7 év után válik Tatár Csilla! Először és utoljára beszélt tönkrement házasságáról
Tatár Csilla és férje válnak.
Bombaként robbant ma reggel a hír, miszerint Tatár Csilla válik. A TV2 műsorvezetője már el is költözött szintén műsorvezető férjétől, Gönczi Gábortól.
A páros életében már volt egy mélypont, amin akkor sikerült túllendülniük, ezúttal viszont nem.
Hét év után válik Tatár Csilla
A TV2 sztárja és az RTL Klub Fókusz című műsorának házigazdája kilenc évvel ezelőtt, 2005 áprilisában ismerkedett meg egymással, Tatár Csilla unokatestvérének esküvőjén. Köztudott, hogy Gönczi Gábor a Smile Showtime Band együttes tagja, máig sok esküvőkön lépnek fel. 2007 nyarán a két tévés is oltár elé állt.
A konkurens tévécsatornáknál dolgozó pár házassága került már hullámvölgybe: 2010 őszén a sok munka miatt alig maradt idejük egymásra. A problémákat végül megbeszélték, és közös erővel rendbe hozták kapcsolatukat - ez most nem sikerült. Hangsúlyozták, nem egy harmadik fél miatt és békében váltak el útjaik. A Mokka háziasszonya egy albérletbe költözött a közös otthonból.
Először és utoljára nyilatkoztak
Tatár Csilla és Gönczi Gábor úgy döntöttek, először és utoljára a Story magazinnak nyilatkoznak tönkrement házasságukról. A csinos tévés még a TV2 Aktív című műsorának mai adásában sem szólalt meg, holott a műsort azzal harangozták be, hogy a válás részleteiről és okairól bővebben 12:35-kor hallhatnak a nézők.
Ennek a műsornak mesélt korábban Tatár Csilla arról, hogy az időbeosztásuk miatt keveset tudnak találkozni: míg ő kora reggeltől dolgozik, férje az esti órákban indult munkába.
- A férjemmel azt szoktuk csinálni, hogy kinyitjuk a noteszünket, és egyeztetünk. Ezt nagyon jól meg lehet szervezni, csak akarat kérdése - mondta akkor a 31 éves sztár.
Leadkép és Facebook-kép: TV2 Sajtószoba

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?
A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. október 17. 18 óra
Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad
Promóció
OLVASD EL EZT IS!

- válás
- műsorvezető
Váratlanul válik a magyar műsorvezető! Már fél éve külön él férjétől

- válás
- heti összefoglaló