Wossala Rozina gyönyörű hosszú hajjal: ennyire megváltozott A Konyhafőnök sztárja
Wossala Rozinának a hosszú haj a rajongói szerint jobban áll, mint a rövid.
Wossala Rozinát a nézők a 2014-es A Konyhafőnökben ismerhették meg, amelyben a második helyen végzett, egy évvel később pedig megnyitotta saját éttermét. 2016-ban zsűritag volt az RTL Klub gasztroreality műsorában, 2018 áprilisában pedig a Reggeli műsorvezetői csapatához csatlakozott.
Az utóbbinak azért intett búcsút 2019 augusztusában, mert a reggeli műsort nehezen tudta összeegyeztetni az éttermével járó munkákkal.
Wossala Rozina haja
A 2020-as év sok kihívást is tartogatott Wossala Rozina számára, hiszen a világjárvány kitörésével vendéglátósként ő is nehéz helyzetbe került. Hat éve nyitotta meg az éttermét, de egy ideje neki is ki kellett tennie a zárva táblát. Olyan felújításokat végez, és tréningeket tart, amikre menet közben nem volt idő.
A Fókusznak azt mesélte, meg sem fordult a fejében, hogy házhoz szállításra álljanak át, mert nem erre vannak berendezkedve: egy adag étel kiadásához ugyanúgy ki kellene fizetnie a nyolcfős személyzetet, a rezsit és sokat drágult alapanyagokat.
Más változások is történtek az életében: rátalált a testi-lelki harmóniára, elkezdett jobban odafigyelni magára, ennek következtében ezúttal a fogyókúrája is sikeres lett, több mint tíz kilót adott le. Nemcsak az alakja változott meg, hanem a frizurája is, tavaly óta egyre hosszabb hajjal látjuk. Több kommentelő is írta, hogy nagyon jól állnak a 36 éves sztárnak a hosszú tincsek, maradjon az új frizura. Képes összeállításunkban megnézheted a látványos változást.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- sztár
- wossala rozina
- sztárfrizura
- ilyen volt ilyen lett
- így néz ki most
- rtl klub
- a konyhafőnök
- Hazai sztár