Vastag Csaba felesége és családja között most ilyen a viszony: kiderült, hogy elfogadták-e Evelint
Vastag Csaba és felesége még a Nyerő Párosban árulták el, hogy Evelint az énekes családja nem fogadta el.

Vastag Csabát és feleségét még az ősszel nap mint nap láthattuk a tévében: a Nyerő Páros idei évadában a finisig meneteltek. A házaspár a műsorban vallotta be, hogy az énekes családja nem fogadta el Evelint.
Kiderült, az esküvőjüket is beárnyékolta ez a helyzet, ugyanis Vastag Csaba édesapja nem vett részt rajta.
Vastag Csaba felesége és családja
Arra is kitértek, hogy annyira megromlott a viszony, hogy nem is beszélnek egymással. Illetve elárulták az okát is annak, miért nem zárták a szívükbe Evelint a családtagok. Ide kattintva tudhatod meg ezt az előző cikkünkben.

Jó pár hónap telt el a forgatás óta. A sztárpár most a Hot! magazinnak adott friss interjút. Ebben az első karácsonyukról mesélte, amelyet már férjként és feleségként fognak eltölteni, illetve megkapták a kérdést, az ünnepek közeledtével javult-e a konfliktus.
- Nagyon remélem, hogy egyszer eljutunk odáig, hogy akár egy karácsony alkalmával békésen tudunk majd együtt üldögélni és beszélgetni - válaszolta Vastag Csaba, a jövő idő alapján, nem a mostani szentestéről beszélt.
Vastag Csaba feleségének foglalkozása
Evelin szerint Vastag Csaba családja azért nem fogadta el, mert nem egy nyolcórás munkahelyen dolgozik.
Kiderült, mivel foglalkozik Vastag Csaba felesége: nem 8 órás munkahelyen dolgozik
Vastag Csaba felesége, Evelin részletesen kifejtette, mi a munkája az énekes nejeként.
Elolvasom
Boomerek és Zoomerek - Miért nehéz a generációk közötti kommunikáció?
Steigervald Krisztián generációkutató a Femina Klub áprilisi előadásán arra keresi a választ, hogyan érthetjük meg egymás világát, hogy a különbözőségek helyett a kapcsolódási pontokra koncentráljunk. Hogyan lehet megtalálni a közös nyelvet a digitális bennszülöttek és az analóg világban felnőttek között? Milyen eszközökkel segíthetjük elő az együttműködést, és hogyan tanulhatnak a generációk egymástól, ahelyett hogy egymás ellen dolgoznának?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. április 9. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: RTL/Nyerő Páros