Veréb Tamás elbúcsúzott a szépfiús külsőtől: a színész drasztikusan megváltozott
Veréb Tamás szinte kopaszra nyírt hajjal, vagány szerelésben hódítja meg a női szíveket.
Veréb Tamás, aki számos musicalben játszott főszerepet, 2016-ban a tévé képernyőjét is meghódította: ebben az évben nyerte meg a Sztárban Sztárt, ahol tehetségének és sármjának köszönhetően sok néző szívébe belopta magát.
2021-ben részt vett A Dal első válogatóján is, ahol a zsűri lepontozta, így nem sikerült továbbjutnia.
Veréb Tamás új külseje
Veréb Tamás mára búcsút intett a szépfiús külsőnek, már majdnem kopaszra nyírt hajjal és extravagáns külsővel hódít. A Mokkában árulta el, hogy mi áll a váltás mögött.
- Örülök neki, hogy máshogy nézek ki. Nem volt semmi különleges oka ennek a váltásnak, csak szimplán meguntam azt, hogy ugyanolyan a külsőm, mint eddig. Úgy döntöttem, hogy miért ne válthatnék? A bakancs igazából most csak azért van, mert tél van, de nincsen military jelleg benne.
Nagyon elégedett az új külsejével, amely hűen tükrözi a személyiségét és a karakterét is. A rajongók egyenesen imádták a változást.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Jólesett ez a karakterváltás az életemben, és nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam azzal kapcsolatban, hogy másoknak erőt adtam azzal, hogy mertem változtatni. Szerintem emiatt volt igazán értelme ennek az egésznek.
A színész-énekes egy új albummal rukkol elő, amelyhez sokkal inkább illik a mostani kinézete, mint a szívtipró stílus.
- Egyrészről a szerepek miatt is, másrészről pedig az utóbbi időben a zene nekem nagyon fontos lett a színház mellett. Viszont most egy új stílusú albummal is készülök, és szerintem ahhoz sokkal inkább passzol ez a külső. Hosszú hajjal is nyilván meg lehetett volna csinálni, tehát nem annyira függ össze.
Veréb Tamás nyitott egy-egy színházi felkérés miatt is változtatni a fizimiskáján, szerinte a színészetben éppen ez a szép.
- Szimplán én éreztem úgy, hogy van egy olyan változás az életemben, amelynél a külsőmet is meg szerettem volna változtatni. Ha olyan jellegű felkérés lenne, vagy egy nagyobb volumenű produkció igényelné, hogy változtassak a külsőmön, akkor persze elgondolkoznék rajta. A fogyás és hízás már nálam egy másik kategória, mert az egészséghez kötődik, de nyilván ezt is ma már meg lehet oldani más módokon. Szeretem az ilyet, hiszen ezért vagyunk színészek, éppen ez a szép benne. Ez az egész a szakmánkhoz tartozik.
Palcsó Tamás és a Csináljuk a fesztivált!
A 2004-es Megasztár felfedezettje Palcsó Tamás, akinek még mindig a mindene az éneklés. Már szólóban is fellép, illetve tagja a Dolly Plusssz zenekarnak. A tévé képernyőjén legutóbb a Duna zenés műsora, a Csináljuk a fesztivált! egyik adásában láthattuk.
Palcsó Tamásért a Megasztárban megőrültek a lányok: 36 évesen így néz ki
Palcsó Tamás a 2004-es Megasztár felfedezettje volt. Legutóbb a Csináljuk a fesztivált! című műsorban láthattuk.
ElolvasomCover-kép: Profimedia