Till Attila felesége gyönyörű nő - Krisztával már 22 éve házasok
Fotókon Till Attila ritkán látott felesége, Kriszta.
Till Attila szerencsés embernek mondhatja magát, amellett, hogy az ország egyik legnépszerűbb műsorvezetője, a magánéletében is minden idilli. Gyönyörű feleségével, Krisztával 1997-ben ismerkedtek meg.
Krisztina akkoriban a már megszűnt TV3 csatorna adásrendezője és szerkesztője volt, árulta el a Hot! magazinnak.
- A TV3-ban találkoztunk, ahol Kriszta adásrendező volt. Leadtuk a kazettát, és elment előttem a folyosón egy szép mosolyú, barna, hosszú hajú latin szépség, de úgy ment, hogy észrevegyem. Randira hívtam, nemet mondott, viszont megadta a telefonszámát. Felhívtam, találkoztunk, egy hét múlva hozzá költöztem, négy hónap múlva összeházasodtunk - mesélte a hetilapnak, és hozzátette, felesége nagyon okos nő, mindenről határozott véleménye van.
A családalapítással sem vártak sok időt, első fiuk, Andor 1998-ban látta meg a napvilágot, később két öccse is született, Simon 2001-ben, Félix 2008-ban érkezett. Legidősebb gyermekük 2018-ban ballagott el a gimnáziumból, Simon most júniusban töltötte be a 18. életévét, a sztárpár egy időben szeretett volna még egy kislányt, de úgy látják, hogy így is teljes már az életük.
Képes összeállításunkban megnézheted, milyen gyönyörű nő Till Attila ritkán látott felesége, Kriszta.

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?
A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. október 17. 18 óra
Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad
Promóció
OLVASD EL EZT IS!