Szoboszlai Dominik kislánya nem kapott sok játékot karácsonyra: hiába dúsgazdag az apja
Szoboszlai Dominik kislánya a fő ajándékát még csak nem is karácsonykor kapta meg.
Szoboszlai Dominik élete egyik legboldogabb fordulópontjához érkezett 2025-ben, hiszen a nyár folyamán megszületett kislánya.
Szoboszlai Dominik kislánya karácsony
A sztárfocista tudatosan óvja gyermekét a rá irányuló hatalmas reflektorfénytől. Bár felesége, Buzsik Borka olykor megoszt egy-egy pillanatot Instagram-történetében, a kicsi arcát eddig még nem mutatták meg, és a nevét sem hozták nyilvánosságra a szülők.

Nem meglepő, hogy a kislányt tejben-vajban fürösztik, hiszen a Liverpool játékosaként Szoboszlai Dominik igazi luxuséletet tud biztosítani családjának. A közösségi oldalakon korábban már láthattuk, hogy magángéppel utaznak, gyönyörű otthonban élnek, Borka pedig kifinomult stílusáról is ismert. Ennek ellenére a karácsonyt nem vitték túlzásba az ajándékozás terén, erről maga a futballista mesélt a Spíler TV-nek.
- A kislányom előre megkapta az ajándékát, mert abban volt karácsonykor, amit kapott karácsonyra, hogy szép legyen. Kapott ruhát, cipőt, játékokat, amit egy kisgyerek kaphat – mondta szűkszavúan Szoboszlai Dominik.
Az interjú során azt is elárulta, egyelőre még nem tudja, milyen apuka lesz a későbbiekben, de nehezen tudja elképzelni, hogy amikor a lánya megszólal, képes lenne igazán szigorú maradni.
Ilyen luxusba születik Szoboszlai Dominik gyermeke: hátast dobsz, mennyit keres havonta
Szoboszlai Dominik arcpirítóan sok pénzt keres a Liverpool sztárjaként.
ElolvasomCover-fotó: Profimédia
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!

















