Így kaphatsz 64 ezer forintot az államtól

Ezt kell csak tenned érte

Minden gyermek után igényelheti az anya az anyasági támogatást az államtól.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az állam által nyújtott anyasági támogatást a szülést követő hat hónapon belül lehet igényelni.

Erre az egy összegben járó családtámogatási ellátásra az édesanyák egyszer jogosultak, és vannak bizonyos feltételei.

Kik jogosultak az anyasági támogatásra?

Az anyasági támogatást minden gyermek után lehet igényelni, összege pedig a gyerek születési időpontjában érvényes öregségi nyugdíj legkisebb összegének 225%-a, tehát 64 125 forint, ikrek esetén a 300%-a, tehát 85 500 forint idén január 1-től.

Azok a kismamák jogosultak a támogatásra, akik a terhességük alatt minimum négy alkalommal részt vettek terhesgondozáson, az az örökbefogadó szülő, akinél a szülést követő hat hónapon belül az örökbefogadást engedélyezték, valamint a gyám, ha a gyermek a szülést követő hat hónapon belül a gondozásába került.

Milyen papírok kellenek az igényléshez?

A támogatás igényléséhez a hivatalos okmányok másolatát kell benyújtani, valamint az orvosi igazolást, lehetőleg eredeti példányban. A hivatalos okmányokon belül csatolni kell az anya személyi igazolványának, lakcímkártyájának, a gyerek és az anya TAJ-kártyájának és az adókártyának a másolatát, ezen kívül az orvos által kiadott igazolást a terhesgondozásról és a részvételek számáról, illetve a gyerek azonosításához szükséges személyazonosság igazolására alkalmas hatósági irat másolatát.

A kormány szerint sokkal könnyebb lesz a családok élete

Nézegess képeket!

Elolvasom

Meddig tart az elbírálás?

A hivatalos iratokon kívül pedig ki kell tölteni és eljuttatni a támogatáshoz szükséges formanyomtatványt, amit a kormányablak ügyfélszolgálati helyiségében, valamint a Magyar Államkincstár ügyfélszolgálatain és honlapján lehet megtenni. Az igénylést ugyanezeken a helyeken lehet benyújtani. Az elbírálást a Magyar Államkincstár vagy az anya munkahelyén működő családtámogatási kifizetőhely végzi.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A kérelmet az igény beérkezésétől számított nyolc napon belül bírálja el a Magyar Államkincstár illetékes részlege. A kifizetés készpénzben nem lehetséges, csupán utalással. Természetesen azon esetekben nem jár a támogatás, ha a szülő a gyermek születése előtt nyilatkozott arról, hogy hozzájárul a baba örökbefogadásához, valamint ha a gyámhatóság elbírálása alapján a gyermek olyan gyermekvédelmi gondoskodásban részesül, ami miatt kikerült a családból.

Ezt is szeretjük