Szécsi Pál így hódította meg Szűcs Judithot: szavak nélkül bolondította magába
Szécsi Pál és Szűcs Judith románca így kezdődött. Az énekesnek nem volt szüksége az udvarlásra.

Mi is megírtuk a hírhedt történetet, mely szerint Delhusa Gjon a hírekből tudta meg, hogy Szűcs Judith elhagyta egy másik férfiért. A szóban forgó énekes nem volt más, mint Szécsi Pál.
Az énekesnő számára áttörést jelentett a Metronóm fesztivál, egyik leghíresebb slágerével, a Táncolj még! cíművel nyerte meg. A dalt akkori kedvese, Delhusa írta neki.
Szűcs Judith és Szécsi Pál
Az énekes korábban elmesélte, a tehetségkutató után az öltözőben várt Szűcs Judithra, hogy együtt ünnepeljenek, de hiába. Másnaptól már nem vele, hanem Szécsi Pállal alkotott egy párt. Az egyik napról a másikra jött szerelem nem volt véletlen.

- Neki nem kellett udvarolnia, olyan sármja volt, hogy ha csak rád mosolygott, az önmagában felért egy udvarlással. Meg sem kellett szólalnia. Szégyenlős férfi volt, mégis nagyon tudott hódítani. Amikor elénekelte a Carolinát, mindenkit, engem is levett a lábamról - írta meg a Best magazin az énekesnő szavait.
Egy öltözőben csattant el köztük az első csók azt követően, hogy Szécsi szakított leghíresebb szerelmével, Domján Edittel.
Olvass Szűcs Judith jelenlegi párjáról is!
Szűcs Judith és nyolc évvel fiatalabb szerelme 14 éve alkotnak egy párt. Annak ellenére, hogy ilyen régóta együtt vannak, a férfiról alig árult el valamit a nyilvánosságnak.

Hogyan öregedjünk jól? - Az örömteli élet nem korfüggő
A Femina Klub januári vendége Pataki Ági sztármodell, producer lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy hogyan béküljünk meg az idő múlásával. Miért olyan fontos a humor és az önreflexió? Hogyan gondoskodhatunk testi és szellemi egészségünkről? Miért fontos szociális kapcsolataink fenntartása ebben az életszakaszban is?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. január 15. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Cover-fotó: Fortepan/Bojár Sándor, Fortepan/FŐFOTÓ
OLVASD EL EZT IS!