Xantus Barbara élete legjobb döntése volt a Família Kft.: „Egy álommelónak ígérkezett, és egy annál is szebb álom lett"

1991-ben indult a magyar televíziózás egyik legsikeresebb és legmeghatározóbb sorozata, a Família Kft., amely hosszú éveken át családok tízezreinek esti programját jelentette. A Szép család története, a jól ismert karakterek és az ikonikus jelenetek máig sokak emlékezetében élnek – köztük Xantus Barbaráéban is, aki mindössze 24 évesen lett Szép Kriszta megformálója.

Xantus Barbara interjú

A színésznővel nosztalgiázva nemcsak a forgatásokról, kulisszatitkokról és legendás jelenetekről beszélgettünk, hanem arról is, hogyan fonódott össze a sorozat a magánéletével, és miért maradt számára örökre meghatározó ez az időszak.

- Emlékszel, milyen érzés volt 24 évesen megkapni ezt a szerepet?

– Fogalmam sem volt róla, hogy mit is kapok valójában, csak annyit mondtak, hogy én leszek a családban a lány, és majd forgatni fogunk. Színésznövendék voltam a Gór-Nagy Mária Színitanodában, és persze ez volt mindannyiunk vágya, hogy egyszer csak jön egy ilyen lehetőség.

Ez tényleg egy álommeló ígérkezett, és egy annál is szebb álom lett, mert természetesen akkor még nem tudtuk, hogy mi ez, mi fog kisülni belőle. Olyan élmény kerekedett belőle, amiről nem is tudtuk, hogy létezik.

- Összekovácsolt titeket a sorozat, mint egy igazi családot?

– Abszolút. Ezek a találkozások nagyon meghatározóak voltak. Több időt töltöttünk együtt, mint a saját családunkkal. A Cili (Esztergályos Cecília), a Baranyai Laci bácsi, Bot Teréz, az ikrek (Spáh Dávid és Spáh Károly), Dzsupin Ibi, Csonka Andris a mai napig a barátaim. Aki már nem él, az fájdalom, de akit még megőrzött az élet, arra nagyon vigyázunk. A Nagypapa (Baranyi László) például most már mindjárt 100 éves. Rá nagyon vigyázunk, hogy még túlélje azt a 100 évet is, és ne csak két évre tervezzen. Nagyon vitális, és itt fáj, ott fáj, de akkor is: csoda, hogy ő van, ő egy csodaember.

- Amikor véget ért a sorozat, azt nehéz volt feldolgozni?

– Nagyon furcsa volt. Nem szerettük volna, hogy vége legyen, de volt egy konfliktus, egy vita arról, hogy ki megy, ki marad. A rendezőgárda ment, akkor mi is azt mondtuk, hogy megyünk. Végül többen úgy döntöttünk, kiszállunk. Még ment egy évad, de már nem volt ugyanaz. Az ikrek, a Csonka Bandi, én már nem voltunk benne. Még Cilike ott volt, Nagy Sanyi és Kárász Zénó maradt, de már a család nagy része nem volt ott – azután nagyon üres lett minden. Majd vége is lett az egésznek, és az még furább volt.

- 24 évesen vágtál bele, de jóval fiatalabbnak néztél ki.

– Tizenéves karaktert játszottam, és emiatt a mai napig azt hiszik rólam, hogy fiatalabb vagyok legalább egy tízessel. Elfogadom, köszönöm szépen!

Hát igen, ott lettem 34, ott született meg a kislányom. Ilyen fiatalon, ilyen fordulatokkal a magánéletemben, minden szempontból meghatározó volt.

- Milyen érzés volt először látni magadat a tévében?

– Sokáig nem is mertem visszanézni magam. Pedig mondták, hogy a visszanézős felvételeket meg kell nézni: tanulni belőle, hogy nem megyek bele abba a kameraállásba, hogyan álljak, merre mozduljak, mit csinálok jól vagy rosszul. De én nem néztem. Aztán mondta a Miki (Szurdi Miklós), hogy ez a dolgom, mert tanulni kell belőle. Adásban pedig pláne nagyon sokáig nem néztem. Ebből a szempontból civil kislány voltam hiába jártam tanodába, és akartam színésznő lenni. Öt évig felvételiztem a Színművészeti Főiskolára, ahová egyébként fel is vettek.

