Szögeczki Ági fogyása előtte-utána fotókon: attól tartott, terhesnek nézik
Szögeczki Ági nem csak hiúságból fogyott, egészségügyi okai voltak az életmódváltásnak.
Szögeczki Ági tükörbe nézett, és azt mondta: ez így nem mehet tovább! Túl a negyvenen elhatározta, hogy változtat az életmódján, vége az esti nassolásnak.
Arra ugyanakkor nem számított, hogy ennyi idősen teljesen más kihívásokkal kell szembenéznie, hogy elérje a kívánt testsúlyt. Az állandó puffadás miatt közszereplőként még az is stresszelte, nehogy kismamának nézzék.
Szögeczki Ági fogyása
Szögeczki Ágit zavarták a pluszkilók, de elsősorban az egészsége miatt döntött az életmódváltás mellett. Fontos volt számára, hogy ne gyógyszerekkel, hanem természetes módszerekkel és hatóanyagokkal fogyjon.
- Egyszerűen nem éreztem magam jól a bőrömben, puffadtam, fáradékony voltam, és sokszor küzdöttem migrénnel is. Oka volt ennek az állapotnak: az elmúlt hét-nyolc hónapban képtelen voltam abbahagyni a nassolást. Esténként, miután a kisfiam elaludt, előkerült az édesség, ennek eredményeképpen fel is jött rám tíz kiló, nem tudtam felvenni a ruháimat.
- Ez persze másodlagos, de voltam kivizsgáláson, és szembesültem azzal, hogy egy hajszál választhat el a cukorbetegségtől, az inzulinrezisztenciától. Őszintén megijedtem, főleg mert az elmúlt egy évben több velem egykorú barátomat is elvesztettem, akikről sosem gondoltam, hogy betegek lesznek, hogy meghalhatnak. Felrázott ez az egész, hiszen a kisfiammal szeretnék lenni nagyon sokáig.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A 46 éves sztár a teljes életmódváltás mellett döntött, pár hete teljesen elhagyta az étrendjéből a cukrot és a lisztet, a puffadásra pedig egy természetes hatóanyagú, emésztést segítő prebiotikumot tartalmazó készítményt szed. Azt mondja, bár még csak az út felénél jár, a legnehezebb döntést már meghozta, elindult, és napról napra jobban érzi magát.
- Sose gondoltam, hogy a cukornak és a lisztnek mennyi káros hatása van, amit nem veszünk észre a mindennapokban, ahogy azt sem, mennyire más az élet ezek nélkül. Nem csak külsőleg látom a változást. Minden téren jobban érzem magam, és az csak egy dolog, hogy az anyukám szerint is sokat fogytam már most, és büszke rám. Türelmesebb lettem, ami nagyon meglepő, a migrénem pedig totálisan elmúlt, pedig azzal kapcsolatban már rengeteg kivizsgáláson jártam, volt, amikor azt is gondoltam, hogy komoly a baj. Mostanra ez is sokat javult, plusz nagyon jó, hogy nincs puffadásérzetem, nem zavar a hasam.
Nem tagadja, az új életmód nagyon kemény, éppen ezért a közösségi oldalain szívesen megosztja követőivel nemcsak az eredményeit, hanem a nehézségeket is.
- Sok negyvenes édesanya követ engem, és sokan kérnek tőlem tanácsot is, ezért döntöttem úgy, hogy megmutatom a saját utamat. Engem nagyon inspirálnak az eredmények, amiket elértem már ilyen rövid idő alatt is, és hiszem, hogy ezzel segíthetek másoknak. A nőiességem is visszatérőben van, pedig az elmúlt években ezt az oldalamat hagytam a háttérbe szorulni. Anyaként és a munkában annyira meg akartam felelni, hogy a lelkemnek ezzel a felével nem foglalkoztam, ami nagy hiba volt. Most jól vagyok, és még van előttem jó sok cél, de az eredmények segítenek: amikor feladnám, csak megyek tovább, mert jó úton vagyok.
Nézd meg Völgyi Zsuzsit fogyása után fürdőruhában!
Völgyi Zsuzsi fürdőruhás fotókon mutatta meg nőies idomait, miután 18 kilót fogyott. A Romantic énekesnője alapvetően nem szereti az ilyen fotózásokat, de most az egyszer kivételt tett.
Völgyi Zsuzsi fürdőruhára vetkőzött: 18 kilós fogyása után ennyire karcsú
Miután leadta nagy súlyfeleslegét, Völgyi Zsuzsi már a strandon sem takargatja magát.
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- sztár
- liptai claudia