Látnod kell, Varga Viktor hol lakik! Se folyóvíz, se fűtés
Varga Viktor egy jurtába költözött. Kútvizet használ, télen fatüzelésű kályhával fűt.

Varga Viktor építkezése szünetel, ezért egy mongol jurtaépületbe költözött. A lét a kör alakú, Sámánfészek névre hallgató lakban teljesen megváltoztatta, már el sem tudja képzelni, hogy sarkos kockaházban éljen.
Régen sem szerette az ajtókat, ablakokat, falakat. Még az albérleteiben is leszereltetett minden ajtót, a fürdőszobát sem választotta el semmi a többi helyiségtől.
Varga Viktor hol lakik
A hitvallása, hogy sokkal jobb olyan helyen élni, amelyben minden tárgynak jelentése van. Mindent ő maga készített, varrt és faragott. Az összes dekoráció is fontos jelentéssel bír: a lókoponyák a régi legendák szerint távol tartják az ártó szellemeket, a többi tárgyat pedig utazásai során gyűjtötte.

- Abszolút költséghatékony. Egyedül áramot használok, minden mást a természet ad. Nincs csatornázás, kútvizet használok - mesélte a Fókusznak.

Fűtés sincs nála, télen fatüzelésű kályhával és klímával oldja meg, hogy meleg legyen az épületben. Eleinte aggódott, mit szólnak majd azok, akiket vendégségbe hív ide, de pozitívan csalódott.
- Azt gondoltam, ez nagyon idegen lesz mindenkinek, de épp ellenkezőleg. Különlegesnek találják. Olyan, mintha egy hadvezér lennél, bejössz, és te vagy Attila, a hunok királya.
Hevesi Tamásék nyaralója
Hevesi Tamás és Hevesi Kriszta nyaralója olyan, akár egy mesebeli házikó. A kétemeletes épület küszöbét átlépve úgy érezhetjük magunkat, mintha visszautaztunk volna az időben.

Hogyan öregedjünk jól? - Az örömteli élet nem korfüggő
A Femina Klub januári vendége Pataki Ági sztármodell, producer lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy hogyan béküljünk meg az idő múlásával. Miért olyan fontos a humor és az önreflexió? Hogyan gondoskodhatunk testi és szellemi egészségünkről? Miért fontos szociális kapcsolataink fenntartása ebben az életszakaszban is?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. január 15. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Cover-fotó: RTL Klub/Fókusz