- Végül miért nem mentél oda?

– Felvettek Horvai István osztályába, de akkor választanom kellett: Família Kft. vagy a színmű. Én pedig a Famíliát választottam. Akkor már hót szerelmes voltam a Szurdi Mikibe, ezt én nem tudtam, de így volt. De később pótoltam, elvégeztem a Színművészetit is.

- A lányod is ezekben az években született meg. Vele később visszanézted a sorozatot?

– Igen, visszanéztük együtt. A Família idején született, ezért is volt ez a korszak minden szempontból meghatározó a magánéletemben is. A gyerekeim ebbe nőttek bele: számukra az volt a természetes, hogy a Székesfehérvári Színház aulájában szaladgálnak, bemegyünk, csendben kell lenni, a végén pedig tapsolunk. Életem legszebb évei voltak. ’98-ban vége lett a sorozatnak, utána leszerződtettek az Operettszínházba, majd jött Székesfehérvár, ott egy szép tíz év. Nagyon szép évek voltak. 

- Van olyan jelenet, ami a mai napig élénken benned él?

A Miki nagyon igényes volt, és volt egy jelenet, amit 42-szer vettünk fel. A 25 perces rész mindig úgy nézett ki, hogy egy napot próbáltuk, két nap kamerafelvétel. Az egyik jelenetet a 16-ból egy fél napig vettük, 42-szer.

Ez akkor ott is rekordnak számított. A Mikinek mindig nem tetszett valami, végül azt se tudom, melyiket tartották meg. De az a nap nagyon emlékezetes maradt.

- Külföldön is forgattatok. Ilyenkor az egész stáb utazott?

– Igen, voltak „nyaralós” epizódjaink. Görögország, Tunézia, Szicília – imádtuk! Felvettünk 2–3 részt, és közben egy kicsit nyaraltunk is. Az egész stáb együtt, fantasztikus hangulatban.

- A sorozat után is megmaradt a szoros kapcsolat köztetek?

– Nagyon is. Minden szülinapot megünneplünk, karácsonykor is összejövünk. Van, akivel többet, van, akivel kevesebbet beszélünk, de mindenkit nagyon szeretek. Talán Cilike, Csonka Bandi, az ikrek, ők, akikkel különösen szoros a kapcsolatom, de tényleg: ez egy család lett.

- Volt olyan időszak, amikor nehezebb volt a közös munka?

– Természetesen, mint minden családban. A Gát Gyuri volt a szigorú „apuka”, Szurdi Miki meg az anyuka. A Cili szeretetéért meg kellett dolgozni, de ettől volt ilyen értékes az egész. Nem adtak ott könnyen semmit.

De nagyon rendes, értékes emberek voltak, akik ott összeverődtek, és ez nagyon sokat számított.

- Mostanában újra fel-felbukkannak a Família-jelenetek a közösségi médiában. Téged is megtalálnak ezek?

– Igen, rákeresek néha. És mindig megható. Eszembe jutnak a forgatások, a hangulatok, elérzékenyülök. Néha megmutatom a gyerekeimnek is, vagy amikor tanítok, és kérdeznek róla a diákjaim, nézünk együtt egy-egy jelenetet. Az utóélete is gyönyörű ennek a sorozatnak.

- Eljátszol néha a gondolattal, hogy mi lett volna, ha annak idején más döntéseket hozol?

– Talán csak azzal, hogy ha nem mondok nemet a Színművészetire, más lenne az életem. De akkor nem lett volna Família. Nem lehet egyszerre két helyen lenni. Végül elvégeztem a Színművészetit is, de az élet végül úgyis utat mutatott, és nem bánok semmit. A Família az életem része maradt örökre.

Cover-fotó: Xantus Barbara/Instagram

Állítsd be a Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Femina!

• xantus barbara
• interjú
• sorozat
• sorozatsztár
• színésznő
• sztár
• Hazai sztár