Emlékszel az Egri csillagok Vicuskájára? Venczel Vera 72 évesen is elbűvölő

Venczel Vera ötven éve diplomázott, és ekkor mutatták be az Egri csillagokat is.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Venczel Vera 1968-as diplomaosztója után Várkonyi Zoltán hívására a Vígszínházhoz szerződött, melynek máig hű tagja. A neves rendező már akkor szerepeket adott neki a teátrumban, amikor még csak másodéves volt, a főiskola harmadik-negyedik évében pedig már rendszeresen játszott a Vígben, emellett forgatott a Filmgyárban, és tévészerepekben is láthatta a közönség.

Várkonyi Zoltán az 1966-os Kárpáthy Zoltán című filmjében is szerepet adott a főiskolás Venczel Verának, aki az 1968-ban bemutatott Egri csillagok Vicuskájaként végérvényesen belopta magát a nézők szívébe. 

A 72 éves Jászai Mari-díjas színésznő, Érdemes és Kiváló Művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja a Színház- és Filmművészeti Egyetem nyitóünnepségén aranydiplomát vehetett át, ugyanis hagyományosan a Színművészeti tanévnyitóján adják át a díszdiplomákat. 

Ugyancsak aranydiplomát kapott Esztergályos Cecília, Molnár Piroska, Szombathy Gyula, Harsányi Gábor, Kőváry Katalin és Zsámbéki Gábor is.

Bodrogi Gyula hatvan évvel ezelőtt szerezte meg diplomáját a Színművészetin, így őt gyémántdiplomával tüntették ki. 

Szinetár Mikós rendező 65 éves jubileumot ünnepelhet, így ő vasdiplomát kapott. 

A 86 éves Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színházi, opera-, tévé- és filmrendező, forgatókönyvíró, Érdemes és Kiváló Művész a Magyar Állami Operaház főigazgatója és a Magyar Televízió elnökhelyettese is volt. 

Friss fotón a 71 éves Venczel Vera - Az Egri csillagok szereplői így néznek ki ma

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük