Zámbó Krisztián és menyasszonya örömteli bejelentést tettek a Mokkában
Zámbó Krisztián és Zsuzsi több párkapcsolati hullámvölgy után révbe ért.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Zámbó Krisztián és párja, Zsuzsi nyolc éve alkotnak egy párt, az évek során kapcsolatuk számos hullámvölgyet megért már, többször szakítottak, de mindig visszataláltak egymáshoz. Most úgy érzik, végérvényesen lehorgonyoztak egymás mellett, és családot szeretnének alapítani. Zámbó Jimmy legidősebb fia öt évvel ezelőtt el is jegyezte barátnőjét, de az a lánykérés nem olyan volt, amilyet mindig is szeretett volna, csak azt szerette volna Zsuzsinak megmutatni, hogy más lány nem érdekli, csak ő, ezért hamarosan újra megkéri a kezét.

- A kapcsolatunk sokszor volt viharos. Mindent együtt éltünk meg. Most is van egy mizériánk, amit együtt élünk meg: keményen elkezdtünk fogyókúrázni. Voltak olyan évek, amikor gyerekmizériában voltunk, és most is van rajtunk egy ilyen feeling – mesélte a 39 éves énekes a Mokkában.

Én már nem tudom Zsuzsi nélkül elképzelni az életemet.

Ezt teljesen komolyan mondom. Sokszor átgondoltam az életemet, és úgy gondoltam, igen, vele akarok élni – vallotta be Zámbó Krisztián.

zambo-krisztian-zsuzsi
Fotó: TV2/Mokka

A TV2 reggeli műsorában Zsuzsi azt is elárulta, hogy Zámbó Krisztián az első felnőtt kapcsolata, mellette nőtt fel. Szeretnének már családot is alapítani, de nem siettetnek és erőltetnek semmit.

- Még nagyon sok kitűzött célunk van, amit szeretnénk megvalósítani, utána viszont teljesen arra szeretnénk koncentrálni, amiért ezt megtettük – mondta Zsuzsi a műsorban.

Zámbó Krisztián és Zsuzsi a Story-gálán

Zámbó Krisztián és Zsuzsi a februári Story Ötcsillag- és Érték-díj Átadó Gálára feltűnő ruhát váélasztotttak. Képes összeállításunkban megnézheted, még kik vettek részt szerelmükkel együtt a 20. Story-gálán.

Győzd le a saját korlátaidat - Alföldi Róbert a Femina Klubban

Az elégedett élethez vezető úton akadályok sorába ütközünk, és sokszor bele sem gondolunk, hogy számtalan esetben a belső, saját korlátaink felismerése és leküzdése jelenti a legnagyobb kihívást.

A november 15-i Femina Klub esten Szily Nóra és Alföldi Róbert segítenek megfejteni, hogy milyen tényezők állhatnak a siker útjában, hogyan boldoguljunk a kritikákkal és az esetleges kudarccal, és milyen technikákkal hozzuk ki a legjobbat önmagunkból.

Pontos részletek az estről itt olvashatók.

Jegyek kizárólag online érhetők el, korlátozott számban.

Időpont: 2021. november 15. 18 óra
Helyszín: József Attila Színház

Promóció

Ezt is szeretjük