
Az ATV műsorvezetője élő adásban lett rosszul - Elköszönni sem tudott rendesen
Az ATV Start című műsorát gyorsan le kellett keverni, Vujity Tvrtko nem tudott elköszönni sem rendesen.

Az ATV Startban Vujity Tvrtko vállalkozószellemet tanúsított. A Budapest Chili Weekend kapcsán a műsor vendége volt a rendezvény két szervezője, Kiss Balázs és Kisházi Sándor, valamint Bogár Sándor, a Sárréti Chilifarm tulajdonosa. A 45 éves műsorvezető az adás vége felé úgy döntött, ne csak beszéljenek a chiliről, ezért meg is kóstolta a világ egyik legerősebb chilipaprikáját, a Carolina Reapert.
A paprika csípősségének mértékegysége a Scoville-egység: ezzel mérik, hogy mennyi kapszaicint tartalmaz egy paprika. A legerősebb magyar erős paprikák 80-100 ezer egységnyi közötti kapszaicint tartalmaznak, a műsorba elhozott chili viszont kettőmillió egység feletti. Ez a szabvány az amerikai könnygázzal megegyező.
Vujity Tvrtko pár másodpercig csak rágta a paprikát, kolléganője meg is jegyezte, hogy nem látszik rajta, hogy erősnek találná a chilit. A szakértők éppen megjegyezték, hogy úgy 20 másodperc múlva érezni igazán a chili erősségét, amikor a tévés is a pohár víz után kapott. Még a megkezdett mondatát sem tudta befejezni.
A harmadik pohár víz után a tálkában található rágcsálnivalóval próbálta elviselhetővé tenni a csípős ízt. A nézőktől sem tudott elköszönni rendesen, egy papírlapra írta fel, hogy Viszlát. Integetett, és kolléganőjét is arra biztatta, hogy nagyon gyorsan vegyenek búcsút a nézőktől.
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft