Igazi férfiak csinálják azt, amire a valódi nők vágynak - A 80-as évekből előkerült naptárért odavannak a neten

A Minden nő álma címet viselő naptár házimunkát végző férfiakról készült.

naptar cover
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A ’80-as években az elvárások és a felfogás szerint egyértelmű volt, hogy a nő helye otthon van, a háztartás vezetése pedig kizárólag az ő feladata. Kevés férfi volt, akinek eszébe jutott volna kivennie a részét a főzésből, a mosásból vagy a takarításból.

A feleségek persze örültek volna, ha nem minden házimunka csak rájuk hárul, és sokan ábrándoztak arról, milyen jó is lenne, ha végre párjaikat is látnák a tűzhely vagy a vasalódeszka előtt. Egy testvérpár pedig úgy döntött, ezeket az álomképeket, ha máshogy nem is, legalább naptár formájában megvalósítja.

Szokatlan naptár a ’80-as évekből

Egy Twitter-felhasználó megtalálta az édesanyjáék által összeállított kalendáriumot, és miután végiglapozta, úgy gondolta, muszáj megmutatnia a neten. Az „Every Woman’s Fantasy”, azaz a Minden nő álma címet viselő alkotás a leírása szerinte azt szemlélteti, ahogy igazi férfiak csinálják azt, amire a valódi nők vágynak. Az biztos, hogy 1988-ban, amikor készült, ritkaságszámba mentek a hasonló naptárak, hiszen dús keblű, fürdőruhás nők helyett házimunkát végző férfiak szerepelnek rajta. 

Szenvedélyeink fogságában - Az addikció és a kontrollvesztés pszichológiája

A Femina Klub júniusi vendége Dr. Zacher Gábor toxikológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között a kultúránkban hangsúlyosan jelen lévő függőségek kérdéseiről beszélget.

Zacher Gábor szerint, ha saját magunk elé tükröt tartunk, akkor 4-5 függőséget mindenki fel tudna sorolni. Igaz ez?

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. június 5. 18 óra

Helyszín: József Attila Színház

Promóció

Képek: Bored Panda

Ezt is szeretjük