Szikora Róbert ezért hagyta ott a Hungáriát - Szűcs Judithnak is köze volt hozzá
Szikora Róbert 1974-től 1982-ig volt a Hungaria együttes tagja.
Szikora Róbert 15 éves kora óta a zenének él, ekkor lépett be élete első zenekarába, a One Word nevű formáció legfiatalabb tagja lett. Ezután csatlakozott a karrierjét beindító, de még mindig amatőr bandához, a Fermhez. Ekkor kezdett el felfigyelni rá a közönség és a szakma is, néhány évvel később Fenyő Miklós előtt énekelhetett.
Ő akkor már ünnepelt sztárnak számított Magyarországon, a Hungáriával 1968-ban megnyerték a Ki mit tud?-ot, majd egy évvel később a Táncdalfesztivál közönségdíját is hazavihették. Szikora 1974-ben csatlakozott az akkor még többnyire Beatles-dalokat játszó együtteshez.
Szikora Róbert ezért hagyta ott a Hungáriát
1980-ban alapos stílusváltáson ment át a zenekar, elkezdtek rock and rollt játszani, és a tagok is cserélődtek. Ez az időszak hozta meg az akkor a húszas évei végén járó énekes számára a sikert. A közönség egyre jobban imádta, valamint pályatársai is észrevették dalszerzői tehetségét.
- A Hungaria Hotel Menthol-turnéja alatt történt, '82 nyarán iszonyatos sikerünk volt. Az egyik hétfő délelőtt behívtak a lemezgyárba, hogy egy dalt kéne írni Szűcs Judithnak - mesélte 2020 októberében az RTL Klub Reggelijében.
Ez azért volt kockázatos, mert a diszkós tánczene és a rockzenei szubkultúra szemben állt egymással, így elképzelhetetlennek tűnt, hogy az egyik képviselője a másikkal dolgozzon. Az énekes végül azt találta ki, hogy Bob Lanky álnéven alkot egy szerzeményt az énekesnőnek.
- Ez volt a Kihajolni veszélyes című szám, ami annyira megtetszett Jutkának, hogy másnap kaptam egy telefont, hogy írjak neki még egyet.
Majd újabb hívást kapott, Szűcs Judith hívta el magához, és megkérte, szerezzen neki egy egész albumot. Bár eleinte vonakodott, végül belement a dologba.
- Aztán kiderült a Hungáriában, hogy azt a lemezt én írtam, és ez a zenekarnak akkor nagyon nem tetszett. Ez volt az alapja, hogy kiváltam.
Szűcs Judith párja
Szűcs Judith ötven fölött talált rá az igazira, 14 éve alkotnak egy párt. Az énekesnőnek határozott elképzelése volt arról, milyen férfira vágyik, és végül bevonzotta. Mindig is olyan férfira vágyott, aki nem az énekesnőt és a dívát látja benne, hanem a nőt és őt magát, Szűcs Judithot.
Szűcs Judith bátyja barátjába szeretett bele: 14 éve rejtegeti a nyilvánosság elől
Szűcs Judith már futólag ismerte párját, amikor egyszer csak belobbant kettejük között az a bizonyos szikra.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció