19 évesen elveszítette az emlékezetét a lány - Párja filmbe illő módon nyerte el újra a szerelmét
A lány sem a családját, sem a párját nem ismerte fel, a fiatal férfi azonban mindent megtett, hogy újra beleszeressen.

Jessica Sharmannek mindene megvolt, amire egy 19 éves lány vágyik: szerető család, jó munkahely és egy boldog párkapcsolat. Szüleivel élt egy angliai kisvárosban, és végre megkapta az álomállását, az élete azonban sajnos nem úgy folytatódott, ahogyan azt szerette volna.
Egy tragikus nap ugyanis mindent megváltoztatott, és a fiatal nő ezután semmire sem emlékezett abból, ami az évek során addig vele történt.
Szerelmére sem emlékezett a fiatal lány
Jessica és párja, Rich Bishop éppen a szokásos vonatra szálltak fel reggel, hogy munkába induljanak. Egy irodában dolgoztak, így ismerkedtek meg, és szerettek egymásba. Az úton végig beszélgettek, ám, amikor már majdnem Londonba értek, a lány hirtelen lefagyott, nem tudott megszólalni, a szemei ködössé váltak, és semmire sem reagált. Később kiderült, hogy Jessicának sorozatos rohamai voltak, melyek miatt elveszítette az emlékezetét. A fiatal férfi azonban nem adta fel, és mindent megtett, hogy a lány újra beleszeressen.

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?
A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. október 17. 18 óra
Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad
Promóció