3 tipikus szingliszokás, amit felejts el, ha pasira vágysz
Randiszabályok, pasilista, előítéletek - ezeket jobb, ha mind magad mögött hagyod, ha párt szeretnél.
A szingliségnek manapság igencsak erős kultusza van, azonban egyedülálló nőnek lenni sokszor csak a külső szemlélő számára rózsás helyzet, hiszen a nagy szabadság, az éjszakai bulizások és az önállóság korántsem olyan élvezetes, ha nincs pasi, akivel meg lehetne osztani.
Ha te is hasonló cipőben jársz, és hiába keresed a párodat, valamiért elkerülnek a tartós kapcsolatok, könnyen lehet, hogy beleestél a szingli lányok csapdájába. Amennyiben szeretnél ezen változtatni, tudd meg, mely szokásaidtól érdemes megszabadulnod!
Ragaszkodás a szabályokhoz
Számos randiszabály van, ezt mi is tudjuk. Az első alkalommal elvileg nem szabad lefeküdni a pasival, utána pedig három napot, azaz 72 órát kell várni, és ha ezen belül nem keres, akkor többé nem is fog - ezzel nem árt tisztában lenni, ha párt keresel, azonban ne ess abba a hibába, hogy minden szabályt szentírásnak veszel.
Ha véletlenül a pasi nem érkezik percre pontosan, az még nem jelenti azt, hogy nem is érdekled igazán: könnyen lehet, hogy egyszerűen csak dugóba keveredett. Ugyanez igaz az italmeghívásra is - amit a férfinak illene állnia az első találkozás alkalmával, de a valóság számtalanszor eltérhet attól, ahogyan a dolgok a nagykönyvben meg vannak írva.
Ha valóban szeretnél tartós kapcsolatot, jobban teszed, ha elengeded ezeket a szabályokat, vagy legalábbis rugalmasan kezeled őket.
Két ember találkozása ugyanis akkor az igazi, ha semmihez nem hasonlítható, ha pedig ilyenben van részed, minden bizonnyal te is pillanatok alatt beismered, hogy az előírások mit sem érnek. Arról nem is beszélve, hogy a pasik szemében is sokkal szexibb lehetsz, ha tudsz egy kicsit lazítani.
A tökéletes pasi tulajdonságlistája
Ha az ember lánya nem egyetlen hónapot töltött magányosan azóta, hogy először belekóstolt a szerelembe, hanem adott esetben akár éveket is, nem csoda, ha igen határozott elképzelései alakulnak ki arról, hogy milyen legyen a nagy ő - hiszen volt ideje gondolkodni rajta.
Azonban a párkeresés sajnos cseppet sem hasonlít a vásárlásra: ha tehát elmész egy helyre, kezedben a listával, szinte biztos, hogy nem fogsz tudni olyan férfit találni, aki minden egyes pontnak eleget tesz. Már csak azért sem, mert valamilyen oknál fogva a pasik kicsit nagyobb ívben kerülik el a listás nőket, mint azokat, akik tiszta lappal adnak nekik egy esélyt.
Ha tehát nem akarsz mindig a szinglik közé tartozni, akik pár közös éjszaka után újra egyedül maradnak, tépd szét a listádat!
A tökéletes férfi úgysem létezik, de nem biztos, hogy a szívedet csak az tudná meghódítani, aki minden egyes elvárásodnak megfelel. Ha adsz az első pillantásra nem épp a te ideálodnak tűnő pasik közül is néhánynak egy esélyt, még az is kiderülhet, hogy közülük kerül ki az, akivel igazán szeretni tudjátok egymást.
Milyen nőre buknak a pasik?
Ha szeretnéd tudni, mi kell ahhoz, hogy egy nő tökéletes legyen a férfi szemében, nézd meg videónkat! Rövid összeállításunkból az is kiderül, hogy a külső, vagy inkább a belső tulajdonságok alapján döntenek a pasik.
Ítélkezés a pasik fölött
Sokan vannak, akik azt állítják, hogy férfiak és nők között szüntelenül fennáll a nemek harca, pedig ez nem szükségszerű. Ha a kiszemelted nem hív két napig, csupán a harmadikon keres, az nem azért van, mert ő már csak férfi, de könnyen lehet, hogy a magány ezt mondatja veled dacosan. Kár azonban azért az összes férfi iránt előítélettel viseltetned, mert eddig nem volt szerencséd, és az egész ellenkező nemre általánosan kivetíteni azokat a rossz tulajdonságokat, amiket eddig tapasztaltál.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az ellenérzésedet ugyanis a pasik is pillanatok alatt megérzik, és valószínűleg nem szívesen próbálkoznak egy olyan lánynál, aki minden második mondatával ítélkezik a férfiak fölött. Ne várd el, hogy valaki majd bevállalja, hogy ekkora ellenszéllel szembeszállva is meglágyítsa a szívedet, inkább hidd el, hogy nem minden férfi olyan, amilyen, hiszen ők is ugyanolyan sokszínűek, mint a nők. Ha az egyikük súlyos hibákat követett el, a következő helyrehozhatja, feltéve, ha adsz neki egy esélyt minderre.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!
- ismerkedés
- randi
Kire vadásznak a facér pasik?
- szex
- ismerkedés
3 tabunak hitt dolog az első randin
- szex
- ismerkedés