Ő volt a gyönyörű Zsuzsanna nővér az Abigélben - A 70 éves Piros Ildikó ma is bámulatos

Piros Ildikónak három fia és öt unokája született.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Piros Ildikó alakította Zsuzsanna nővért az Abigél című, négyrészes sorozatban, melyet 1977-ben forgattak. A széria forgatókönyvét Szabó Magda 1970-ben megjelent regénye alapján írták.

Piros Ildikó az Abigél című sorozat forgatása idején még csak harmincéves volt, ő volt a sorozat egyik legszebb szereplője, szépségéből és bájából pedig az évtizedek folyamán semmit sem veszített. Jászai Mari- és Kossuth-díjjal is kitüntették a művészt, aki rengeteg szerepet eljátszott pályafutása alatt, mégis, az Abigélben játszott karaktere végigkísérte az életét. Szabó Magda születésének századik évfordulója alkalmából a tavalyi évben az Abigél titkai című önálló estjével járta az országot.

- Meggyőződésem, hogy mesterek nélkül egyedül vagyunk, nekem az egyik legfontosabb Szabó Magda volt. Bölcsen, szenvedélyesen fogalmazta meg a könyveiben az intelmeit és gondolatait életről, halálról, családról, hitről - nyilatkozta a Best magazinnak.

A színésznő férje Huszti Péter színész, három fiuk és öt unokájuk született.

Képes összeállításunkban megnézheted, hogy néz ki napjainkban Piros Ildikó, és nemcsak róla, hanem az Abigél többi szereplőjéről is láthatsz friss fotókat!

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

Ezt is szeretjük