Veszteségeink: a válás a család minden tagjának gyász - Interjú Bogár Zsuzsa szakpszichológus-családterapeutával

A házastársi kötelék felbontása mindig nehéz és mindig fájdalmas folyamat. A felbomló család, a közösen elképzelt jövő szétfoszlása minden érintett számára veszteség: annak is, aki menne, annak is, aki maradna együtt, és azoknak is, akiknek nincs beleszólása - a gyerekeket ugyanúgy érinti, az ő életüket ugyanúgy megváltoztatja, de a válás mindig a szülők döntése. 

Nemcsak az ő érdekük, a család minden tagja számára fontos a későbbi békés és harmonikus élet megalapozása miatt, hogy a válás jó, legalábbis jobb legyen. A veszteségek feldolgozása, a közös család elgyászolása mindenkinek feladata.  

- Úgy látom, az emberi veszteségek közül a válás az, ami nem egyszemélyes krízis, és ez az a veszteség, ami mindig a külső körülmények változásával is jár.

- Igen, ez így van. Ez nem egyszemélyes veszteség: minden esetben egy egész családot érint, sőt a tágabb családot, a baráti kört is. A válással nemcsak elveszítünk valakit, hanem az egész addigi életünket is elveszítjük. A veszteség nemcsak egy bizonyos személy elvesztését jelenti, hanem a közös jövőbe vetett hit, az elképzelt közös jövő illúziójának a veszteségével is szembe kell nézni. Azt, hogy igent mondtam a közös életre, és elképzeltem, hogy ezt a házastársammal együtt élem meg. Ezt is el kell gyászolni.

Nagyon fontos, hogy annak is veszteség és gyászfolyamat a válás, aki azt kezdeményezi. Tapasztalatom szerint erről nagyon sokszor elfeledkeznek nemcsak az érintett felek, de a tágabb család és a környezet is. Aki a keresetet beadja, annak is szembe kell néznie a veszteséggel, és az új életében meg kell találnia az egyensúlyt.

A másik, ami nagyon lényeges, ha a válásról beszélünk, hogy nemcsak a szülők, a gyerekek is gyászolnak. Ez egy nagyon speciális helyzet. Ahhoz ugyanis, hogy a válási folyamat és maga a válás ne trauma, hanem krízis legyen az életükben, az kell, hogy a gyászfeldolgozás közben legyen elérhető érzelmi támasz számukra. És a szülők nagyon sokszor nem elérhetők érzelmileg ebben a nehéz helyzetben.

- Mi a válási krízis és a válási trauma között a különbség?

- Amikor válásterápiára jelentkezik hozzám egy pár, szinte mindig azzal keresnek fel, azért jöttek, mert szeretnének úgy válni, hogy a gyerek, a gyerekek minél kevésbé sérüljenek. Rendben, de mit értünk ezalatt? Mi történjen? Mi ne történjen?

Az életünkben minden változás krízis, az is, amikor a gyermekünk az óvodából az iskolába megy. Ez egy természetes folyamat. A válás is krízis, nem tudjuk megúszni, nem lehet úgy elválni, hogy a gyerek ne élje át a változással járó veszteséget.

A válás akkor krízis, ha a változás után képesek vagyunk mozgósítani az erőforrásainkat, be tudunk állítani egy érzelmi stabilitást, van érzelmi támaszunk. Akkor válik traumává, amikor a szülők a saját indulataikkal, szorongásaikkal vannak elfoglalva, és nem érhetők el a gyermekek számára, sőt sok esetben pont a gyermeket használják fel eszközként a házastárs érzelmi manipulációjára. Ez viszont a gyermeknek maga a pokol.

A különbség továbbá, hogy a krízisből hosszú távon újra lehet rendeződni, és akár egy magasabb szintre lehet jutni, gazdagodva általa. A trauma viszont olyan, mint egy időzített bomba: előbb-utóbb robbanni fog, és nem tudni, mikor. Talán a gyermek későbbi párkapcsolatában, talán szülőként, a gyerekeivel való viszonyában.

- A válás még mindig tabutéma?

- Igen. Nem szeretünk róla beszélni. Nem szeretünk fájni sem. A válás még mindig szégyen és kudarc. Aki kezdeményezi, annak is nagyon nehéz erről beszélni, mert sok esetben rásütik a bélyeget, ő lesz a család szétrobbantója, a cserbenhagyó fél. Ám fontos tudatosítani, hogy egy válásnál sosem beszélünk hibás félről. Egy kapcsolat mindig két ember interakciójából fakadóan válik diszfunkcionálissá.

Annak ellenére, hogy a házasságok fele válással végződik, a feleknek egyáltalán nincs lehetősége a gyászfeldolgozásra.  Pedig erre nagy szükség van. A munkánk során azt vettük észre, a későbbiekre nagyon nagy hatással van. A kiegyensúlyozott, boldog mozaikcsaláddá alakulás lehetősége nagyban függ a válási folyamat minőségétől és attól, hogy az mennyire feldolgozott. De nagyon kevés pár van, akik tudatosak ebben.

Ennek a kultúrája ma még hiányzik. Nagyon sokszor az a fél, aki a válást kezdeményezi, évek óta szenved - a másiknak azonban ez fel sem tűnik, és itt érdemes lenne kitérni arra, milyen manapság a házastársak közötti kommunikáció -, így aztán, mire megtörténik a válás, már elege van, túl akar lenni az egészen, tovább akar lépni, sokszor már az új társsal új életet akar élni. Ez a sürgetés, a gyors új kapcsolat azonban a válás feldolgozása nélkül megkeseríti ezt a vágyott, új életet.

A válásterápia során a feleknek az egyik legfontosabb feladata, hogy megértsék, a másik hol tart érzelmileg a gyász folyamatában. A megelőlegezett vagy előgyász a válás folyamatában is létezik, és a válást kezdeményező az esetek többségében ezen már túl van. Meg kell érteni, el kell fogadni, hogy a házastárs egy másik szakaszban van. Aki menne, az már túllépett ezen, a másik fél viszont most kezd a veszteségen dolgozni.

- A fel nem dolgozott válás tehát megmérgezheti a remélt új életet. Mire hat még ki?

- Azt a felet, aki nem végzi el a gyászfolyamatot, annyira megviselheti a válás, hogy nem talál új társat magának. Gyakori, hogy az egyik fél beleragad a gyászfolyamatba, ilyenkor testi és pszichés tünetek jelentkezhetnek: hajhullás, súlyvesztés, hízás, depresszió. Nagyon jellemző a parentifikáció. Ez azt jelenti, hogy a veszteséget fel nem dolgozó fél társa, érzelmi támasza a saját gyermeke lesz, ennek azonban nagy a kockázata. Nagy terhet jelent a gyermek számára, és ez a felnőttesítés kihat az egész későbbi életére.

A gyerekek sokkal rugalmasabbak, mint hinnénk, egy válási folyamatban is jól tudnának a szülőkkel haladni, ha a szülők erre képesek lennének. De a szülők a gyermeket tolják maguk előtt. Már a válás előtt jóval gyerekpszichológushoz fordulnak, mert meg akarják kímélni őket. Pedig ennél sokkal fontosabb lenne, hogy ők kérjék szakember segítségét a folyamathoz, és ők legyenek rendben.

De sajnos még mindig az él a köztudatban, hogy a problémákkal egyedül kell megküzdeni, és ez alól a válás sem kivétel. Ám egy jó gyerekpszichológus a gyerek tünetében azonnal meglátja a szülő vagy szülők problémáját, fájdalmát.

- Mi a jó válási krízis feldolgozásának az eredménye?

- Akkor lehet jól elválni, amikor a válás kivitelezésekor már mind a két fél elfogadta a döntést, és egyikük sem a gyászfolyamat tagadás és alkudozás fázisában van. Ekkor kellene a gyermekekkel is közölni a válás tényét. Ebben a fázisban történhet meg az elválás jó kommunikációja.

Ez nem azt jelenti, hogy mindkét fél megbékélt a válás gondolatával, hanem azt, hogy az a fél, aki nem szeretné a válást, ő is tudja, hogy ez be fog következni, és bár nagyon fáj, el tudja fogadni, és tovább tud lépni.

Jól válni akkor lehet, amikor a válásterápia során a tüskéket kiszedegetjük. Két ember úgy tudjon elbúcsúzni a közös élettől, hogy tudjanak egymással beszélni, nem nyomódnak be gombok, amikor együttműködésről van szó. Ha ez nem történik meg, konfliktusok, veszekedések lesznek.

Attól, hogy a házastársak elválnak, az anya- és az apaszerep megmarad, a gyerekeket együtt nevelik, ám úgy, hogy megszületik két egyszülős család, aminek megvannak a saját határai és szabályai. Ez a későbbi mozaikcsalád stabilitásának az egyik sarokköve. Ha ez hiányzik, lojalitási problémák léphetnek fel, bármelyik fél és a gyerekek részéről is.

- Milyen tévhitek vannak még ma is a válással kapcsolatban?

