó darabot saját magatokból, azaz lehet olyan része is a közös életeteknek, amely - külön-külön - csak a tiétek. Másrészt épp ezeknek az eltéréseknek az újdonsága inspiráló egy kapcsolatban. Lehetővé teszi, hogy értékeld a másikat, felnézz rá, netán a segítségével, útmutatásával te is részt vehess, sőt, kipróbáld magad olyan kalandokban, amilyenek magadtól soha eszedbe nem jutottak volna.

A különbségek mértéke a lényeg. Az ellentétek ugyanis tényleg vonzzák egymást, ám el is választanak. Fontos, hogy több legyen az az azonosság és hasonlóság köztetek, ami összeköt benneteket.

Összeillesz a pároddal? 12 jel, melyből biztosan kiderül

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vigyázz, mit beszélsz!

Valójában egyetlen szóban összefoglalható a boldog párkapcsolatok sikeres kommunikációja: őszinteség. Nem kis bátorság kell ugyanakkor ahhoz, hogy mindig azt mondd, amit érzel, illetve amit fontosnak tartasz. Fura módon éppen ez mutatja meg, hogy valóban a megfelelő partner van-e melletted. Hiszen, ha meg akarsz felelni, és emiatt elhallgatsz bizonyos dolgokat, netán mindig azt mondod, amit a másik hallani akar, valójában magadat csapod be. Hosszú távon nem működhet ez így kettőtök között, olyan, mintha álarcot viselnétek. Aki mellett igazi társ lehetsz, kíváncsi a mondandódra, és pontosan érti, hogy miről beszélsz.

Minden jó, aminek vége lehet

Ne azt várd, hogy az igazi szerelem megtalálásakor majd tűzijáték kíséri a felismerést, meg nagy ünneplés. Valójában sokkal hétköznapibb ez az egész. Olyan, mint amikor hasogat a fejed, és beveszel egy gyógyszert. Nehéz tetten érni azt a pillanatot, amikor elillan a fájdalom. Egy kis idő elteltével egyszerre csak rájössz, hogy már teljesen jól vagy.

Nos, épp az ilyen egyértelmű természetesség jelzi azt is, hogy boldogságban van részed. Az a párkapcsolat, amire talán most még csak vágysz, egyszerűen működni fog, és eszedbe se jut majd töprengeni rajta. Ha pedig már benne élsz, sokkal inkább élvezed, mint elemezgeted.

Ezt is szeretjük