
Botrány a reggeli adásban - Az ATV műsorvezetője kiosztotta híres vendégét
A Viszkis a róla szóló filmet ment népszerűsíteni, de nem köszönte meg azt, amit Vujity Tvrtkótól kapott.

November 22-én kerül a mozikba a Viszkis című film, az ATV Start+ című reggeli műsorában ezért látta vendégül Bombera Krisztina és Vujity Tvrtko az alkotás főszereplőjét, Szalay Bencét és az igazi Viszkist, Ambrus Attilát. Tvrtko nem állta meg, hogy az utóbbit ki ne kezdje. Hasonlót akkor láttunk tőle, amikor még a TV2 Mokkájában Berki Krisztiánnak szólogatott be.
Tvrtko azt nehezményezte, hogy míg más becsületes munkával keresi a kenyerét, addig Ambrus Attila bűnözőként vált sztárrá, most is azért foglalkoztatják tévés műsorban (jelenleg is fut a TV2-n az Ázsia Expressz című reality, melyben pont Berki Krisztián a versenyzőtársa - a szerk.), ezért írtak róla könyvet, ezért készült róla film.
A Viszkis azzal vágott vissza, hogy ő legalább a saját nevén él, és azt is közölte, hogy a film elkészítését nem ő forszírozta. Ő egyébként tanácsadóként működött közre, és egy kisebb szerepe volt.
A teljes beszélgetés az ATV oldalán, ide kattintva tekinthető meg.
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
OLVASD EL EZT IS!

- berki krisztián
- tv2
Berki nagyot koppant Ázsiában - Dühében Ördög Nórának is beszólt

- sztár
- viszkis