Szervét Tibor feleségül vette 21 évvel fiatalabb kolléganőjet: a színésznővel titokban házasodtak össze
Szervét Tibor színész és Stefanovics Angéla színésznő a hírek szerint titokban összeházasodott.

Szervét Tibor és Stefanovics Angéla titokban, minden felhajtást nélkülözve összeházasodott - tudta meg a Blikk.
A színész és a színésznő 2020-ban, a tavaszi karantén idején találtak egymásra.
Szervét Tibor felesége
Három évvel ezelőtt, 2020 novemberében derült fény arra, hogy Szervét Tibor és Stefanovics Angéla egy párt alkotnak. Az idén decemberben 44. születésnapját ünneplő színésznő akkor azt mesélte, tíz évvel ezelőtt szerelmeseket játszottak, de akkoriban nem nagyon kedvelték egymást. Aztán a világjárvány első szakaszában egy telefonhívás mindent megváltoztatott, azóta együtt vannak.

- Nekünk ez a pandémia tökre bejött. Tibi mondta, hogy ha egy százas lista lenne, akkor mi biztosan benne lennénk az első négyben, akikre azt mondják, tuti, hogy nem - mesélte Stefanovics Angála, aki jelenleg a Marsra magyar! című sorozatban látható.
A kollégák is meglepődtek azon, hogy a 65 éves színész feleségül vette kolléganőjét. Stefanovics Angéla Kadarkai Endre Szavakon túl című YouTube-műsorában szűkszavúan annyit mondott, már nem csak menyasszony.
- Angéla és Tibor nagyon zárkózottak, ha a párkapcsolatukról van szó, ezért mi is csak utólag szereztünk tudomást az esküvőről, és megmondom őszintén, minket is meglepett a dolog - mesélte a Blikknek egy bennfentes.
Ernyey Béla felesége a vörös szőnyegen
Dórán annak az outfitnek a pontos mását láthatjuk, amelyet Vivian viselt a filmben, amikor a Richard Gere által megformált Edwarddal egy lóversenyen vettek részt.
Tiszta Julia Roberts a Micsoda nő!-ből: Ernyey Béla 38 évvel fiatalabb felesége a vörös szőnyegen így ragyogott
Ernyey Béla és felesége egy lovasklub rendezvényére voltak hivatalosak. Dóra szettje ennél stílusosabb nem is lehetett volna.
Elolvasom
Femina akták - Méhnyakrák
A Femina Aktában mindent megtudhatsz a méhnyakrákról, ami évente több ezer nőt érint hazánkban. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat, többek között megismerheted a méhnyakszűrés értékelési módjait, megtudhatod, hogyan kell értelmezni a leleten látott eredményt, mi a különbség a hagyományos nőgyógyászati citológiai vizsgálat és a HPV-szűrés között vagy elkerülhető-e a kemoterápia a méhnyakrák esetén?
Promóció
Cover-fotó: Profimedia
- sztár
- szervét tibor
- színész
- felesége
- színésznő
- stefanovics angéla
- esküvő
- magánélet
- sztárpárok
- nagy korkülönbség
- Hazai sztár