Fotó! Zámbó Jimmy fia napról napra jobban hasonlít apjára

Zámbó Krisztián Jimmy legidősebb fia, akinek minden vágya a zenélés, és már meg is jelent első lemeze.

Zámbó Jimmy már majdnem egy évtizede hunyt el egy tragikus lőfegyverbalesetben, rajongói azonban nem fogyatkoztak meg, dalait pedig azóta is töretlenül játsszák a magyar rádiók.

A népszerű énekes három fiú édesapja volt, Szebasztián és Adrián édesanyja Zámbó Jimmy második felesége, Edit, míg a legidősebb fiú, Krisztián anyukája Jimmy első felesége, akit 1977-ben vezetett az oltár elé.

A neve miatt került hátrányba

A fotók tanúsága szerint Zámbó Krisztián le sem tagadhatna legendás édesapját, akire napról napra jobban hasonlít. A 30 éves fiatalembernek azonban nincs könnyű dolga, saját bevallása szerint ugyanis családneve miatt sokszor került már hátrányba.

Krisztián a TV2 Mokka című műsorában mesélt arról, hogy még a névváltoztatáson is gondolkozott kétségbeesésében, miután például egy fuvarozócégnél azért nem kapott munkát, mert nem akartak miatta médiafelhajtást.

Apja volt a példaképe

A Király legnagyobb gyermeke, habár már sokféle munkában kipróbálta magát, őszintén elmondta, hogy neki a zene legfontosabb, hiszen arról álmodott már kisgyerekként is, hogy nagy népszerűségnek örvendő apja nyomdokaiba léphessen.

Magyar sztárok, akiket egy ország gyászol

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az 1980-ban született Krisztiánnak már megjelent egy lemeze a Szerelem angyala címmel, és rengeteg fellépése van.

Ettől függetlenül a műsorvezetők azt tanácsolták neki, hogy ha van kedve, próbálja meg a Megasztárt, melynek castingja jelenleg is zajlik - Krisztiánt azonban köti a lemezszerződése.

Fotók: Europress

Olvastad már?

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük