Szilágyi Liliána új külsőre váltott: az úszónő frizurája nagyon bejön a követőinek
Szilágyi Liliána megújította a frizuráját, fotót is mutatott.
A 25 éves Szilágyi Liliána vallomása 2021 év végén az egész országot megrázta: a fiatal úszónő a DTK: Elviszlek magammal című műsorban azt állította, az édesapja testileg-lelkileg bántalmazta.
A sportoló azóta minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy végleg maga mögött hagyja a múltat, így új frizurára is váltott, amit imád.
Szilágyi Liliána frizurája
Szilágyi Liliána korábban sokkal hosszabb hajat hordott, amit általában a feje tetején összefogott. A sztárúszó úgy érezte, ideje megújulni, ezért a göndör fürtöket egy kissé megrövidítette, illetve frufrut is vágatott. Az átalakulás már februárban kezdetét vette, ám akkor a hosszon még nem változtatott olyan látványosan. A mostani külsejét egyszerűen imádja, ezt fotóval és egy néhány soros bejegyzéssel ünnepelte meg az Instagram-oldalán.
„Azt mondják, hogy valaki akkor változtat a frizuráján, ha változás történik az életében. Nos, az vitathatatlan, hogy mostanában volt néhány változás. Ami, pedig még biztosabb, hogy teljesen oda meg vissza vagyok a mostani hajamtól” - írta.
A kommentelők egyetértenek a sportolóval, az üzenetek alapján elmondható, Szilágyi Liliána új külseje osztatlan sikert aratott.
„Frufru forever!”
„És csodásan is áll!”
„Tényleg nagyon ott van ez a hajzuhatag! Illik hozzád teljes mértékben!” - írták.
Szilágyi Liliána azt is elárulta, hogy a június 18. és július 3. között Budapesten megrendezett FINA vizes világbajnokságon nem indul.
"Most nem...a mostani dolgok lelkileg nem annyira engedik ezt meg" - osztotta meg az egyik hozzászólóval.
Szilágyi Liliána vőlegénye, Zsombor
Első alkalommal mutatta meg jóképű vőlegényét, Lengyel Zsombor fotóst, akivel szép párt alkottak a Nemzeti Színházban tartott gálaesten.
Szilágyi Liliána először mutatta meg a vőlegényét: ilyen szép párt alkotnak Zsomborral
Szilágyi Liliána és kedvese, Zsombor is részt vett a csütörtök este megrendezett M4 Sport - Az Év Sportolója Gálán.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cove-fotó: Getty Images/Paolo Bruno
OLVASD EL EZT IS!
- sportoló
- kásás tamás