Felismered a Venus együttes énekesnőjét? A 44 éves Varga Zsuzsa ma így néz ki
Varga Zsuzsa a ’90-es évek végén robbant be a Venus együttessel. Első önállóan készített dala is ezt az évtizedet idézi meg látványvilágával.
A Venus együttes azt követően indult el a hírnév és a siker útján, hogy a Lazy Bones néven alapított formáció az 1997-es Sziget Fesztiválon való fellépés után nevet változtatott.
Az együttes neve összeforrt Varga Zsuzsa nevével: a szexi, tüsi hajú énekesnő nemcsak a slágereket énekelte, hanem a klipekben is látható volt.
Varga Zsuzsa, a Venus együttes egykori énekesnője
Első nagylemezük, az Egy új érzés 1999 áprilisában jelent meg. "Izmos kockahas, üres fej, te is csak kirakatbábu vagy. Túl szép, hogy igaz légy!" - az album Kockahas című dalának refrénjét hamar megtanulta mindenki.
A Régi nyár a korábbi sikereiket is felülmúlta. 2000-ben jelent meg A világ közepén című második albumuk, 2001 nyarán a Szép emlék című dallal szerepeltek a Valami Amerika című filmben. A Venus utolsó koncertjét 2002. szeptember 28-án adták Zalaegerszegen.
Varga Zsuzsa szólókarrierbe kezdett, első albuma Szívadóvevő címmel 2003-ban jelent meg, amelyről az első sláger a Rázd még című dal lett. Ezt 2006-ban A lányok másra várnak című kislemez követte, 2007-ben pedig második albuma, a Barkácsklub lányoknak.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Varga Zsuzsától 2013-ban hallhattunk utoljára szólódalt, hat évig kisebb-nagyobb megszakításokkal külföldön zenélt, és bár Stopsonic nevű zenekarával aktívan koncertezett, új szóló számára 2021 májusáig várnunk kellett, amit Kovács Petivel már öt éve megírtak. A Legszebb rémálomhoz klip is készült noir stílusban, ami júniusban debütált.
Tavaly a világjárvány az ő életét is átírta, az önkéntes karanténban új, saját számokat kezdett írni. Az első önállóan készített dala a ’90-es évek klipjeit idéző Hullámzó, aminek videóklipje augusztusban jelent meg.
- Hosszú ideig mindig voltak társszerzők, producerek, zenészek körülöttem, akikkel csináltam a saját zenéimet. Annyi változás történt, hogy teljesen önállóan kezdtem el írni, de ettől függetlenül nagyon sokféle zene fog kijönni a közeljövőben tőlem - mesélte augusztusban a Music Channel Hungarynek.
- Én imádom a kilencvenes éveket: gagyi, nagyon színes, mindenféle hülye ruhák, nagy pöttyök és csíkok, sportcuccok tetőtől talpig. Nem csak én fedeztem fel újra, sokan meglovagolják. Számomra ez teljesen hiteles, már csak azért is, mert akkoriban ébredtem a tudatomra, én vagyok az a generáció, akik a Nyugatról bejött kereskedelmi csatornák zenecsatornáit nézték.
Bár szereti a kilencvenes évek feelingjét, azt már nem szereti, ha valaki a Venus együttes slágereivel példálózik.
- A mai napig nagyon sokan találnak meg azzal, hogy "Bezzeg régen, a Régi nyár, az volt az igazi!" Én ezekkel már nem akarok, és nem is tudok mit kezdeni. Én én vagyok, és a legfontosabb számomra az, hogy kommunikáljam magam, amit éppen érzek, és a szívemre hallgassak - árulta el a 44 éves énekesnő, aki már a tüsi, rövid hajnak is intett.
Betty Love és Az éjjel soha nem érhet véget
A Soho Party nevéhez olyan slágerek kötődnek, mint a Gyere, táncolj!, a Szállj!, a KFT dalának feldolgozása, a Balatoni nyár vagy focimeccseken fénykorát újraélő Az éjjel soha nem érhet véget. 1993-ban a dögös, fekete hajú énekesnő Betty Love művésznevén lett ismert a Soho Party tagjaként.
A 46 éves Betty Love ennyit változott: ő énekelte Az éjjel soha nem érhet véget slágert
A Soho Party énekesnője, Betty Love ma is színpadon áll, és nagyon dögös.
Elolvasom