Waskovics Andrea, az Árva főszereplője: „A velencei filmfesztiválon láttam, másként becsülik a színészeket külföldön”

Október 23-án érkezik a mozikba Nemes Jeles László Oscar-díjra jelölt filmje, az Árva, melynek női főszerepében Waskovics Andrea látható.

Waskovics Andrea interjú

A 33 éves színésznő vidéken nőtt fel, de már egészen fiatal korától színésznői álmokat dédelgetett. Bár családja eleinte féltette őt a reflektorfénytől, hamar bebizonyította, hogy színpadra termett. Évek óta a Vígszínház társulatának tagja, szélesebb körben pedig 2016-ban ismerte meg az ország, amikor az Aranyélet fiatal Jankáját alakította.

Most Nemes Jeles László Árva című filmjében kapta meg Klára szerepét, ami nemcsak megtiszteltetés, hanem hatalmas kihívás is volt számára. Kezdetekről, sikerekről és vágyakról mesélt a színésznő a Feminának adott interjújában.

Nem művészcsaládból jöttél. Hogyan került az életedbe a színészet?

- Balmazújvároson nőttem fel, és gyerekkoromban gyakran jártunk a debreceni Csokonai Színházba a szüleimmel, nekik oda volt bérletük. Már akkor nagyon megtetszett ez a világ, de igazán a drámatagozatos iskolában fogalmazódott meg bennem, hogy ez engem komolyabban is érdekel. Amikor megtudtam, hogy Budapesten van Színművészeti Egyetem, akkor már egyértelmű volt, hogy oda szeretnék járni.

Mit szólt a családod, amikor elmondtad, hogy színésznő akarsz lenni?

- A szüleim eleinte aggodalmaskodtak. Nem láttak bele ebbe a világba, csak amit a hírekben hallanak, ezért féltettek, és nem igazán tetszett nekik az ötlet.

Mára viszont ők a legnagyobb szurkolóim és kritikusaim is egyben.

Gyakran megfogalmaznak kritikát?

- Igen, főleg anya. Ő nagyon őszinte és kritikus tud lenni, mindig elmondja, ha valami nem tetszik neki. Ez nekem jólesik, mert tudom, hogy szeretetből mondja, és nem szépíti a dolgokat. Volt már, hogy a jelmezemet vagy a játékomat illetően jegyeztek meg valamit, de az is előfordul, hogy megnézik újra az előadást, és azt mondják: „Na, most ez már sokkal jobb volt.” Szeretem, ha ott vannak, mert mindig őszinték.

Hogyan kerültél az Árva című filmbe?

- Még a koronavírus-járvány idején hívtak be a castingra, ami egy nagyon jó élmény volt, noha elég különös körülmények között zajlott. Egy plexifal választott el a partneremtől, ülve kellett játszani, csak a fejemet vette a kamera, és László (a rendező - a szerk.) egy másik szobából figyelt. Jó instrukciókat adott, és alaposan megdolgoztatott, amit én kifejezetten szeretek. Aztán közel két évig nem hallottam semmit, majd újraindult a casting, először más szerepekre hívtak vissza, végül pedig egy személyes beszélgetésen derült ki, hogy Klára szerepét kaptam meg. Amikor először olvastam a forgatókönyvet, nagyon mélyen megérintett, iszonyatosan meghatott.

Nem idegőrlőek ezek a meghallgatások?

- De, őszintén szólva nagyon izgalmasak – és stresszesek is. Mindig izgulok egy-egy casting előtt, és bár sokan mondják, hogy ez idővel elmúlik, nálam még nem jött el ez a pont. Az ember sok energiát tesz bele, felkészül, reménykedik. Az Árvánál például azt éreztem, hogy mindegy, melyik szerep, csak szeretnék benne lenni.

Amikor megtudtam, hogy a főszerepet kaptam, hatalmas boldogság volt.

Mivel tudod leküzdeni az izgalmat, akár a meghallgatásokon, akár a színpadon?

- Azzal, hogy elkezdek dolgozni. Amint belehelyezkedem a szituációba, a szerepbe, és érzem, hogy a rendező figyel rám, instruál, teljesen átszellemülök, és az izgalom elszáll. A színházban is mindig bennem van az a bizsergés, de amint felhúzódik a függöny, és elindul a játék, minden megszűnik körülöttem.

Miben más a színpadon állni, mint a kamera előtt játszani?

- A filmszínészetben mindig van egy kifelé irányuló figyelem is – a kamerák, a technika felé –, ezért egészen más játékmódot igényel, mint a színpad. De a lényege ugyanaz: embereket, személyiségeket formálok meg, csak más eszközökkel.

Volt már, hogy olyan karaktert kellett eljátszanod, aki nagyon távol áll tőled?

- Igen, egyszer például egy férfit alakítottam, egy vérgonosz, traumatizált férfit, aki mindenkin vissza akarja szolgáltatni, amit ő kapott. Nehéz, de nagyon izgalmas feladat volt.

Ezekért a kihívásokért szeret az ember színész lenni.

- Klára szerepe is hatalmas kihívás volt. Az anya-fia kapcsolatban ott van az ambivalencia: megvan az anyai gondoskodás, de hiányzik a gyengédség. Azt, hogy visszafogjam ezeket az ösztönös gesztusokat, például megérinteni a mellettem ülő édesgyermeket, tudatosan kellett megtanulnom, és ez nehéz volt.

Hogyan élted meg az Árva utóéletét – például a velencei filmfesztivált?

- Fantasztikus, új élmény volt. Ott lenni abban a hatalmas forgatagban, látni külföldi színészeket, érezni azt a megbecsülést, ami a szakmát övezi, ez extázis volt. Külföldön teljesen másként kezelik a színészeket és a művészetet.

Nem vágyom sztárságra vagy celebségre, de inspiráló volt látni, hogy máshol mennyi tisztelet övezi a szakmát.

- Persze, amikor az ember ott áll melegítőben, és körülötte mindenki ragyog, gyönyörű ruhákban érkeznek, óhatatlanul megjelenik egy kis kisebbségi érzés, de ilyenkor mindig emlékeztettem magam: én is színésznő vagyok.

Vonz a gondolat, hogy külföldi filmes közegben dolgozz?

- Nem álmodozom róla tudatosan, de ha adódna lehetőség, nagyon boldog lennék. Vannak művészek, akikkel szívesen dolgoznék.

Hol érzed magad otthonosabban: a színházban vagy a kamera előtt?

- A színházban élek nap mint nap, a Vígszínház a munkahelyem. A forgatás viszont mindig kiváltság, ajándék. Ha két évente egyszer adódik lehetőség, már az is csodálatos, de lehet, hogy csak négy év múlva jön újra. Nagyon szeretek forgatni, mert a kamera előtt apró gesztusokkal is mély érzéseket lehet kifejezni, amit a színpadon a néző sokszor nem lát ilyen közelről.

- Az Árva forgatásán kérdezte tőlem a francia kollégám, Grégory Badebois, hogy filmszínész vagy színházi színésznő vagyok-e. Azt feleltem, hogy itthon ilyen különbség nincs. Mindkettőt szeretem.

Cover-fotó: Pioneer Pictures

• waskovics andrea
• nemes jeles lászló
• színésznő
• interjú
• sztár
• Hazai sztár