- Mivel a válás tabunak számít, nagyon sok a tévhit még ma is.  Az egyik, hogy a válás egy rettenetes és drámai életesemény, amely megnyomorítja a gyermekek lelkivilágát, és hosszú távon pszichés problémákat okoz számukra. Az ilyen félelmek miatt aztán a szülők különféle stratégiákat alkalmaznak, például a lassú válást, amikor apa még otthon alszik, és folyamatosan szakad el a családtól. Szeretem az erős hasonlatokat, Popper Péter mondatait idézném: egy fogat ki lehet húzni egy rántással, és akkor nagyon fáj, de rövid idő alatt begyógyul. És ki lehet húzni úgy is, hogy mindig csak egy kicsit húzunk rajta, ekkor azonban kibírhatatlan.

Egy jellemző szülői stratégia még, hogy megvárjuk, amíg a gyerekek 18 évesek lesznek. Erre azt szoktam mondani, képzeljenek el egy romos házat, ami bármelyik pillanatban összeomolhat, és képzeljék el azt, hogy ennek a tetőszerkezetét a gyerekek tartják. Mekkora teher egy plafont tartani, meddig bírnák felemelt kézzel, ekkora súllyal? Mennyire lehet ebben kifáradni?

Aztán a nagyszülők generációjában él egy régi válási mítosz, és ennek része, hogy a gyerek az anyához tartozik, ezért vele keresik a kapcsolatot, az anyánál tartják a kapcsolatot a gyerekekkel. Ennek az a veszélye, hogy az apák perifériára szorulnak, akár a saját családtagjaikkal is elveszíthetik a kapcsolatot.

Egy másik sztereotípia, hogy akik elváltak, azok között megromlott a viszony, egymás torkának estek, kibékíthetetlenül haragosok. Ha a felek tudják egymás családja, a tágabb környezetük felé közvetíteni, hogy jóban vagyunk, kooperációra törekszünk egymással, elfogadjuk a köztünk levő helyzetet, akkor mindenki más számára nyilvánvaló, hogy nem kell senki pártjára állni, mindkét féllel tarthatjuk a kapcsolatot.

Tévhit az is, hogy a gyereknek egyetlen otthon kell - ez sem igaz, az apa is csak úgy tud apaszerepben maradni, ha a válás után otthont teremt a gyerekeinek. De említhetném azt is, amikor a szülők teátrálisan kijelentik, attól, hogy elválunk, benneteket még ugyanúgy szeretünk. Ezt a gyerekek értelmezni sem képesek, összezavarja őket. A gyerekek fejében ez fel sem merül, a szeretetet ők nem teátrális mondatokból, hanem a szülők hiteles viselkedéséből érzik.

- A válás egy folyamat. Mikor mondhatjuk ki, hogy megtörtént?   

- Nagyon sok szálat kell elvágni ahhoz, hogy válás valóban minden síkon megtörténjen. Ha vannak gyerekek, a szülőség örökre összeköt.

Nagyon fontos, hogy mindkét fél képes legyen kialakítani az új, immáron egyszülős identitását. Hogy mit jelent ez? Legyenek meg a megfelelő családhatárok. Hisz a válás időpontjától nem egy családról beszélünk, ahol külön élnek a szülők, hanem két egyszülős családról. És ennek a két családnak meg kell hogy legyenek a kijelölt határai. Megfelelő szabályok szerint történjen a kommunikáció, és a találkozások, legyen egyértelmű, hogy ki van határon belül vagy kívül. Legfőképp azért, hogy a gyerekek számára is tiszta legyen a helyzet: anya és apa már nem egy pár. Mindennek akkor lesz igazán nagy jelentősége, amikor az egyik fél mellett megjelenik egy új partner.

Ha nem voltak meg a megfelelően kijelölt határok az elvált felek között, az új partner könnyen érezheti úgy, hogy egy teljes családba csöppent, ahol neki semmi keresnivalója. A gyerekek számára sokszor ekkor esik le, hogy a szüleik valóban elváltak. Ez akár a valódi különköltözés után évekkel is megtörténhet. A gyerekek csalódottsága, dühe, frusztrációja ilyen esetekben gyakran az új partner felé irányul, ez pedig nagyon megnehezíti egy harmonikusan működő mozaikcsalád kialakítását.

Fotók: Getty Images Hungary

A klimax mint veszteség

A változókor veszteségeit a lassan mozduló lélek alakíthatja át ajándékokká. Ha megengedjük neki.

• válás
• krízis
• trauma
• veszteség
• szülő gyerek viszony
• házasság
• Lélek&Test