Lemondott a Hír Tv és a Magyar Nemzet vezetése

Péntek délben váratlan bejelentést tettek a médium vezetői. Nem tudni, mi áll a háttérben.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A mai nappal a Magyar Nemzet, az MNO, a Hír Televízió és a Lánchíd Rádió alábbi vezetői lelkiismereti okokból benyújtották a fel-, illetve lemondásukat – tette közzé péntek délben az mno.hu.

Pénteken tehát távozik posztjáról Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet főszerkesztője, a Hír Televízió elnöke, Gajdics Ottó, a Lánchíd Rádió főszerkesztője, Élő Gábor, az MNO főszerkesztője, Szikszai Péter, a Hír Televízió vezérigazgató-helyettese, Csermely Péter, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese és Szerető Szabolcs, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese.

A döntést részletesebben nem indokolták. A vs.hu január közepén arról számolt be, hogy Orbán Viktor találkozóra hívta a kormánypártinak tartott médiumok vezetőit. Ezt később több résztvevő is megerősítette. A tárgyaláson állítólag arról beszélt a miniszterelnök, hogy ezek a termékek nem számíthatnak több állami hirdetésre.

Simicskát dél óta több lap munkatársai is elérték, és egészen nyíltan beszélt nekik. Az index.hu-nak példáu elmondta, hogy szerinte Orbán áll az ügy mögött, és egészen megdöbbentő szavakkal illette a miniszterelnököt. A Hír24-nek szintén indulatos szavakkal reagált a történtekre.

A Magyar Nemzet, az MNO, a Hír Tv és a Lánchíd Rádió Simicska Lajos érdekeltségébe tartozik. Már hónapok óta hallani olyan pletykákat, miszerint Orbán és Simicska kapcsolata megromlott. Simicska tegnap a Népszavának azt mondta, hogy totálissá válhat a médiaháború, ha a kormány valóban bevezeti az RTL-lel való békülés jegyében az 5%-os reklámadót.

Fotó: MTI/ H. Szabó Sándor

Ezt is szeretjük