Majkának keményen beszólt az RTL bombázója: az X-Faktor műsorvezetőinek is leesett az álla
Az egykori villalakó éles mondatától megfagyott a levegő a stúdióban.
Tovább zajlanak a 2025-ös X-Faktor válogatói, és a következő adásban pedig ismét egy ismerős arc tűnik fel.
X-Faktor beszóltak Majkának
Mosti Giada, vagyis VV Giada nem ismeretlen a nézők számára, először 2024-ben a Való Világban láthattuk, majd A Konyhafőnökben is próbára tette magát, igaz, a gasztro-realityben nem jutott túl a válogatón. Úgy tűnik azonban, nem adja fel könnyen, és eltökélt célja, hogy tartósan a figyelem középpontjában maradjon, így ezúttal az X-Faktor színpadán próbál szerencsét.

Már a Való Világ idején is kiderült, hogy van tehetsége az énekléshez, és az X-Faktor előzetese alapján a zsűri is elismeri majd ezt, hiszen továbbjuttatják a táborba. Az örömteli pillanatban azonban egy váratlan megjegyzést tesz:
– Remélem, hogy nem Majkával fogok közösen dolgozni – jelentette ki VV Giada, amitől Miller Dávidnak és Pápai Jocinak is leesett az álla.

Hogy miért viszonyul így a rapperhez – aki egyébként hozzá hasonlóan szintén a Való Világ révén vált ismertté annak idején –, az az esti adásból minden bizonnyal kiderül. Ahogyan hamarosan az is, melyik mentor kezei közé kerül majd a táborban.
Óriási botrány az X-Faktorban: a mentorok produkció közben hagyták ott a színpadot
Az énekes tört-zúzott a színpadon, amit a mentorok nem bírtak már elviselni.
ElolvasomCover-fotó: RTL
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
















