A nagybeteg Tompos Kátya márciusban még tartott felolvasóestet: „Akik láthatták, gondolhatták, hogy nincs jól”
Tompos Kátya évek óta titokban küzd a daganatos betegségével. Most legközelebbi barátja számolt be az állapotáról.
Tegnap végigsöpört a hír Tompos Kátya betegségéről: a Fábián Juli Emlékalapítvány posztjából derült ki, hogy a színésznő egy ritka daganatos kórral küzd. Egy ország fogott össze érte, fél nap alatt 4500-an osztották meg a gyűjtésről szóló közleményt.
A posztból kiderült, két éve titokban küzdött a betegséggel - a Blikk információi szerint ennél is régebbre nyúlik vissza a kálváriájának kezdete.
Tompos Kátya állapota
Egészen pontosan 2021 őszén kezdődött minden, amikor koronavírussal fertőződött meg. A Fókuszban a hozzá legközelebb álló barátja, kollégája, Hrutka Róbert nyilatkozott az állapotáról.
- Azt mondanám, hogy Kátya nincs jól, főleg most, megviseli az, hogy a betegség, amit titokban akart tartani, nyilvánosságra került.
A 41 esztendős színésznő egy ritka daganatos betegséggel küzd, ahogy a bejegyzésből is kiderült, ezért nem láthattuk az elmúlt két esztendőben filmekben és színházi darabokban.
Polcz Alaine Asszony a fronton című könyvéből idén is tartott felolvasásokat, legutóbb március elején posztolt fotókat az egyik ilyen eseményről a Centrál Színház.
- Akik láthatták Kátyát egyszer-egyszer színházban, felolvasóesten az elmúlt években, láthatták, hogy nincs jól. Amikor a közeli barátok szembesültek azzal, mennyire titokban tartotta, hogy nagy a baj, az mindenkit megrázott - mondta el a zenész.
A Blikknek is megszólalt egy ismerőse, elárulta, hogy van most fizikailag.
- Nagyon nehéz időszak ez Kátya számára, aki próbál erős lenni, de embert próbáló a küzdelem.
Sajnos fizikailag is megviseli, mert bár próbál erős lenni, látszik rajta, hogy nincs jól.
Oroszlán Szonja volt a Valami Amerika szőke bombázója - 20 év alatt rengeteget változott
Húsz éve forgatták a Valami Amerika első részét. Mutatjuk, mennyit változtak a szereplők!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: RTL/Köntörfalak