3 jel, hogy érzelmileg zsarol a pasid
Ha párod rafinált módszerekkel irányít, a jeleket akkor is felismerheted, ha a helyzetet nem látod át.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Az érzelmi zsarolás az a tipikus kapcsolatgyilkos, amit a barátnőd esetében könnyebb felismerni, mint a saját viszonyodban. Korántsem biztos, hogy párod szavaiban felfedezed a valódi szándékot, ebben az esetben pedig egészen addig tart az egyenlőtlen helyzet, amíg rá nem döbbensz, hogy csapdába estél. Ismerd meg az érzelmi zsarolás jeleit, hogy akkor is tisztában legyél a helyzettel, ha a férfi nem éppen tisztességes módszerei elkerülik a figyelmedet!

Megfelelsz, de nem örömmel

Alapvetően mindenki örül, ha párja kedvére tehet, azonban egy érzelmi zsaroló mellett ez teherré válhat. Ha a pasi a megfelelési vágyadra próbál alapozni, az az egyik legalattomosabb zsaroló módszer, hiszen közvetlenül nem is követel tőled semmit, te mégis úgy érzed, a kedvében kell járnod, akkor is, ha nem szeretnél.

Ha tudja, hogy csak meg kell pendítenie benned a húrt, és eleget teszel a vágyainak, egészen addig elérhet bármit, amíg fel nem tűnik neked, hogy nem a saját akaratodból cselekszel. Hasonló helyzetben valószínűleg csak hosszú idő után döbbensz rá arra, hogy a kapcsolatod nem egészen olyan, amilyennek szeretnéd, de, ha nyitva tartod a szemed, hamarabb kapcsolhatsz. Amennyiben azt tapasztalod, hogy akkor is meg akarsz felelni partnered elvárásainak, ha egyébként nem örömmel teszed, valószínűleg érzelmileg zsarol.

A legrosszabb az egészben, hogy amikor észreveszed, hogy szinte semmi szabadságod nincs, úgy érezheted, hogy ezért egyedül te vagy a hibás, hiszen túlzásba vitted a megfelelést. Azért azonban, mert szeretsz a párod kedvében járni, még nem megy tönkre a szerelmetek, csak, ha ezt ő ki is használja.

Állandó lelkiismeret-furdalás

Ha hihető érvekről van szó, köztudott, hogy a férfiakra lehet számítani. Azonban nem árt nyitott szemmel járnod, ugyanis a világos, megcáfolhatatlan mondatokkal lehet, hogy nem meggyőzni akar a partnered, hanem bűntudatot próbál ébreszteni benned. Amennyiben hajlamos arra, hogy mérlegre helyezze, melyikőtök mit tett a kapcsolatért, jó, ha átlátsz a szitán, ugyanis ez az érzelmi zsarolók egyik bevett módszere, amivel könnyen lelkiismeret-furdalást ébreszthetnek. Persze nem ez az egyetlen fogás, ami ezt eredményezi, hiszen legalább ennyire gyakori a múlt felhánytorgatása is.

Mindegy, hogy a te pasid melyik utat választja, ha állandóan bűntudatod van mellette, mert úgy érzed, nem adsz eleget neki, könnyen lehet, hogy nem benned van a hiba, sokkal inkább benne. Próbáld meg objektívan vizsgálni a helyzetet: ha azt látod, hogy sokat dolgozol a kapcsolatért, de ő mindig csak panaszkodik, a lelkiismereted minden bizonnyal az érzelmi zsarolás áldozatává vált.

Csak te kötsz kompromisszumot

Egy érzelmi zsaroló mellett nem számíthatsz kölcsönös kompromisszumokra, ugyanis számára mindennél fontosabb, hogy az történjen, amit ő szeretne. Ha úgy érzed, párod mellett egy lélegzetvételnyi szabad levegőd sincs, mert minden pillanatban azt kell tenned, amit ő szeretne, valószínűleg egy zsarolót választottál magad mellé. Emlékezz vissza rá, hogyan mentél bele a kapcsolatba: ha azokból az elveidből, amelyeket semmi pénzért nem szerettél volna feladni, mára nem maradt semmi, ideje újraértékelned a helyzetet.

A kompromisszum és a teljes lemondás ugyanis két különböző dolog, és, ha a pasid oldalán ez utóbbit vagy kénytelen megtenni, az nem csupán a kapcsolatra, de rád nézve is romboló lehet. Ha csak az árnyéka vagy a régi önmagadnak, és a gyakorlatban eszedbe sem jut, hogy egyenlő felek vagytok partnereddel, mert ő mindennél előbbre való lett, figyeld meg, hogyan érte el, hogy idáig jussatok, és legközelebb, talán életedben először mondj nemet!

Mit tehetsz?

Az érzelmi zsarolást nehéz észrevenni, ha azonban az árulkodó jelek mellett a tipikus módszereket is felismered, ideje lépned valamit. A kapcsolatotok nem attól lesz jó, ha mindent megadsz párodnak a szép szavakért vagy érvekért cserébe, a boldogság feltétele ugyanis az lenne, hogy kölcsönösen és örömmel adjatok egymásnak.

A bűntudat és a megfelelési vágy, aminek engedelmeskedsz, amikor párod kedvére próbálsz tenni, az egész kapcsolatra nézve megterhelő lehet.

Ha sorozatosan megteszed, amivel valójában nem értesz egyet, végül börtönben fogod magad érezni, ahol két választásod van: vagy mártírrá válsz, vagy menekülsz.

Amennyiben azonban ezt a helyzetet felismerted, ideje magadra is gondolnod, majd azt tenni, ami neked a lehető legjobb: ha csak apró dolgokról van szó, könnyen lehet, hogy elég annyi, hogy a sarkadra állsz, és, ha a férfi szembesül azzal, hogy neked is van akaratod, megváltozik. Mindenesetre, ha hosszabb távon sem múlik el a zsarolás, érdemes elgondolkoznod azon, hogy ő-e a megfelelő partner számodra.

Ezt is szeretjük