Verebes István összeomlott a válás után: házassága ezért ment tönkre
Verebes István őszintén vallott arról, miért lett vége második házasságának.
Verebes István magánélete kicsit sem nevezhető mindennapinak, hiszen a színész-rendező négyszer is megnősült. Mindegyik válása megviselte, sőt, egyszer szervezete is jelzett, hogy valami nincs rendben, és összeomlott.
Verebes István válásáról
Verebes István második felesége Héczey Éva volt, két közös gyermekük született. Egy korábbi interjúban is elmesélte, hogy mennyire fájt neki, hogy elszúrta azt a kapcsolatot. Szó szerint össze is omlott, mert a teste jelezte, hogy nem bírja tovább, persze ez nem csupán a magánéleti nehézségeknek volt köszönhető.

- A gyerekeim anyjától való válásom után, már egy új házasságban, de a réginek a traumáját nehezen kiheverve nagyon sokat dolgoztam. Hülyére dolgoztam magam, és a rádióban voltam főmunkatárs, ami egy olyan intézmény volt, melynek a tradíciói nagyon komolyak voltak – mesélte a Best Podcastben.
Amikor 1988-89-ben összeomlott ez a komoly rendszer, és úgy érezte, az emberek meghülyültek körülötte, tudta, hogy nem bír benne maradni a kialakult helyzetben.
- Egy nap az akkori feleségem, Kánya Kati elment a közszínházba játszani, nekem pedig a Hídudvarba kellett volna mennem konferálni. Azt éreztem, hogy nem tudok felállni – ezután felhívta egy jó barátját, akinek a férje orvos, a többire pedig már alig emlékszik.
- Azt mondta, hogy lehajtott fejjel izzadtam, bevittek a kórházba és még az rémlik, hogy mondta valaki, hogy mossák ki a gyomrom, mert azt hitték, hogy öngyilkos akartam lenni (…) Ez nem idegösszeomlás volt, hanem úgynevezett regresszív reakció, ez olyan, hogy az idegrendszer azt mondja: „most egy kicsit tessék békén hagyni” – részletezte.
Mindezt ma már úgy látja, hogy az élet nagy pofonja kellett neki ahhoz, hogy utána új fejezetet indítson életében, és ahogy fogalmazott, hátra hagyja az aljasságait, a hiúságát és felnőtté váljon.
Arra a kérdésre, hogy miért törte meg ennyire a második feleségétől való válása, ezt válaszolta:
- Ezt a kapcsolatot én nagyon helyre akartam hozni, ráadásul nagyon saras voltam, nem figyeltem oda a feleségemre, azt hittem, hogyha hordom haza a pénzt, az elég. A gyerekekkel nem mulasztottam, de be kellett lássam, hogy ez nem megy.
Verebes István és 18 évvel fiatalabb felesége: vidéken, kevesebb pénzből kénytelenek élni
Verebes István egy komoly döntést hozott, mely anyagi helyzetüket is érinti feleségével.
ElolvasomCover-fotó: MTI/MTVA/Rosta Tibor
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
















