10 jel, hogy manipulálnak

Észreveheted a rejtett jeleket, ha figyelmes vagy. Ezzel kivédheted, hogy tudtodon kívül befolyásoljon valaki.

Dia

	Feljebb	Ha valaki hozzád képest feljebb helyzkedik el, akár úgy, hogy feljebb ül, akár úgy, hogy te ülsz, ő pedig áll, gyanakodhatsz, hogy szavainak úgy akar nyomatékot adni, hogy hatalmi pozícióba helyezkedik.	Kapcsolódó cikk:	Megfélemlíteni vagy barátkozni akar a főnököd? »

Feljebb

Ha valaki hozzád képest feljebb helyzkedik el, akár úgy, hogy feljebb ül, akár úgy, hogy te ülsz, ő pedig áll, gyanakodhatsz, hogy szavainak úgy akar nyomatékot adni, hogy hatalmi pozícióba helyezkedik.

Kapcsolódó cikk:
Megfélemlíteni vagy barátkozni akar a főnököd? »

Dia

	Tenyér felfelé	Ha valaki felfelé fordított tenyérrel kér tőled valamit, észrevétlenül is érzelmi nyomatékot ad a mondandójának. Nem tűnik úgy tehát, hogy kötelességed végrehajtani, amit vár tőled, de az lehet a benyomásod, hogy nagy szüksége van a segítségedre. Ez az érzelmi zsarolás legrafináltabb jele, amelyet ha bármelyik, hozzád közel álló embernél felismersz, nem árt ügyelned.

Tenyér felfelé

Ha valaki felfelé fordított tenyérrel kér tőled valamit, észrevétlenül is érzelmi nyomatékot ad a mondandójának. Nem tűnik úgy tehát, hogy kötelességed végrehajtani, amit vár tőled, de az lehet a benyomásod, hogy nagy szüksége van a segítségedre. Ez az érzelmi zsarolás legrafináltabb jele, amelyet ha bármelyik, hozzád közel álló embernél felismersz, nem árt ügyelned.

Dia

	Ököl	Az ökölbe szorított kéz a fenyegetés jele. Könnyű és hatásos eszköznek tűnhet arra, hogy  jogtalanul félemlítsen meg valaki, miközben nincs igaza.	Kapcsolódó cikk:	4 árulkodó jel, hogy manipulálni próbálnak »

Ököl

Az ökölbe szorított kéz a fenyegetés jele. Könnyű és hatásos eszköznek tűnhet arra, hogy  jogtalanul félemlítsen meg valaki, miközben nincs igaza.

Kapcsolódó cikk:
4 árulkodó jel, hogy manipulálni próbálnak »

Dia

	Érintés	Előfordul, hogy valaki úgy akarja megnyerni a bizalmad, hogy túlságosan közel áll meg hozzád. Még nagyobb hangsúlyt ad mondandójának, ha meg is érint. Amíg valaki oldalról ér hozzád, azt még értékelheted a barátságosság jelének is, ám ha felülről érinti a vállad, az egyértelműbben utal hatalomgyakorlásra.

Érintés

Előfordul, hogy valaki úgy akarja megnyerni a bizalmad, hogy túlságosan közel áll meg hozzád. Még nagyobb hangsúlyt ad mondandójának, ha meg is érint. Amíg valaki oldalról ér hozzád, azt még értékelheted a barátságosság jelének is, ám ha felülről érinti a vállad, az egyértelműbben utal hatalomgyakorlásra.

Dia

	Mártírság	A bűntudatkeltés szolgálatában álló érzelmi zsarolások közül az egyik leggyakoribb a mártír. Ő úgy próbál rávenni arra, hogy akaratod ellenére tegyél vagy ne tegyél valamit, hogy saját rossz helyzetével áll elő és ellenállhatatlan panaszáradatot zúdít rád. 	Kapcsolódó cikk:	Manipulál az anyósom »

Mártírság

A bűntudatkeltés szolgálatában álló érzelmi zsarolások közül az egyik leggyakoribb a mártír. Ő úgy próbál rávenni arra, hogy akaratod ellenére tegyél vagy ne tegyél valamit, hogy saját rossz helyzetével áll elő és ellenállhatatlan panaszáradatot zúdít rád. 

Kapcsolódó cikk:
Manipulál az anyósom »

Dia

	Pisztoly	A pisztolyszerűen előrenyújtott mutatóujjal szintén fenyegetni akarnak. Előfordulhat, hogy könnyebben engedelmeskedsz egy így érkező felhívásnak, mint ha ugyanez a mondat másképp hangzana el.

Pisztoly

A pisztolyszerűen előrenyújtott mutatóujjal szintén fenyegetni akarnak. Előfordulhat, hogy könnyebben engedelmeskedsz egy így érkező felhívásnak, mint ha ugyanez a mondat másképp hangzana el.

Dia

	Burkolt sértések	A gúnyba ágyazott, bújtatott sértések önbizalmad aláásását célozzák. A másik ilyenkor azzal próbál erőre kapni, hogy téged hátrányos helyzetbe kényszerít. Ennek eszközei lehetnek az ok nélküli számonkérést, szemrehányást vagy becsmérlést tartalmazó üzenetek. Például – Hát jó, pedig én azt gondoltam, hogy ezt elvárhatom tőled;  - Jól áll ez a ruha, bár túlzottan hangsúlyozza a combod.	Kapcsolódó cikk:	4 rejtett jel, hogy manipulál a barátnőd »

Burkolt sértések

A gúnyba ágyazott, bújtatott sértések önbizalmad aláásását célozzák. A másik ilyenkor azzal próbál erőre kapni, hogy téged hátrányos helyzetbe kényszerít. Ennek eszközei lehetnek az ok nélküli számonkérést, szemrehányást vagy becsmérlést tartalmazó üzenetek. Például – Hát jó, pedig én azt gondoltam, hogy ezt elvárhatom tőled;  - Jól áll ez a ruha, bár túlzottan hangsúlyozza a combod.

Kapcsolódó cikk:
4 rejtett jel, hogy manipulál a barátnőd »

Dia

	Lefelé fordított tenyér	Amennyiben a főnököd próbál befolyásolni, valószínűleg a lefelé fordított tenyere leplezi majd le előtted. Ez a gesztus ugyanis parancsoló nyomatékot ad annak, aki gyakorolja.

Lefelé fordított tenyér

Amennyiben a főnököd próbál befolyásolni, valószínűleg a lefelé fordított tenyere leplezi majd le előtted. Ez a gesztus ugyanis parancsoló nyomatékot ad annak, aki gyakorolja.

Dia

	Hazugság	A hazugságra több jel is felhívja a figyelmet. A legerőteljesebb jelentéssel a tekintet bír, ugyanis aki nem mond igazat, nem mer a szemedbe nézni. Takarni igyekszik, pislog, vagy jobbra néz.	Kapcsolódó cikk:	4 árulkodó jel, hogy hazudik a pasi »

Hazugság

A hazugságra több jel is felhívja a figyelmet. A legerőteljesebb jelentéssel a tekintet bír, ugyanis aki nem mond igazat, nem mer a szemedbe nézni. Takarni igyekszik, pislog, vagy jobbra néz.

Kapcsolódó cikk:
4 árulkodó jel, hogy hazudik a pasi »

Dia

	Energiavámpírok	Vannak olyan emberek, akik tartósan képtelenek a saját energiájukból táplálkozni. Ennek oka, hogy teljesen elszakadtak belső forrásaiktól, ezért folyamatosan mások figyelmére van szükségük. Ha sokáig vagy ilyen ember társaságában, könnyen kimerültté és szomorúvá válhatsz.	Kapcsolódó cikk:	Hogyan ismered fel az energiavámpírt? »

Energiavámpírok

Vannak olyan emberek, akik tartósan képtelenek a saját energiájukból táplálkozni. Ennek oka, hogy teljesen elszakadtak belső forrásaiktól, ezért folyamatosan mások figyelmére van szükségük. Ha sokáig vagy ilyen ember társaságában, könnyen kimerültté és szomorúvá válhatsz.

Kapcsolódó cikk:
Hogyan ismered fel az energiavámpírt? »

Ezt is szeretjük
Fotó: