18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Az önkielégítés 4 áldásos egészségügyi hatása

Így hosszabbítsd meg az életed 3 évvel!

Nemcsak élvezetes, de az egészséged megőrzésében is segít.

Az önkielégítés sokáig mindkét nem esetében tabutémának számított, és aki beszélt róla, az is inkább a káros hatásait emlegetve igyekezett elriasztani tőle a fiatalságot. Igaz, hogy nem múltak el nyomtalanul az idők, melyek bűntudattal kapcsolták össze eme áldásos tevékenységet, mely még ma is sokakban gátlásokat okoz, viszont egyre több olyan kutatás lát napvilágot, mely komoly egészségügyi előnyökről számol be a magányos örömöknek hódolók körében.

Az önkielégítésnek tulajdonított pozitív hatások nagy része az átélt izgalmi állapotnak és az orgazmusnak köszönhető, tehát a közös gyönyörnek is velejárója, ám egyes szakértők nem felejtik el megjegyezni, hogy így sokkal kisebb a fertőzésveszély, mint az aktus során. Természetesen a maszturbációnak nem kell a közös gyönyör rovására mennie, de megfelelő kiegészítője vagy megelőlegezője lehet.

Gyakran épp ez ad lehetőséget arra, hogy valaki kellőképp ellazuljon, felfedezze a saját testének képességeit, illetve kipróbáljon olyan dolgokat, melyekkel először találkozik. Nézd meg, melyek a legnagyobb egészségügyi előnyei!

Megelőzi a méhnyak fertőzéseit

Elterjedt nézet, hogy férfiak maszturbációja csökkentheti a prosztatarák kockázatát, de kevesen tudják, hogy a női maszturbáció kedvező hatással van a női nemi szervek egészségére. Segíthet ugyanis a méhnyak és a húgyút fertőzéseinek megelőzésében. Az önkielégítés során elért orgazmus során megnyílik a méhszáj, és ez segít a felesleges nyák kiürítésében, ugyanakkor pozitívan befolyásolja a hüvelyváladék kémhatását is. Így hozzájárul a tisztuláshoz, melynek során a káros organizmusok távoznak erről a területről, és lehetőséget ad a jó baktériumok szaporodására.

Egészségesen tartja a keringési rendszert

A kutatásokból úgy tűnik, a rendszeresen átélt szexuális izgalom és orgazmus segít egyensúlyban tartani a keringési rendszert, valamint hozzájárul az egészséges szívműködéshez.

A pasik kedvenc női testrészei

Nézegess képeket!

Elolvasom

Míg szexuális izgalom hatására megnő a pulzusszám és a vérnyomás, az orgazmus utáni ellazult állapotban mindezek csökkennek. Ezért lehetséges, hogy maga az orgazmus ugyan bizonyos esetekben infarktusveszélyt hordozhat, ám főleg abban az esetben, ha valaki ritkán éli át. A rendszeresség, úgy tűnik, itt is kulcsszerepet kap, mert ez az, ami hosszú távon csökkentheti a vérnyomást. Néhány tanulmány arról számol be, hogy a nők, akik több orgazmust éltek át - partnerrel vagy anélkül -, ellenállóbbak voltak a koszorúér-megbetegedésekkel szemben, sőt, egyesek úgy vélik, még a kettes típusú cukorbetegség kockázata is csökkent náluk.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Alvászavarok ellen

Az önkielégítés az álmatlanság természetes ellenszere, és sok nő automatikusan a maszturbációhoz fordul azért, hogy megnyugodjon egy feszült nap után. A feszültségoldó hatásért a hormonális összetevők is felelősek. A kellemes érzést okozó dopamin szintje megemelkedik a szexuális izgalom hatására, és ennek elmúltával a nyugtató hormonok, az oxitocin és az endorfin szintje emelkedik, ami segít az elalvásban.

A medencefenék egészsége

Az önkielégítés segíthet abban is, hogy a medencefenék izmai megőrizzék kondíciójukat. Az itt található izmok és kötőszövetek gyengeségeiből, illetve a méh lesüllyedéséből a kor előrehaladtával több egészségügyi probléma is adódhat, melyek kockázata bizonyos fokig csökkenthető a medencefenék izmainak tornáztatásával, melyre az önkielégítés alkalmas. Az orgazmus során ugyanis a medencefenék folytonos edzésnek van kitéve, és fokozódik az izomtónusa.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük