3 jogosnak hitt bírálat a főnöködről, amiért kiközösíthetnek a kollégák
Ha a főnököd húzásait bírálod, nem biztos, hogy megértő fülekre találsz.
A kollégákkal ápolt kapcsolataid nemcsak a munkahelyi légkört alapozzák meg számodra, hanem a feladataid elvégzését is megkönnyíthetik. Olykor azonban észrevétlenül is magadra haragíthatod őket, esetleg eltépheted azt a bizalmi szálat, ami addig összekötött benneteket, pedig lehet, hogy épp a megértésükre vágysz az adott szituációban.
Ha a főnökről alkotott véleményedet vagy a tőle eredeztetett problémáidat szeretnéd elmondani nekik, tudnod kell, hogy még egy jól összeszokott csapatot is megoszthatsz a bíráskodásoddal. Ilyenkor nemcsak azt kockáztatod, hogy visszajut a felettesed fülébe az elégedetlenséged, hanem azt is, hogy néhányan elfordulnak majd tőled.
Túlhajszol téged
A felgyorsult munkatempót mindenki másképp viseli. Lehet, hogy nálad könnyen elszakad a cérna, és úgy érzed, minden a te asztalodon landol, amit annak tulajdonítasz magadban, hogy a főnököd kihasznál. Amikor átfut ez a gondolat az agyadon, ne rohanj rögtön a kollégákhoz panaszkodni, hogy agyondolgoztat a vezetőség. Ugyanis előfordulhat, hogy a munkatársaid ugyanakkora méretű feladattengert kapnak, és a hiba a te tűrőképességedben keresendő.
Ebben az esetben pedig vétek lenne előadnod előttük az áldozat szerepét. Amennyiben tudomást szerzel róla, hogy csak a te reszortodban nő hegyekben az elvégeznivaló, még mindig szerencsésebb a főnököddel leülni és átbeszélni, mint a háta mögött hangot adni a nemtetszésednek.
Ha a túlórák csupán időszakosak, illetve a törvényes keretek között él velük a felettesed, akkor esetleg a részlegednél nagyobb az elmaradás, amit pótolni kell, de az sem zárható ki, hogy a vezetőnek tervei vannak veled, ezért teszteli a teherbírásodat.
Ilyenkor a háttérben kinyilatkoztatott elégedetlenkedéssel akár el is áshatod magad a főnököd előtt, de még ha nem is jut a tudomására a dolog, a kollégáid könnyen csalódhatnak benned.
Igazságtalanul pikkel rád
Amikor a főnöki kritika legtöbbször egy emberen csattan, az illető személyes sérelemként élheti meg az állandó letolást. Ebben a szituációban gyakran beindul a hárító mechanizmus, vagyis könnyebb azt gondolni, hogy a vezető pozíciót betöltő egyén csupán arcra osztályoz, és jogtalanul pikkel rád. Ám mielőtt szétkürtölnéd a felháborodásod az ebédlőben, mélyedj el magadban. Ha úgy véled, hogy a teljesítményed nem kifogásolható, akkor az emberi tulajdonságaidban keresendő az ok. Hiszen attól, hogy precízen megoldod a feladataidat, még lehet, hogy képtelen vagy csapatjátékossá válni.
A munkavégzés igényességén túl pedig ez a második legfontosabb dolog a cég működésében. Ezt nyilván a kollégáid is tudják rólad, így visszásan sülne el, ha pont nekik tennéd szóvá, hogy a főnök jogtalanul kritizál téged. Különösképpen, ha épp egy munkatársad hívta fel a figyelmét arra, mennyire nehéz veled egy légtérben dolgozni. A sértődős nebáncsvirág szerepe könnyen kiközösítésre adhat okot, így a legjobb, amit tehetsz, hogy megkérdezed a főnöködet, miért viselkedik így veled, illetve min kell változtatnod, hogy kivívd az elismerését.
Kikezdett veled
Talán a legkínosabb helyzet, amibe belekerülhetsz a munkahelyeden, ha a főnököd flörtölni kezd veled anélkül, hogy te pozitív visszajelzésekkel biztatnád. Ez már önmagában is vékony jégnek tekinthető, ezért ne törd be azzal, hogy a kollégáidnak is elmeséled. Akkor sem, ha így szeretnéd tudomásukra hozni, hogy nem kívánsz a feletteseddel érzelmi szálakba bonyolódni. Az önmagad tisztára mosása durva irányt vehet, hiszen számolnod kell azzal, hogy egy ilyen sztori hamar szárnyra kaphat a társaságban, amivel nevetségessé teheted a főnöködet.

Kiút a gyermekkori traumákból - Hogyan építhetjük újra életünket?
A Femina Klub februári vendége Kovács András Péter humorista, író lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy szenvedélybeteg szülők gyerekeiként hogyan lehet talpra állni felnőttként. Milyen sérüléseket szereznek ezek a gyerekek, hogyan próbálnak meg túlélni? Mi történik egy olyan családban, ahol az egyik vagy mindkét szülő szenvedélybeteg? Van-e kiút, felnőttként milyen lépéseket tehetünk a múltbeli sebek gyógyítása érdekében?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. február 26. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Különösen akkor, ha félreértetted őt, és csak azért lebzsel többször a te asztalodnál, mert úgy érzi, több noszogatásra van szükséged, esetleg nem bízik eléggé a munkádban. A vizsgálódó főnöki figyelmet kiforgatva magadat is kínos helyzetbe hozhatod a munkatársaid előtt. Ám még akkor is érdemes tartózkodóan hallgatnod, ha biztos vagy az általa küldött jelekben. Végzetes hiba lenne úgy előadnod a kollégáknak, mintha csaholva kaparna utánad, tehát ne csinálj belőle viccet. Inkább keríts rá alkalmat, hogy négyszemközt beszélhesd meg a dolgot a főnököddel, vagy várd ki a megfelelő időt arra, amikor valami kapcsán megjegyezheted előtte, hogy te már foglalt vagy.
OLVASD EL EZT IS!

- munkahely
- hivatalos
5 kulcsmondat, mellyel leszerelheted az áskálódó kollégát

- konfliktus
- psziché