Gyászolja a szakma! Elhunyt az olimpiai bajnok magyar úszónő

Temes Judit úszót életének 83. évében érte a halál. 1952-ben, Helsinkiben lett olimpiai bajnok.

Néhány napon belül két magyar sportolótól is örökre búcsút kellett venniük a rajongóknak: Sipos Edit vízilabdázó fájdalmasan fiatalon, 38 éves korában, augusztus 13-én halt meg, dr. Temes Judit olimpiai bajnok úszó pedig augusztus 11-én hunyta le örökre a szemét.

- Fiától kaptuk a kegyetlen hírt, életének 83. évében elhunyt dr. Temes Judit olimpiai bajnok úszó - közölte a Magyar Úszó Szövetség Facebook-oldala.

Helsinkiben aranyat nyert

Temes Judit, lánykori nevén Tuider Judit 1930. október 10-én született Sopronban. A válogatottban 1944-től 1956-ig szerepelt. 1950 és 1954 között háromszor volt tagja világcsúcsot úszó magyar váltónak.

Az 1952-es helsinki olimpián a 100 méter gyors döntőjében harmadik lett. A megismételt start után vezetett féltávnál, de visszaemlékezése szerint a fordulót követően leblokkolt, ezért állhatott fel csak a dobogó harmadik fokára.

Amikor ugyanitt a Novák Ilona, Novák Éva, Szőke Katalin és Temes Judit alkotta 4x100 méteres gyorsúszó váltó ötkarikás aranyérmet nyert, a győzelem számára már csak vigasz volt.

A váltó tagjaként az 1948-as londoni olimpián ötödik, az 1956-os melbourne-i játékokon hetedik helyet szerzett.

1954-ben a gyorsváltóval Európa-bajnok, 100 méter gyorson ezüstérmes lett. A főiskolai világbajnokságokon összesen 12 aranyérmet nyert. Egyéniben 12-szer érdemelt ki magyar bajnoki címet. Az aktív sportolást az 1956. évi olimpia után fejezte be.

Orvos és jogász lett

- 20 éveseket meghazudtoló lendülettel élt és dolgozott. Állandóan tanult, alkotott, fordított, könyvet írt, együtt lélegzett a sportág történéseivel - írta róla a Magyar Úszó Szövetség.

Őket gyászolta az ország 2013-ban

Nézegess képeket!

Elolvasom

1955-ben a Budapesti Orvostudományi Egyetemen orvosi oklevelet szerzett. Az egyetem kórbonctani és rákkutató intézete, majd az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet, később a László Kórház munkatársa lett. 1975-ben filozófiatanári, 2000-ben, 69 évesen jogi diplomát szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.

1956-ban Amerikából, Angliából, Brazíliából, Németországból és Svédországból is kapott orvosi ajánlatot, de mindegyiket visszautasította, mert nem akarta elhagyni édesanyját, vőlegényét és hazáját.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

1961-től Magyar Olimpiai Bizottság, 1973-tól a Magyar Úszó Szövetség elnökségének tagja, 1990-ben a MÚSZ alelnöke lett. 1977-től az Európai Úszó Szövetség technikai bizottságának magyarországi képviselője és alelnöke. 1989-ben a MOB orvosi bizottságának tagja lett. Versenybíróként részt vett a szöuli olimpián.

1994-ben a Magyar Köztársaság sportdíját, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét kapta meg. Temes Juditot a Magyar Úszó Szövetség saját halottjának tekinti.

Fotó: wikipedia.hu, MTI

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük