Zsidró Tamás először szólalt meg a szakítás után - Elárulta, mit ronthatott el
Zsidró Tamás nem akarja egyedül élni az életét, de tudja, ehhez sok mindenen változtatnia kell.
Tavaly októberben derült ki, hogy Dobó Kata és Zsidró Tamás szakítottak. A sztárfodrász, aki tavasszal ünnepli az 57. születésnapját, azt nyilatkozta, nem szeretné egyedül leélni az életét.
A Best magazinnak azt mondta, tudja, ötven felett már nehéz elkezdeni egy új kapcsolatot, megszokni egy másik embert, de nyitott arra, hogy változzon.
Sokat gondolkozott azon, mit rontott el
2016-ban derült ki, hogy Zsidró Tamás elvált feleségétől. Ágnessel három fiuk született, és 19 évig éltek együtt. A különválás után is megmaradt köztük a jó viszony - erre a sztár mindegyik exe esetében törekedett, a békés elválás híve, és szerinte a múltbeli sérelmeket nem szabad tovább cipelni. Dobó Katával három év után szakítottak.
- A válás nem vette el a kedvemet a házasságtól, nem zárkóztam be a szakítás miatt sem, pozitívan állok a jövőhöz. Bízom benne, hogy találkozom majd azzal a nővel, akivel egymásra vágyunk - vallotta be a hetilapnak.
Tudja, ehhez sokat kell változtatnia, például nehezen állja meg, hogy ne igazodjon sztereotípiákhoz, és ne gyártson magának újabbakat.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Sokat gondolkoztam azon, mit és hol rontottam el. Bőben találtam kivetnivalót magamban.
Fontos lenne például jobban odafigyelnem a másikra.
Nemcsak felületesen meghallgatni, hanem meg is hallani, amit mond. (…) És persze jó lenne leküzdeni a vehemens természetemet is. Gyakran előfordul ugyanis, hogy túl nagy szenvedéllyel élek meg dolgokat, amelyek igazából nem is érnek annyit - mesélte, hozzátéve: már azt is eredménynek érzi, hogy rájött, miken kellene változtatnia.
2019 új magyar sztárpárjai
Sok hazai sztár számára a tavalyi év hozta meg a szerelmet. Ábel Anita például, aki 2018 őszén jelentette be, hogy férjével válnak, tavaly tavasszal új párra lelt. Képes összeállításunkban megnézheted, mely hazai sztárokra talált rá a szerelem 2019-ben.
A magyar műsorvezető 7 évvel fiatalabb férfiba szeretett bele - Fotókon 2019 sztárpárjai
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!