Emlékszel VV Leóra? A Való Világ jóképű pasija már 43 éves
Nagy Zsolt Leo a Való Világ harmadik szériájának második helyezettje lett.
A Való Világ harmadik szériája 2003 decemberének végén indult az RTL Klubon, Nagy Zsolt VV Leo néven költözött be a villába 2004. január 5-én. Ő volt a hetedik, aki beléphetett a villa ajtaján, a játék során 159 napot élt le ott. Akkoriban ő volt az egyik legnépszerűbb játékos, nem is csoda, hogy még a döntőbe is bekerült, ahol Milo volt az ellenfele. Nagyon szoros volt a verseny, végül 425 228 szavazattal a második lett.
A Leo becenév annyira ráragadt, hogy a mai napig mindenki ezen a néven ismeri őt. Miután véget ért a villalét, a Cool TV műsorvezetője lett. Mindig is érdekelte a média világa, ráadásul a képernyő is vonzotta. 2016-ban újabb lehetőség jött az életébe, a Sláger TV egyik műsorvezetője lett, de emellett szerkesztői és rendezői feladatokat is elvállal.
A The Fishing and Hunting csatornánál szintén szerkesztő és rendező, emellett van egy filmgyártó cége is, videoklipeket és reklámokat készítenek. A 43 éves Nagy Zsolt Leo korábban a Ripostnak árulta el, hogy sosem tanulta sehol a szakmát.
- Sem rendezni, sem szerkeszteni nem tanultam soha, viszont nagyon nyitott vagyok az új dolgokra. Hatalmas szerencsém, hogy annak idején bekerültem a Való Világba, hiszen a reality-nek köszönhetem, hogy belekerültem a tévés szakmába - magyarázta.
Emlékszel Pongóra a Big Brotherből? - A bugyiboltos 16 év alatt ennyit változott
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!